Amok interjú

írta Tomka | 2006.10.11.

Magazinunk interjút készí­tett a mostani metál mezőny egyik legí­géretesebb bandájával, a súlyosságot, és a dallamosságot kiválóan ötvöző Amok zenekarral, akik kimerí­tően válaszoltak kérdéseinkre... Sziasztok! Üdvözöllek Benneteket a Hard Rock Magazin szerkesztősége és az Olvasók nevében! Kezdjük talán egy bemutatkozással, össze tudnátok foglalni kicsit bővebben az együttes történetét azoknak, akik esetleg nem ismernek Titeteket, ill. pár szóban jellemeznéd a zenétek karakterességeit, jellemzőit? Matlári Miklós: A www.amok.hu honlapon nyilatkoztam ezekről bővebben, a biográfia menüpontban. A zenekar neve az egyik legismertebb Nevergreen klasszikus cí­mével azonos, melyet az elsíľ Nevergreen hanghordozó nyitószámának í­rtam. Ezzel a névválasztással azt kí­vántuk jelezni, hogy zenekarunk a zenéjét az elsíľ NG lemezek folytatásaként éli meg, korszerű felfogásban. Az AMOK saját szerzeményeket, és az általam és Vlado által í­rt NG klasszikusokat játsza. Ruszity Vladimir: Üdvözlet a Hard Rock Magazin olvasóinak! Most az agyoncsépelt Nevergreenes dumának kellene ide jönni, ugye? OK, ez érthető is egyrészt, hiszen Miki meg én nem menekülhetünk önmagunktól, viszont én úgy gondolom, hogy ez a zenekar nem csak mi kettőnkről szól, és mindenképp sokkal többet érdemel egy "utóbanda" vagy "folytatás" cí­mkénél. Az ember a jövőt a jelenben épí­ti, és számomra legalábbis, az AMOK a jelen. Jól érezzük magunkat, emberileg nagyon jól kijövünk egymással, és az igazságot megmondva már rég óta vágytam egy ilyen csapatra. Az együttes két éve aktí­v. Ispán András: Teljes sztori? Több pontról indult a dolog. Én Attilát ismerem legelőbbről, igaz inkább csak látásból. 1996-ban volt egy koncertje az akkori zenekarával, Újvidéken ahol lehidaltam, hogy milyet dobolt. Szerintem ma sem rossz, he he... Úgy igazán barátkozni csak jóval később kezdtünk. Tiborral volt egy zenekarunk 2000 táján Újvidéken. Eszement kakofónikus progressziv rockot nyomtunk erős indusztriális beütésekkel, meg minden franccal. Tibi hegedült is. Jó zenekar volt, de mi ketten folyton sí­rtunk egymásnak, hogy hiányzik a metál, wazeg... Tibor sztorijaiből hallottam először Mikiről meg Vládőről, í­gy amikor valóban megismerkedtem velük már az volt az érzésem, hogy egész életünkben haverok voltunk. Ha belegondolok, nem is tudom pontosan mikor ismerkedtünk meg. Talán 2001, 2002... Mikinek meg Vládónak ott van a Nevergreen, és ezt a részét a sztorinak mindenki ismeri. Ebbe én nem mélyednék bele. Amióta megismerkedtünk, sokat beszéltünk az esetleges közös zenélésről, és ezek idővel egyre komolyabb dumák lettek, végül pedig valósággá alakult. 2004-ben lett megí­rva az első Amok szám, és ezt lehetne a konkrét kezdetnek nevezni. Attila csak a lemezfelvétel után csatlakozott 2005 márciusában, de úgy érezzük ezzel lett igazán teljes a csapat. Zeneileg én csak annyit tudok mondani, hogy nem tudunk önmagunktól elszakadni. Ha valakit a Nevergreen-re emlékeztet a zenénk, az normális, hiszen a Nevergreen fele itt zenél. Ugyanakkor szerintem sokban nagyon különbözik is a Nevergreentől. Tibor eleve egy teljesen más fekvésű torok, mint amihez az emberek a Nevergreent hallgatva hozzászoktak, szerintem egy sokkal inkább metál irányba mozdí­totta el a zenét a hangjával. Én még Deák Billnél is ugyanezt az agyontorzí­tott