Megjelent a Disturbed ’The Sickness’ című lemeze – megint. A korong eredetileg 2000 márciusában látta meg a napvilágot, s most a negyedcentenárium alkalmából jubileumi újrakiadást, valamint jubileumi turnét érdemelt. A koncertkörút során a csapat számára a legendás Megadeth olajozza be a csavarokat a színpadon.
Megadeth – Az anamnézis
A turné érdekessége, hogy a Megadeth nyitja ki a közönség fülkagylóit a betegség következtében evidens “metáldoktori” vizsgálat nyitányaként. A két zenekar közti viszonyt aposztrofálhatnánk úgy, hogy a tanítvány túlnőtte a mesterét, de talán mindenki jobban jár, ha úgy gondolunk az eseményre, hogy az egyértelműen érett felnőtt korban lévő csapat hagyja a kistestvérét érvényesülni, amíg ő fontosabb dolgokra fókuszál.
A Megadeth szempontjából ezt a kört értelmezhetjük a már bejelentett ‘26-os búcsúturné aktív promóciójaként is.
Ha a főzenekar újhullámos (nu) metálcsillag, akkor joggal állíthatjuk, hogy a Megadeth az oldschool zsáner ikonikus nagykövete. Ennek megfelelően az arénakoncert során is azt hozták, amit egy füstösebb 80-as évekbeli klubban szeretnénk látni-hallani: zenélést.
Thrash metal zenélést. Riffeket, true gitárhangzást, szólókat és piszkos, karcos énekhangot. Úgy, ahogy ezt szeretjük. Viszonylag kevés díszlettel, vizuállal – az efféle csilivili hollywoodi ügylet talán nem passzol annyira ehhez a sötét hangzáshoz – ezt a hipotézist majd a búcsúturné fogja igazolni vagy cáfolni.
Az anamnézis felvétele nem hosszadalmas dolog – így a Megadeth is viszonylag hamar átadta a terepet a jubiláló csapat számára. Az üzenet világos: ez nem co-headline helyzet, aki ebből a műfajból többet szeretne, annak lesz még egy lehetősége!
Disturbed No1 – A diagnózis
Az album ötszörös platina lett, 106 hétig szerepelt a Billboard 200 listán, világszinten több mint 2,5 milliárd streamet gyűjtött össze. Kritikusok is elismeréssel fogadták: a Loudwire a „top 25 debütáló hard rock album” közé sorolta, a Metal Hammer listáján „2000 legjobb albuma” lett, a Revolver magazin pedig a „20 alapvető nu metal album” között említette. A Disturbed bemutatkozó korongja a nagyjából egy évtizede forrásban levő nu metál stílusba ékelődött, s új alkategóriát érdemelt ki erőteljes riffekkel, húzós groove-okkal, és kilométerekről is egyértelműen beazonosítható énekhanggal, rekedtes üvöltésekkel.
A koncert elején David Draimant hordágyon tolták be, hogy előadja miről is szól a betegség. Ha összegezni kéne, azt mondhatnánk, hogy erő, energia, húzás, változatosság, pörgés – még 25 év után is. Se a lemez, se a csapat nem lett poros ezidő alatt.
A matériát úgy adták elő, ahogy van: dalról dalra, hangról hangra. Itt bizonyára nincs helye a kreatív értelmezésnek, sokkal inkább a true nosztalgiázásnak, abból viszont a legjobbat kaphattuk, aki 25 éve is pörgette a korongot, az most jól visszaidézte a régi szép időket, mert a dalok csodálatosan csendültek fel, olajozottan, gördülékenyen működött az orvosi vizsgálat, s egyértelműen jelenthetjük: igen, még mindig fertőzöttek vagyunk!
Disturbed No2 – A terápia
A második blokkban “best of” válogatás csendült fel, az első felvonáshoz hasonló teátrális bevezetővel: ezúttal a frontember ítéletét hallgathattuk meg, mely szerint bűnösnek minősül a metál területén elkövetett felforgató munkája miatt, s így villamosszék általi halálra ítélik. Ezen ponton meg is jelent a villamos energia: felbőgtek a villanygitárok, s a PA elkezdte ontani magából a hangerőt.
A színpadtechnikai vizuál, a grandiózus installációk izgalmas atmoszférát teremtettek, a legtöbb dal itt is ismerősen csengett mindannyiunk fülében, még akkor is, ha kevésbé követtük az elmúlt évek eseményeit figyelemmel.
Az összesen bő kétórás koncert során minden zenész hősiesen játszotta be a hatalmas színpadi teret, azonban le kell szögeznünk, hogy David Draiman énektechnikája, hangterjedelme, frissessége páratlan. A hörgés, screamo, mély és sikító vokáltémák folyamatos váltakozásában a hangminőség fikarcnyi karcossága sem volt tapasztalható, a dalok közötti (viszonylag ritkás) felkonferálások során napmeleg hanggal beszélgetett a közönséggel.
A második blokk harmadik negyedében pedig felcsendül a megoldás a nagy (fel nem tett) kérdésre: hogyan tudta “megfertőzni” a Disturbed az egész világot úgy, hogy telepakolják a Papp László Sportarénát is? A metálos közönséget a csapat már 25 éve is hadba hívta, ugyanakkor olyan szubkultúráról beszélünk, ami inkább egy nagyobb klub kibélelésére lenne alkalmas.
A csapat azonban grandiózus sikereket ért el mind az online, mind a rádiófrekvenciás térben a The Sound Of Silence feldolgozásával, így a zenekar olyan zenefogyasztó réteget is meg tudott szólítani, akinek a metál inkább távoli világ. A csend hangja a metálkoncert zajában valóban kontrasztosan hatott: megtörte a korábbi sötét-beteg világot, kiürült a színpad, egy másik, színpad előtti térbe vonultak át a zenészek, megjelentek sessionmuzsikusok (zongora, vonósok), sőt, még nagyzenekari üstdobpárt is felvarázsoltak. Felmerül a kérdés, hogy a dal a “betegségből”, a hangzavarból való gyógyulás szimbólumaként értelmezhető? Vagy sokkal inkább egyfajta bevezető azok számára, akiknek a Disturbed standard metálvilága idegen volt, s majd ez lesz az a dal, ami átvezeti őket abba a “betegségbe”, amiből az ős-numetalosok nem szeretnének kigyógyulni?
Lebegjen a kérdés, s válaszolja meg mindenki legjobb tudása szerint. Az biztos, hogy mindannyian nagyon köszönjük ezt a röpke orvosi vizsgálatot, soha ne legyen rosszabb diagnózissal, betegséggel dolgunk, s egyúttal izgatottan várjuk a Megadetht jövőre, ha hazánkat is útba ejtik.
Szöveg: Szűcs Antal Mór
Fotók: Török Tamás
Köszönet a Live Nation Magyarországnak!
Legutóbbi hozzászólások