Vasárnapi matiné: Blaze Bayley, EGO Project - Club 202, 2012.03.25.

írta Hard Rock Magazin | 2012.03.31.

Nehéz dolga van az ex-Maiden énekeseknek. Az egyik csakis a múltból kíván megélni, a másik viszont sokkal hitelesebben, saját produktumokkal próbál a felszínen maradni. Blaze Bayley a saját műfajában kiváló darabokat alkot, és mára teljesen önállósulva maga mögött hagyta a ’90-es években rá ragasztott bélyegeket. Ez az este két tanulsággal szolgált: az újabban kopaszként nyomuló Blaze egy rendkívül hiteles figura, és a világ egyik legőrültebb frontembere.

EGO Project

Mindössze maroknyi rajongó előtt kellett bizonyítania az EGO Projectnek Blaze Bayley előtt március 25-én. Elszomorító látvány fogadta a bemelegítő csapatot, a hazai szupergroup mégis derekasan helytállt. Nyilván, a „szerény fogadtatás” nem eshetett valami jól a bandának, mégis odatették magukat, méghozzá rendesen. Az eddig ismert nótákon túl ráadásul a hamarosan érkező ’Puszta ököllel’ c. lemezről is megdörrentettek néhány dalt, már most bizonyítva, hogy az eddig kitaposott ösvényen mennek tovább. Igaz, a hangzás néhol nem volt tökéletes, és bakik is becsúsztak (melyeket széles mosollyal konstatáltak), de az élő zene varázsa ott volt a Club 202-ben. Az a pár ember, aki jelen volt, ismét megbizonyosodhatott róla, az EGO zenei tudásába, rutinjába bizony nem lehet belekötni, most is tisztességesen lezúzták a nagyérdemű fejét. Sajnálatos módon, ennek csak igen kevesen lehettünk szem-és fültanúi, de igaz a mondás: „A rock örök és elpusztíthatatlan!”, s ezt láthatóan a zenekar is nagyon jól tudja!

Pearl69

Blaze Bayley

A küzdőtér Blaze bátyó koncertjére sem telt meg sajnos, maximum, ha 60-an, 70-en látogathattunk el ezen az estén a Club 202-be. Ezt azért betudhatjuk annak, hogy a koncertet vasárnapi napra sikerült betenni, amikor már mindenki a következő hét viszontagságaira készül föl, és jobban szereti pihenéssel tölteni az időt. A kezdés pontos volt, és egy igazán minimalista színpadképpel kellett szembesülnünk, ami valójában az ég egy adta világon senkit sem zavart.

Tehát egy széles közönség szempontjából nem népszerű előadó lépett fel maroknyi ember előtt… érdemes egyáltalán említeni akkor ezt a bulit? De még mennyire! Ez azonnal kiderült, amikor Blaze Bayley a színpadra lépett. Teljes tüdőből, óriási energiával vetette bele magát az események sűrűjébe, magasról téve arra, hogy valószínűleg a sajólászlófalvai disznóvágás mellé szervezett Nótár Mary haknira többen lennének kíváncsiak ebben az országban. Ott állt a színpadon, egy jócskán megnövekedett pocakkal és olyan lángoló tekintettel, hogy a pokol tüzei csak langyos cirógatásnak tűntek ahhoz képest, ami a tekintetében lobogott. Már az első szám közben személyes sértésnek vette, ha valaki nem magasba emelt kézzel „hejjeg”, s mivel a közönséget teljesen belátta, ezért egyenként pécézhette ki magának az inaktívabb delikvenseket. Látványosan rámutatott az egyhelyben álldogálókra, és heves gesztikuláció közepette, dühösen hívta föl az aktívabb közreműködésre. Magyarul rámutatott és ráripakodott.

Mivel a közönség „rá lett kényszerítve a bulizásra”, óriási hangulat kerekedett, így a csöppnyi lélekszám ennek hatására óriásira dagadt. Ahogy én láttam, mindenki remekül szórakozott, beleértve az elődadókat is. Blaze az összes számot energikusan, látványosan adta elő. Hangját tekintve is kiváló formát nyújtott, s ahogy azt már korábban megjegyeztem, a Maidenből való kiválása óta sokkal jobban teljesít. Ezt betudhatjuk a pszichikai terhek hiányának, és annak, hogy saját korlátai között mozgott. Ebben a világban viszont teljesen otthon van, ráadásul élőben még egy lapáttal rátesz erre. A dalokat stúdióminőségben énekli el (bár annak, aki alapból nem szereti a hangját, ez nem jelent semmit), előadásmódjával pedig igazi atmoszférát képes teremteni. Heves gesztikulációk, látványos pózok, állandó mozgás. Ez jellemzi a produkcióját.