basszusgitárhagzást használtam, és ott is ugyaní­gy sokat és csúnyákat játszottam. Ugyanaz a metálbasszer voltam ott is, mint itt. Én nem szeretek más lenni, mint ami vagyok, és szerintem ezzel mindannyian í­gy vagyunk. Ez egy őszinte zenekar. Szerintem a zenénk, dögös, durva és ugyanakkor dallamos is. Ezt tudjuk, ezt szeretjük, ezt csináljuk. Mit jelent az Ámok? Matlári Miklós: Először is a zenekar nevét angolul í­rják, ékezet nélkül (AMOK). Ez egy trópusi betegség, maláj eredetű szó, a beteg önkí­vületi, megszállott állapotba kerül és gyilkolási rohamot kap (lásd: ámokfutás, Stefan Zweig: Ámok c. regénye). Ispán András: Nem is tudtam, hogy ékezet nélkül í­rjuk... :):) Hogy zajlik Nálatok a zeneszerzés? Ki í­rja a zenét? Ki "találta ki" ezt a stí­lust, amit játszotok, igaz, valamelyest hasonlí­t a Nevergreen-re, de Magyarországon mindenképpen egy újfajta, előremutató zenei irányzatot képviseltek. Matlári Miklós: Természetes, hogy hasonlí­t a NG zenéjére, hiszen több mint egy évtizede a NG "honosí­totta" meg ezt a stí­lust Magyarországon, mely zenekarnak egyik alapí­tója voltam. Az AMOK-ban mindenki szerez zenét. Ispán András: Zenét nálunk az í­r, aki éppen akar, és itt most ismét azt mondom, hogy nem tudunk mások lenni, mint akik vagyunk. A stí­lus spontán jött, belőlünk. Ilyen zenét í­runk, és engem speciel nagyon magasról nem érdekel, hogy milyen stí­lusba sorolják. Általában valaki előjön egy többé, vagy kevésbé kidolgozott ötlettel, aztán a többiek belepofáznak. Én például képtelen vagyok énekelhető, épkézláb énekdallamot í­rni, ezért én inkább ezeket átengedem Mikinek meg Vládónak, viszont szeretek riffeket cifrázgatni. Öten vagyunk, három, egymásra 120 km-re eső városban, í­gy egy számmal kí­sérletezni próbán ritkán van időnk. A számainkat, illetve ötleteinket gyakran CD-kre í­rva hozzuk egymásnak, vagy e-mailben küldjük, és mindenki kidolgozza a saját részeit odahaza. Esetleg a felépí­tést megdumáljuk telefonon. Mikivel már í­rtunk sms-ben is dalt. Ne kérdezzétek, hogyan... 🙂 🙂 Próbán inkább magára az összejátszásra koncentrálunk, szóval az már inkább rabmunka. Honnan merí­titek az ihletet a zeneszerzéshez? Matlári Miklós: Magunkból. Szloboda Tibor: A körülöttünk és bennünk rejtező optimista, szép új világból. -) Jövőbeli tervek? Következő album mikorra várható? Matlári Miklós: Tavaszra. A Hammer Records kiadásában, lemezbemutató koncertet a tavaszi Gothica fesztiválra tervezzük, egyéb meglepetés mellett. Sajnos elmaradt a szeptember 23-ai, Marco Poloba tervezett koncertetek, mi volt ennek az oka? Matlári Miklós: Sajnos, megszűnt a klub. A közeljövőben két koncertet is adtok, az egyiket október 14-én a Rocktogonban, a másikat pedig jövő év elején a Wigwamban. Van esetleg különösebb apropója a nagyobb szabású koncertnek? Készülhetünk esetleg különleges show-ra, meglepetésekre? Ispán András: Már rég óta tervezem lejátszani Cliff Burton, a Metallica egykori bőgősének a Kill ‘em All lemezen hallható basszusszólóját. Nagy példaképem volt tinikoromban. Két hete volt 20 éve, hogy meghalt, és ez plusz egy ok arra, hogy mostanában egy ilyen megemlékezést csináljunk. De ha valami spécire gondolsz, pl. lesz-e rituális finggyújtás részemről a szí­npadon, vagy koncert előtt rejszverseny, illetve visszatér-e Michelle a pornóba, és ezt vajon a mi koncertünkön teszi-e meg, és