A svéd metál jeles képviselője, az Amaranthe elvesztette egyik torkát. A reszelőset. Henrik ’GG6’ Englund Wilhelmson énekes bejelentette távozását.
Henrik Englund szerdán jelentette be a közösségi médiában a kilépését az Amaranthe-ból. „Szomorú híreim vannak számotokra! Nem leszek többé az Amaranthe tagja. Miután 2 évet otthon töltöttem a koronavírus miatt, valami belém hasított. Rohadtul jól éreztem magam otthon a családommal, és elkezdtem arról álmodozni, hogy valami mást csináljak, talán valami fontosabbat. És arról is, hogy ne kelljen több időt távol tölteni a gyerekeimtől. Több oka is van, hogy lassan már nem élveztem annyira a turnézást az Amaranthe-tal, inkább munkának éreztem, nem úgy, mint annak idején, amikor még komolyan szórakoztató volt minden! Szeretném megköszönni minden rajongómnak az évek során nyújtott támogatást, és ígérem, hogy a jövőben gyilkos ‘GG6’-anyagokkal térek vissza, amikor lesz újra kedvem és kreativitásom ehhez az egészhez!”
Az Amaranthe megmaradt tagjai tiszteletben tartják és megértik Henrik döntését: „Henrik a világ egyik legkiválóbb hörgője, ezt bárki tudja, aki látta őt élőben, ahogy zúzza a dalainkat, és alig várjuk, hogy lássuk, mivel rukkol elő legközelebb!” Majd hozzátették: „Az idei nyári koncerteken két különleges vendéggel lépünk fel, maradjatok velünk, hamarosan többet is megtudhattok!”
Az Amaranthe és a Beyond The Black közös headliner turnéjának budapesti állomása a Barba Negrában lesz 2022. október 30-án, addigra talán meglesz az új énekes is.
Legutóbbi hozzászólások