Az utolsó pillanatban ugrottam be a 2 hónapja telt házas műsorra Dzsó barátom helyett az A38 Hajóra. A Winger koncertje annyira jó volt, hogy nagyon gyorsan elröpült az idő, rövid beteljesüléseként e 34 éve tartó plátói szerelemnek. Ahogy a dal is mondja: „easy come, easy go”.
Nem egy vidám lemez ez, nagyon sokat foglalkozik az elmúlással, viszont a Dire Straits-klasszikusok és az első Mark Knopfler-szólólemezek (‘Golden Heart’, ‘Sailing To Philadelphia’) hangulata újfent visszaköszön. Hagyjuk a blues és country felé kikacsintgatást, suszter maradjon a kaptafánál, Knopfler pedig a szomorkás rockdaloknál!
A Mandoki Soulmates nagyon erős lemezt tett le az asztalra. Leslie Mandoki társadalomkritikáit személyes élményekbe ágyazva fogalmazza meg, „lelki társai” bravúros szólói mellé sikerült olyan fülbemászó dallamokat alkotnia, melyeket bátran elővehet elkövetkező koncertjein „a jövőnk emlékezeteként”. A 2002-es ’Soulmates’-t azonban nem sikerült túlszárnyalnia, az nálam az etalon.
Vadásztál már élő tigrisre? Mi igen, és hatalmas élmény volt! Igaz, hogy a Tygers Of Pan Tang már több mint 45 éves, de a NWOBHM illusztris képviselője még egyáltalán nem fogatlan, sőt! Mély nyomokat hagyott a közönségben. A The Trousers pedig ízelítőt adott abból, mitől is olyan népszerűek Európa-szerte. És még „analóg módon” behangolni sem felejtettek el.
Glenn Hughes beültetett minket az időgépbe, hogy milyenek voltak régen a rockkoncertek! Nem samplerről ment a hangszerek egy része, nem kellett szinkronban lenni a kivetítővel, és ezért aztán nem is volt 20 szám egy koncerten, csak mondjuk 8. Kár, hogy csak egy estére szólt a varázslat.
Legutóbbi hozzászólások