hányszor, akkor nem tudok pontosat mondani... Matlári Miklós: Lesz kardbűvölés, tűzokádás, kí­gyónyelés... Terveink között szerepel néhány streaptease táncosnő szerepeltetése is, de ez a jövő a zenéje. Szloboda Tibor: Folynak a tárgyalások egy indiai fakí­rral is, no meg a bécsi filharmonikusokkal.... Matlári Miklós: ...meg Boban Markovittyal és a száztagú cigányzenekarral... Szloboda Tibor: ... meg szerződtettünk három vámpí­rt, meg négy vérfarkast is. Dracula sajnos elfoglaltságai miatt nem jöhet, de Feri ott lesz mindenképpen. Hogyan fogadta első lemezeteket a média, ill. a rajongók? Hogy értékelitek Ti magatok a lemezt? Tudom, minden zenész/művész változtatni szeret utólag a munkáján, Nálatok is fennáll ez az eset? Hogy fogyott az album? Ispán András: Egy pár adót leszámí­tva, a média kábé sehogy, de ezt, mondjuk, igen magasról le is fossuk. Amennyire reklámozva volt, kábé annyira is fogyott a lemez. Ami viszont sokkal fontosabb, hogy a közönségnek tetszik, és egyre többen mondják ezt. Jól esik. Matlári Miklós: Akik hallották, nagyon pozití­van nyilatkoztak. Szerintem a legjobb NG lemezek mellé helyezhető. Műfajon belül az egyik legjobb magyar kiadás. Nem változtatnék utólag sem semmit. Sajnos a lemez különböző okok miatt nem jutott a köztudatba, ezért nem fogyott úgy, ahogy azt megérdemelné. Ispán András: Alapjában semmit nem változtatnék. Állok a munkánk mögött. A zene az kommunikáció, akár a beszéd is. Nem vagyunk olyanok, akik véleményt változtatnak minden szélfúvással. A hangzásban viszont mindig van olyan apróság, amin lehetne változtatni utólag. És ez mehet a végtelenségig. Nekem mostani füllel egy néhány hangzási és hagszerelési megoldás nem tűnik oly jónak, mint akkor, de szerintem ez a lemez í­gy jó, ahogy van minden hibájával. Akkor, az adott körülmények között megteremtettük a legjobb tőlünk tehetőt, és í­gy fogjuk ezentúl is. A hiba felismerése a fejlődés felé vezető út, azt sem kell elfelejteni. Honnan jött az ötlet, hogy feldolgozzátok Bencsik Samu klasszikus számát? Matlári Miklós: Régi tervem volt. Az egyik legjobb zenéjű/szövegű magyar rock klasszikus. András sokat játszotta anno Deák Billel, és itt találkoztunk. A hangszerelés az ő munkáját dí­cséri. Ispán András: A refréneket Vládó dolgozta ki a végsőre, ne feledjük... Szloboda Tibor: Baromi nagyot üt a koncerteken. Egyes számokban felbukkannak vallásos szí­nezetű szövegek is. Hogyan viszonyultok a valláshoz? Matlári Miklós: A valláshoz, mint történelmi tényhez viszonyulok és idézem. Minden ember valamilyen formában vallásos, csak sokszor maga sem tudja. Szloboda Tibor: Hiszek, de az intézményesí­tett vallásosságot elutasí­tom. Sajnos az emberi mű tökéletlensége messze elmarad az isteni tökéletességtől. Többek között ezért sem tudom elfogadni az Isten (hí­vhatják őt bárhogyan) nevében történő gyilkolászást, kí­nvallatást, népirtást, legyen az bármelyik vallás is és a szektákról akkor még nem is beszéltem. Németh Attila: Katolikus nevelésben részesültem, de sosem voltam elfogult hí­vő, és ma már nemigen foglalkoztat sem a kereszténység, sem más hit. Ispán András: Kereszténynek vallom magam, bár sokan nem látnak annak. Szerintem nem a templomba járás teszi a keresztényt, vagy tágabb értelemben mondva inkább: nem az intézmény tisztelete, hanem a tiszta lélek a fontos. A vallás, mint intézmény automatikusan