HRM Top 100: 20-11

Nos, kedves Olvasók, akik figyelemmel kísérték a rovatot… itt vagyunk a célvonalnál. Még egy hét és véget ér a visszaszámlálás. Ha visszatekintünk az elmúlt hetek listáira, úgy érzem elégedettek lehetünk: olyan kiváló lemezek kerültek rá listánkra, amelyek tényleg meghatározták a rock és metal zene arculatát. A mostani tízes? Eddig sem merülhettek föl szerintem kérdések, de most aztán végképp megkérdőjelezhetetlen, letagadhatatlan óriások sorakoznak egytől-egyig. Ráadásul a tippjátékban résztvevők számára hatványozottan érdekes már a mostani lista is. Jövő héten pedig jön a TOP 10!

Pink Floyd: The Dark Side of the Moon (1973)

Egy igazi rekorddöntögető klasszikus, amely 1973-ban látta meg a napvilágot – nem ma volt. A Pink Floyd koncepciózus albuma a rocktörténet egyik alapköve, népszerűségét az eladott példányszámok hűen tükrözik: 45 millió darab kelt el belőle, így minden idők második legkeresettebb rockzenei albuma. (Jocke)

Metallica: Ride The Lightning (1984)

A szikár, punkos lendületű ’Kill ’Em All’ után felcsillant Hetfieldék progresszívebb, melodikusabb énje, és ezzel a lemezzel teremtették meg azt a Metallica-hangzást, ami megváltoztatta a metal zene világát, és mutatták meg, hogyan lehet dallamokat invesztálni a keményzenébe úgy, hogy az mégis ütős maradjon. A változatosság, a „lájtos” progresszió, az epikus thrash-zúzdák, és a kísérletező szellem mintapéldánya a 'Ride The Lightning'. A hangzás a mai napig hangulatos-időtálló, a Fade To Black a maga balladisztikus felütésével pedig új utat nyitott a populáris metal daloknak. (Tomka)

Led Zeppelin: IV. (1971)

Akárhogyan is nézzük, nincsen még egy olyan együttes, amelyik akkora hatást gyakorolt a könnyűzene történetére, mint a Led Zeppelin. Máig az egyik legtöbb lemezt eladott rockbanda a világon úgy, hogy technikailag 1980 óta nem is létezik. Ez a csapat, ami száz százalékig kimerítette azt a szót, hogy „legenda”. Az én szívemben két album versenyzik egymással a Zep csúcsalkotásaként: a második és a negyedik. Nehéz dönteni. A listára teljesen megérdemelten került fel a ’IV’, ami minden idők legnépszerűbb etűdjét, a Stairway To Heavent is tartalmazza, ezen kívül a rocktörténet talán legerősebb nyitánya, a Black Dog is erre a korongra került fel. És ez csak a két mainstreem nóta, a maradék hat is egytől-egyig világsláger. Ez a lemez egyértelműen a világ egyik legnagyobb zenei teljesítménye. (Adamwarlock)

Accept: Balls To The Wall (1983)

A germán heavy/power metal meghatározó és egyben emblematikus alkotása, rajta minden idők egyik legnagyobb heavy metal himnuszával. A szikár és dübörgő alapok ellenére mégis rendkívül dallamos zene, az összetéveszthetetlen vokálmunka és Udo Dirkschneider egyedi smirglihangja alkotta jellegzetes Accept-stílus kiteljesedése. (Bazsa)

AC/DC: Highway To Hell (1979)

Bon Scott utolsó váltóáramos lemezének címe szomorú jóslatnak bizonyult a megjelenéskor, hiszen fél év sem volt már hátra az énekes önpusztító életéből. Búcsúja azért igazán jól sikerült, hiszen a korai AC/DC evolúciójának a csúcsa lett végül a 'Highway To Hell', amit már az új korszakot jelképező 'Back In Black' követett. A lemez időtálló megszólalásáról Mutt Lange gondoskodott! (TShaw)

Judas Priest: British Steel (1980)

Felszállóban volt a birminghami ötösfogat csillaga a 'Killing Machine' és az 'Unleashed In The East' koncertlemez után, és ezzel az albummal felették a pontot az i-betűre. Amellett, hogy korszakalkotó albumot tettek le az asztalra, ebben az időben startolt a Brit Heavy metal új hulláma, melynek sikere szintén az ő malmukra hajtotta a vizet. (Bigfoot)

Rainbow: Long Live Rock ’n’ Roll (1978)

A tökéletes ’Rising’ után a zenekarnak sikerült tartania a színvonalat, nem kísérletezgetett, nem lépett le a jól kitaposott ösvényről, és két év elteltével hasonlóan csúcsminőségű produkcióval rukkolt elő. Mint ismeretes, a lemezhez kapcsolódó turné sikere szintén elsöprő erejű volt, mely szerencsére kielégítően dokumentálva is van az utókor számára. Ronnie James Dio ezzel a lemezzel megerősítette pozícióját, miszerint valóban a rockvilág egyik legnagyobb torka – és marad is, amíg világ a világ. (Nagybandi)

Dream Theater: Awake (1994)

Az ’Awake’ volt az első olyan prog metal album, amelyben frigyre léptek a Pantera-súlyú riffek a ’70-es évek nagy klasszikusainak (Yes, Pink Floyd) hagyatékával, jól meg is döbbentünk ezen akkoriban, hogy ilyet is lehet…?! Bizony lehet, méghozzá boszorkányos virtuozitással, komor-szép hangulatokkal, feledhetetlen dallamokkal, s ezzel a pályája legihletettebb, legkreatívabb szakaszán álló Dream Theater egy konkrét zenei stílus alapköveit fektette le. (Mike)

Iron Maiden: The Number of the Beast (1982)

A lemez, amely a NWOBHM tehetséges csapatát elindította a metal zene egyik legnagyobb ikonjává válásának útján. Harminc év elteltével is képes a ma fiataljaihoz szólni, stílusdefiniáló alapmű, illetve a mai rockszíntér egyik, ha nem a legkarizmatikusabb frontemberének debütálása a csapatnál. A címadó nóta, a sláger Run To The Hills és az epikus nagyságokba emelkedő Hallowed Be Thy Name a mai napig az Iron Maiden koncertjeinek elmaradhatatlan kellékei. (MMarton88)

Queensryche: Operation: Mindcrime (1988)

A nagybetűs ALAPMĹ°! Csak magasztosan lehet róla beszélni, a prog. metal megszületésének kezdete, s egyben - mind témájában, mind zeneiségében - talán legkiemelkedőbb alkotása. Még az új évezredben is monolitként magasodik a műfaj nagyjai között, és senki sincs, aki megkérdőjelezné a jelentőségét. Színház, dráma, szellemiség és hihetetlen zene egyetlen albumba sűrítve. Úton egy lakatlan sziget felé? Ott a helye a bőröndben, nem kérdés! (pearl69)

<<<<<<                                                                                                                               >>>>>>
 (30-21)                                                                                                                               (10-2)