Előző két lemeze szerintem sokkal jobban sikerült, mint a 2012-es ’The King of Metal’, sőt nálam az idei Wolfsbane is verte a szólóanyagot, aminek szerintem nagyban közrejátszott, hogy a 2007 óta megszokott csapatát kénytelen volt leváltani (aminek egyik oka az volt, hogy dél-amerikai úriemberek is voltak a csapatban, akik vízumkérelmei óriási költségeket róttak a bandára). Az új figurák élőben kellemes meglepetéssel szolgáltak. A mindössze 23 éves Thomas Zwijsen vállalta magára a szólók jelentős részét, emellett a holland srác kiválóan hozta a metal-pózokat, és tényleg átélte a zenét. Mellette inkább ritmusgitárosi szerepkörben villogott az olasz Andrea Neri, aki igen stílusosan kezelte hangszerét. Érdekes jelenség volt az egyszerűen csak Lehmann névre hallgató basszer fickó, aki végig egy helyben állt, és egyenes tartással szemlélte a közönséget mint valami indián törzsfőnök. Claudio Tirincanti dobos pedig úgy nézett ki, mint Mike Portnoy öccse, persze elmaradva képességekben a prog. metal dobosainak királyától, de a húzós heavy és power számokhoz gyilkos alapokat adott.

A számok vegyesen kerültek ki Blaze korai szólóanyagai, az új lemez számai és az Iron Maiden ’X-Factor’/ ’Virtual XI’ albumai közül. Azért elhangzott a ’Promise and Terror’ egyik legjobb száma, a Faceless is. Aki nem volt képben a dalokkal, az is konstatálhatta, hogy a még kevésbé ismert etűdök is egységes színvonalon mozognak, és nagyon ütősek. A Silicon Messiah már klasszikusnak számít, a Stare at the Sun pedig valóságos katarzist váltott ki. Persze a kihagyhatatlan Maiden slágerek szóltak a legnagyobbat, és külön öröm volt, hogy a visszatapsoláskor elhangzott a Virus is, amit Steve Harrisék sohasem játszottak el élőben. Itt kiválóan szólt. A ’Man on the Edge’-nél pedig megkaptuk minden idők leghosszabb és legpátoszosabb Blaze monológját arról, hogy mekkora energia volt idejönni, és a közönség erre milyen halk… persze ironikusan beszélt, álharaggal fröcsögve, és a végén már ő is majdnem elröhögte magát. A közönség meg végig egy emberként vigyorgott, mert annyira groteszk látvány volt a színpadon fel-alá járkáló kis kopasz figura, mögötte a „sértődött” zenészekkel, ahogy teli torokból szidja az inaktív publikumot. Egyébként Blaze nagyívű beszédeket szokott tartani, a metal testvériségéről és a rajongókról, ami valamiért az ő szájából hitelesen hangzik. Főleg úgy, hogy saját maga állt a merch pultban, aláírt mindent, mindenki készíthetett vele képet. A ’King of Metal-t is saját költségen adta ki, méghozzá Steve Harris segítségével, mert – mint megtudtuk – máig jó kapcsolatot ápol az Iron Maiden tagjaival, akikkel sűrűn beszél vagy találkozik. Hiteles figura volt, aki objektívan látja a dolgokat, és máig hálával tartozik a legendás brit csapatnak, mert megismertették a nevét a világgal, és ezzel lehetővé tették, hogy szólóban is megvalósítsa önmagát. És valljuk be: az itt elhangzott Clansman, Futureal, Lord of the Flies, Man on the Edge, Virus dalok vele hangzanak a legjobban.

Mindenki kiválóan érezte magát ezen a vasárnap estén. Aki kihagyta, bánhatja, mert első osztályú koncertélményben volt részünk, egy nagyon hiteles, és közvetlen énekessel, aki a nullával egyenlő közönségnek is óriási hangulatú bulit rakott össze. Várjuk vissza, akkor viszont tessék megvenni rá a jegyet, főleg ha nem vasárnap lesz a dolog.

Elhangzott dalok:

Will To Win / Lord of the Flies / Dimebag / The Launch / Ghost In The Machine / Faceless / The Brave / The Black Country / Stare At The Sun / The Clansman / Man on the Edge / Futureal /// Virus / Leap of Faith

Adamwarlock

Fotók: Pearl69

Köszönet a Concertonak!