érdekkel is rendelkezik, ezzel kizárva a teljességet, az Istenit. A vallás csak a helyes úton való járást kellene jelentse mindentől függetlenül, és teljesen mindegy hogyan értelmezik világszerte. Ja, és jut eszembe: a sátánizmus más. Az egy nagy rakás szar. Agyi korlátoltság súlyos formájának a megnyilvánulása. Szerencsére í­rástudással, kellő mennyiségű műveltséggel, informálodottsággal, és végső esetekben napi sok óra társadalmilag hasznos munkával gyógyí­tható. Ruszity Vladimir: Ámen! A szövegeitek mondhatjuk, hogy követik a Nevergreen hagyományokat, többnyire versszerű szövegekről van szó. Ki í­rja a szövegeket? Láttok-e lényeges különbséget, változást szövegek terén a Nevergreen albumokhoz képest? Matlári Miklós: Az AMOK szövegvilága azonos a NG-ével, melynek szövegeit én í­rtam, az AMOK-ban sem tagadhatom meg magam. Szöveget í­r még Tibor is, kinek hasonló a szövegvilága, mint nekem; az élet és az érzelmek sötétebb oldalával foglalkozunk, mert a sötétség ismerete nélkül a fényt nem tudnánk értékelni, mivel egy Új sötét korban élünk és halunk. Nem menekülünk a "gótika" fogalmától, ebben níľttünk fel, ebben élünk, ebben hiszünk. A Halottlátó c. számot nem egy novella ihlette véletlenül? Matlári Miklós: Véletlenül sem. Ha valaki elolvassa, rögtön rájön, hogy ez egy történelmi ihletésű szöveg. Különben a Halottlátó c. novella a dal megí­rása után jelent meg. Milyen zenét hallgattok otthon? Szoktátok hallgatni a saját lemezeteket? 🙂 Németh Attila: Nyitott vagyok különböző zenei stí­lusok iránt, viszont jelentős túlsúlyban van a metál!:))))) Azon belül pedig szinte az összes irányzat, kivéve a HC-t, black metált meg a nu-szarásokat. Különösképpen kedvelem a progresszí­v dolgokat (Dream Theater, Opeth, Pain of Salvation, stb.). Más stí­lusból szí­vesen hallgatok modern jazzt meg ambientális (?) zenéket. Ami a “saját" lemezt illeti, hát azt ronggyá hallgattam, ugyanis rá voltam kényszerülve, amí­g tanultam, gyakoroltam a számokat (merthogy a lemezt másik dobos játszotta fel a stúdióban). :)))) Ruszity Vladimir: Zenei mindenevő vagyok. Mindent meghallgatok, ami tetszik, legyen az bármilyen zene Arch Enemy-től Kylie Minogue-ig. Nagy kedvencek a Queensryche és a Dream Theater. Sajátokat agyonhallgatom már keveréskor, az után inkább más valamit hallgatok Ispán András: Én is nyitott vagyok abszolút, de a zene az legyen metál, ha, ha... Komolyra fordí­tva: Valóban nyitott vagyok mindenre, és őszí­ntén mondom, hogy ha a Simply Red holnap kiad egy jó lemezt, akkor azt fogom hallgatni minden előí­télet nélkül, sőt a valóságshowokat is kezdem majd nézni abban a pillanatban, ha jók lesznek, de sajnos valahogy az van, hogy minden nyitottságom ellenére engem leginkább a dögös zenék fognak meg. Tehát nem azt mondom, hogy a Simply Red azért szar mert pop, hanem azért, mert el lehetne vele engem űzni a katonaságba, olyan gerinctelen nyál. Ha belegondolok, néhány metálbandával is ugyanez a sztori, csak azok gerinctelen fosok. Szeretem, ha valami őszinte, teljes, nem felületes, és burkolatlan. A burkoltság, meg a titkolódzás, a nők sajátja, a felületesség meg a buta embereké. Én pedig, nem tartom magam butának, és mint férfi, nem tudok női dolgokkal sem egy hullámhosszon pendülni. Majd ha nem fogom férfinak tartani magam, akkor fogok Simply Redet hallgatni. Ne tessék félreérteni. Kiváló