Mélyreható változások történtek az Amberjack háza táján, ugyanis az énekes Láng Vince kivételével teljesen kicserélődött a gárda. Nagy turbulenciában volt a zenekar, mert 2020-ra már ígérték az új albumot ’Autopsy’ címmel, ebből végül csak két dal lett, Vince pedig teljesen egyedül maradt.
Most viszont vadonatúj felállással végre megjelent az Amberjack második albuma. A zenei elképzelések hasonlóak, mint a 2018-ban megjelent ’Storm’ című albumon, tehát az alap a hatvanas évek végének pszichedelikus rockzenéje, ezt spékelik meg azokkal a modernebb, keményebb zenei elemekkel, amiket a nagyhírű kollégák, a Black Crowes, a Rival Sons, a Pearl Jam vagy a Spiritual Beggars is alkalmaznak.

Szeretik felpörgetni a szerzeményeket: lehet, hogy lágyabban indulnak, a végére azonban elszabadul a pokol. Ilyen a kezdet, az ijesztő című Backstabs And Heartaches is. Ez mondjuk kemény Led Zeppelin-szerű riffel indít, később visszavesz, a végén aztán nagyot ugrik erőszakosságban és ritmusban. A Seven Times is a második felében gyorsul fel egy ütős billentyűvirgával, a végére aztán lenyugszik, mint a kezdésben. Hasonló a recept az utolsó szerzemény, a Lava Queen esetében is, bár halk pszichedlikus részek itt azért végig váltogatják egymást a súlyos riffeléssel. Akadnak jó értelemben vett rockslágerek, mint a Tears In My Eyes vagy az At Midnight, mindkettőnél, de különösen az elsőnél tetten érhető a Black Crowes hatása, utóbbinak pedig igen jót tett, hogy blues ritmusban vették fel. A When You Smile is fülbemászóan dallamos, mindez sodró ritmus kíséretében, ami rendesen dörög hozzá. Az Ordinary Mannél inkább a Pearl Jamet hallom, bár Vince orgánuma tisztább, mint Eddie Vedderé, a zene viszont Seattle küldötteinek zenei világát idézi fel.

Nyolc dal, harmincegy perc, egyik szerzemény hosszúsága sem lépi túl az öt percet, nincs szarakodás, túltolt bevezetések, elnyújtott hangszerszólók, valószínűleg ezért is ilyen erős az anyag. Ha belegondolunk, a hatvanas évek első felében kiadott beat vagy rock and roll albumok se voltak sokkal hosszabbak. Nem tudnék kiemelni jobb vagy éppen gyengébb dalt, egységes anyag született, és a sokadik meghallgatás után sem éreztem úgy, hogy félbe akarom szakítani a lemezt. Csak a legjobb zenei megoldásokat hagyták benne a végén röviden és tömören, ennek ellenére sok témával tömték tele a szerzeményeket. A rövid, ám nem mindenhol jelenlevő hangszerszólók hatásosak, jól felépítettek, a gitárszólók ezen belül is sokfélék: van, hogy sír a hangszer, visszhangos, földöntúli módon szól, vagy a jó öreg slide hangzás csendül fel. A billentyűs improvizáció kevesebb, de ami van, az kiemelkedő. Jól keverednek a sokszor fülbemászó énekdallamok a kemény, elsősorban gitáron nyugvó zenei alapokkal.

Összegzés:

Olyan album született, amellyel a zenekar visszapillant a múltba, ugyanakkor a jövőbe is tekint, ezáltal itt maradt a jelenben. Úgy gondolom, hogy jót tett a vérátömlesztés az Amberjacknek, hiszen most is egy hiteles, profi produkcióval jöttek elő, amellyel jó esélyük van arra, hogy megállják helyüket a nemzetközi palettán is. A jól sikerült első album, a ’Storm’ után én ezt a mostani produkciót egy picivel még jobbnak tartom.

Pontszám: 9

Megjelenés: 2021
Kiadó: Mertez Management
Stílus: pszichedelikus rock
Származás: Magyarország

Zenészek:

Láng Vince  – ének
Hantó Doma – gitár
Szikszai Dávid – gitár
Meidl András – basszusgitár
Gyebróczki Máté – dob

Dalcímek:

1. Backstabs And Heartaches
2. Seven Times
3. Tears In My Eyes                        
4. Ordinary Man              
5. The Beast In Me         
6. At Midnight                  
7. When You Smile                        
8. Lava Queen