Az iLAND tagjai közül négyen közvetlenül az Easthez kötődnek, nyilvánvaló az “anyazenakar” zenei örökségének továbbvitele. Szeptember 6-án zajos sikerrel mutatták be debütáló dupla albumukat a MOMkultban, tegnap pedig a Petőfi TV-ben kapott mikrofont Takáts Tamás és Dorozsmai Péter, hogy első kézből halljunk róluk. Ja és a legutóbbi MAHASZ-albumchart élén áll a lemez!
A Pálvölgyi Géza, Dorozsmai Péter, Takáts Tamás, Madarász Gábor, Kontor Tamás felállású iLAND szeptember 6-án adta ki ’A Sziget’ című első albumát, amely egy tavaly nyári koncertfelvétellel kiegészülve rögtön duplára sikeredett.
“Tisztelve a múltat és természetesen játszva az Eastnek írt korábbi dalainkat, de az iLAND valójában azért lett alapítva, hogy egy teljesen új zenei anyagot, a korábban elkezdett progrock zenei világ folytatását hozza létre. Elkészült igazi »bakancslistás« lemezünk ’A Sziget’ címmel, amit mindig is szerettünk volna. Ez egy 45 perces [több mint 46, ehhez jön a második lemez a majdnem 48 percével] hosszú lélegzet, zenei átkötőkkel, hangszeres szólókkal, ami tulajdonképpen egy megszakítás nélküli örömzene.
A CD 1 stúdióalbum címe ’A Sziget’, a CD 2 pedig a Klebelsberg Kultúrkúria szabadtéri színpadán felvett koncertünk zenei anyaga, amelyen a korábbi dalaink, többek közt az ’56, a Szerelem sivataga, az Elrejtettél a szívedben is hallható csodálatos élő koncert formájában.”
Az album megrendelhető a kiadó Tom-Tom Recordsnál és elérhető a streaming szolgáltatóknál is.
Nagyszerű hír.
Van remény!
Köszönet, hogy nem adják fel.
Amikor tavaly először olvastam, láttam a híreket nagyon örültem,
az pedig külön öröm, hogy új album is született.
Teszik a dolgukat, a ZENEhallgatónak pedig ajándék, elixír a túléléshez.
Jó egészséget Uraim.