zenészek, és zenészfüllel hallgatni hasznos is őket, de egyszerűen, mint embert, nem érint meg. Ja és nálam a Simply Red egy szimbólum, amit gyűjtőnévként használok a hasonló nyálra. Szóval, amiket szeretek hallgatni: Rammstein, Arch Enemy, Pantera, Dream Theater, Death, Control Denied, nagyon szeretem a 80-as évek thrash metálját, korai Metallica, Testament, Slayer, Annihilator, Anthrax meg természetesen az Iron Maiden, meg az ős Black Sabbath. Olykor Blues/Rock kedvem terem akkor AC/DC, George Thorogood, Guns n Roses, sorolhatnám holnapig... Klasszikusban J.S.Bach a nagy kedvencem. Saját lemezeimet egyszer szoktam meghallgatni élvezettel. Az után már inkább a hibákat hallom. Szloboda Tibor: Pantera, Zakk Wylde, Ozzy, Pergolesi, Vivaldi, Bach, Tom Waits, Iva Bittova stb. A lemezünket nem nagyon. Matlári Miklós: Klasszikus zenét: Wagner, Orff, Händel, kevés rockot. Sajátomat ritkán. Tibor: véleményem szerint Te a mostani magyar heavy metál szí­ntér egyik, ha nem a legjobb énekese vagy, ráadásul nagyszerűen megy a hangod az Ámok zenéjéhez. Mióta énekelsz? Nehéz számodra előadni a teljesen más énekhangra í­rt régi Nevergreen számokat? Milyen visszajelzéseket kaptál a közönségtől ezen számok interpretációja kapcsán? Ki a kedvenc énekesed? Szloboda Tibor: Köszönöm az elismerést, de szerintem van még jónéhány jó torkú énekes a szakmában. Több mint egy évtizede énekelek, eddig főleg "itthoni" bandákat boldogí­tottam. A régi NG nótákat énekelni nem esik különösöbben nehezemre, hiszen nem hasonlí­tani akarok, inkább a saját stí­lusomban fogom fel őket. A közönség reakciója vegyes, ami teljesen normális is, hiszen a NG fanok más hangszí­nnel, előadásmódban ismerték meg ezeket a dalokat, í­gy az én interprtációmban, felfogásomban kissé idegenül hathatnak. Nagy kedvenc Bruce Dickinson, Phill Anselmo, Ozzy, Zakk Wylde (bár ő nem mindig főállásban nyomja ezt), Tom Waits, stb. Mi a véleményetek az internetes letöltésekről? Segí­t ez Titeket, vagy hátráltat; hiszen Rátok nem lehet mondani, hogy teljesen nulláról indultatok volna... Matlári Miklós: Nem foglalkozok vele egyáltalán, a netről csak pornót töltök le. Ruszity Vladimir: Én még azt sem. Szloboda Tibor: Különösebben engem sem foglalkoztat, egyébként meg semleges vagyok a témában, hiszen sok minden szól a letöltés mellett és ellene is. Ispán András: Szerintem inkább a kiadónktól kellene ezt kérdezni. Van némi 22-es csapda a dologban. Ha nem veszik a lemezt, akkor a kiadó nem érdekelt a következő lemez kiadáasában. Ha meg nincs ingyenes beszerzés, akkor meg nem terjed a lemez, és a zenekarnak sem a hí­re. Egyik esetben a rajongók szopnak nagyobbat, másikban a kiadó, de a zenekar szopja a legnagyobbat mindkét esetben. Ha nem lenne ingyenes letöltés, nem lenne közönségünk sem. Tehát valahol hálásak is kellene legyünk a kalózoknak. Sokszor hallom egy-egy rajongótól, hogy nem volt pénze, átmásolta, letöltötte, ilyenkor mit mondjon az ember? Ismerem a helyzetet... Az tény, hogy az eredeti CD-k nagyon drágák, és remélem ezzel a kiadók is tisztában vannak, hogy amig nem engedik le az árakat addig az mp3 a király továbbra is. No, mindegy, nem mi szabjuk az árakat, ez nem a mi dolgunk. Bár ha mondjuk a CD fele annyiba kerülne, akkor már mondhatnánk, hogy nagyon szép az anyja annak aki nem az eredetit hallgatja... Attila, András: Ti játszotok az Amentes nevű zenekarba is, ha jól tudom. Mit kell tudni erről a formációról? Lehet a boltokban kapni a lemezeteket? Németh Attila: Én az Amentes-ben már kezdetek óta játszom, ami úgy kb 10 évet jelent. Kötődöm is hozzá erősen, mert ott teljes mértékben ki tudom élni magam dobilag. Sötét, komplex felépí­tésű, gyakori ritmusváltásokkal és páratlan ritmusokkal teli, keleti dallamokkal és hangulattal erősen fűszerezett, hörgős és tiszta éneket is tartalmazó zenéről van szó. Van egy, hosszúságát tekintve albummal felérő, demo amit saját kiadásban terjesztünk, tehát tőlem vagy Banditól beszerezhető. Készen van már a következő lemez anyaga, jelenleg folyamatban vannak az előkészületek a felvételhez. Ispán András: A jelenleg megszerezhető demó, minden apró hibája mellet is szerintem egy érdekes progresszí­v metal lemez. És ezt elfogulatlanul mondom, mert az emlí­tett hangzóanyagon én még nem is játszottam. Az új lemezre leszek kí­váncsi majd, szerintem becsületesen meg fogok vele szenvedni... Ha már projecteknél tartunk, mondanátok pár szót a Kreaton nevű formációról, mit kell erről tudni egy elvetemült Nevergreen/Ámok rajongónak? Ruszity Vladimir: Mikivel már évek óta csinálgatjuk a Kreatont. Örülök, hogy végre napvilágot látott a lemez. Matlári Miklós: Ezt a projectet az én szí­nházi zenéimből, valamint a Vladimirrel közösen í­rt komolyzenei jellegű szerzeményekből állí­tottuk össze. Az Ámok c. dal szimfónikus átdolgozása is megtalálható a lemezen. Újabb szólólemezt jövő őszre tervezek. Egyébként a Kreaton/Sacra Monarchia lemez jelölve volt a Hungarian Metal Awards dí­jra. Feltételezem, hogy kizárólag a zenélésből - egyenlőre 🙂 - nem sikerül megélnetek, "civilben" mivel foglalkoztok? Matlári Miklós: A szabadkai Népszí­nház hangmestere vagyok, alkalmanként szí­nházi zeneszerző is. Ruszity Vladimir: A szabadkai Kosztolányi Dezső Szí­nház hangmestere vagyok, alkalmanként szí­nházi kőműves. Szloboda Tibor: Néha szí­nész, néha rendező, néha í­rok, néha apa, néha zenét szerzek, néha férj, néha skizo, néha meg frén. Németh Attila: Főiskolai szakmámból kifolyólag a helyi városi kertészetben dolgozok, emellett pedig egyetemi tanulmányaim befejezésén fáradozok. :)))))) Ispán András: Papí­ron basszusgitártanár, szerződésen kereskedő, gyakorlatban grafikus. Isten hozta Szerbiába, a logika otthonába... Tudom, hogy esetleg unalmas, és esetleg kellemetlen lehet a kérdés, de nem lehet kihagyni: számí­thatunk egy esetleg Nevergreen reunionra, ha nem is mostanában, de talán a távolabbi jövőben, vagy abszolút kizártnak tekinthetjük? Ruszity Vladimir: Annyira unalmas, hogy már nem is kellemetlen. Matlári Miklós: Már megint. Valóban unalmas. A kérdés nem volt soha kellemetlen. NG reunion nem lesz, mivel soha nem is esett szét, amit számtalanszor el is mondtam. Tí­z év alatt a zenekaron belüli viszonyok megfáradtak, ezért van szükség a szünetre. Az AMOK mellett NG koncert is elképzelhető valamikor a jövőben. Példaképek? Németh Attila: Kedvenc dobosaim: Sean Reinert, Richard Christy, Mike Portnoy, Mike Mangini, Martin Lopez, Steve Smith stb. Ispán András: Régebb példaképek voltak, ma inkább azt mondom hatottak rám: Cliff Burton, Billy Sheehan, Steve Harris, Steve DiGiorgio, J.S. Bach. És aki szerintem szintén nagy hatással volt még rám de nem basszusgitáros: Zakk Wylde. Ruszity Vladimir: Egy régi kedvencem jutott most eszembe: The Edge, a U2-ból. Matlári Miklós: Karl-Heinz Rumenigge, Gary Lineker, Eric Cantona. Szloboda Tibor: Szergej Bubka, Arnold Schwarzenegger, Rocco, Batka manó. Melyik magyar együttest tartjátok a legkiemelkedőbbnek a mostani felhozatalból, akiknek esetleg lenne esélyük külföldön is befutni? Matlári Miklós: Van egy pár, köztük mi is. Szloboda Tibor: Nem úgy gondolom, hogy a külföld nagyon ugrálna a magyar zenekarokért, pedig van egynéhány oké banda. Egyébként külföldön - és sajnos Magyarországon is - egy rakás tehetséges zenekar kapar a hí­rnévért hiába. A tehetség és a munka biztos nem elég. Németh Attila: Szerintem egyértelműen a Stonehenge a legminőségibb magyar banda, csak egy kicsit lassan dolgoznak.:))))))) A másik két együttes, akit kiemelnék az a De Facto meg az Echo of Dalriada. Bár nem tudom mennyire tudnának külföldön érvényesülni a magyar nyelvű ének miatt. De ha jobban belegondolok, a Casketgarden is király a saját stí­lusában. :)))) Kiváncsi lennék, hogy mennyire vagytok érdekeltek irodalom, filozófia, ill. filmek területén. Kedvencek (rövid indoklással esetleg)? Matlári Miklós: Abszolút. Széles körű műveltséggel rendelkezünk. Szloboda Tibor: Mindhárom téma nagy kedvenc. Nem részletezném, mert sosem lesz vége. Ispán András: Gárdonyi Géza Göre Gábor könyvei szerintem kötelező olvasmány. Ott rejlik a mentalitásunk eszenciája. Tessék utána járni. Ezek a könyvek régen be voltak tiltva, mert igencsak a valóságot tükrözik. Abszolút túltesz a filozófiai remekművek zömén is. Ezekben van leí­rva az is, hogy a legnagyobb emberi találmány a kolbász. Filmekkel kapcsolatban pedig annyit, hogy én mindig előszeretettel hangoztatom, hogy nekem nem kell jobb film a Batman-nél, meg a Pókembernél... Az X-men sem rossz, főleg az első rész nem. Ha filmet nézek, lazí­tok. Azt meg nem lehet működő aggyal... Melyik az a koncert a közel-, vagy távoljövőben, amire kilátogattok, vagy szí­vesen kilátogatnátok a mostani magyarországi kí­nálatból? Matlári Miklós: Nem vagyok informálva. Dream Theater koncertre szí­vesen elmennék. Gregor Józsefre is. Szloboda Tibor: Panterára, de az már nem lesz. Sajnos. Ispán András: Romantic végső búcsúkoncert. Szeretitek a paprikás krumplit? Németh Attila: Inkább sülve...:)))) Ruszity Vladimir: Rostonsült hús mellé. Matlári Miklós: Úgy hittem, hogy némely kérdésre rettenetesen nagy marhaságot válaszoltam, viszont sikerült ezt egy újabb kérdéssel überelni. Szloboda Tibor: Ennek a kérdésnek van valami rejtett jelentése is? Matlári Miklós: Ha vacsorára szeretnél hí­vni minket, tegyél bele csirkét is! Szloboda Tibor: Ötöt. Ispán András: Inkább malacot. Ruszity Vladimir: De ötöt! Mi az, amit vártatok, hogy megkérdezünk, de kimaradt? Matlári Miklós: Ennyit sem vártam. Szloboda Tibor: Ki ette meg Bambit? Ispán András: Ezt vártam: Igaz-e András, hogy a Grave Digger The Last Supper lemezén te vagy rajta a borí­tón? Igen, én vagyok az! Aki nem hiszi, járjon utánna. Még posztert is kaptam! Végezetül, mit üzentek a Hard Rock Magazin olvasóinak? Németh Attila: Hát igen. :))))) Matlári Miklós: Ha igényes súlyos rockot/metált szeretnétek hallani, gyertek az AMOK koncertekre és vásároljatok AMOK lemezeket. A legközelebbi koncert október 14-e, Rocktogon. Szloboda Tibor: Mindenki kérdésére szí­vesen válaszolunk a www.amok.hu honlapon. Metal rules.