Sokaknak okozott meglepetést, hogy a Tankcsapda téli klubturnéjának az Alcohol zenekar volt a vendége. Hogy pontosan mi és miként zajlott le, arról minden résztvevőnek lehet egy-egy kis története, de a részletekről leginkább a bandát vezető Tóth Sándor “Csövi” tud mesélni, amit készségesen meg is tett néhány kérdésre felelve. Közben előkerült pár téma, hiszen idén 20 éves a zenekar, tavasszal mindössze egyetlen koncert várható, és mindezek mellett mire számíthatunk tőlük idén?

🎤 Nemrég ért véget az a három hónapos Tankcsapda-klubturné, amelynek vendége lehetett a zenekar. Nyilván mindig felmerülnek pletykák, halljuk a valódi történetet, hogy is jött ez össze?

🎸 Tavaly nyár elején egyeztettem Fejes Tamással hangtechnika kapcsán, nekünk kellett a próbaterembe egy énekhangosítás, és ebben persze segítőkész volt, ahogyan már előtte is többször, ha bármi zenei cucc kellett. Ilyen kapcsolat már volt a két zenekar között előtte is, vagy legalábbis Tamással. Néhány szóváltás után rákérdeztem, hogy esetleg be tudnánk-e kapcsolódni a turnéra hozzájuk vendégként tavasszal. Október végére tisztázódott az – ha jól emlékszem –, hogy már decembertől indul a turnéjuk és mi tudunk menni velük. Igazából ennyi a lényeg, amit ezúton is köszönünk nekik. Semmi nagy ördöngösség nem volt a sztori mögött, még ha sokan szeretnék is azt hinni.

🎤 Ha csak egy kicsit is, de a végére személyesen is volt szerencsém megtapasztalni, milyen hangulatban telik egy-egy esemény a turnén. De érdekesebb lenne azt tudni, ti hogyan éltétek meg, hogyan fogadott benneteket a Tankcsapda legénysége, és még fontosabb, milyen volt a fogadtatás a közönség részéről?

🎸 A legelső perctől kezdve működött a kémia a két zenekar között. Már az első koncert után – ami, ha jól emlékszem, Szombathelyen volt – Bakó Csabi [a Tankcsapda menedzsere] bejött az öltözőnkbe és szólt, hogy menjek át, mert a Fejes beszélni akar velem. Na mondom, mi a faszt b.sztunk el már a legelején? Természetesen ez a Bakó-féle szívatós lelki terror egyike volt, amit utólag jó párszor tapasztaltunk is. Átmentem, beszélgettünk, ittunk egy-két valamit, és azonnal éreztem, hogy ez egy működőképes történet. Minden állomás jó hangulatban, pozitív körülmények között zajlott, profi stáb várt bennünket is, a legénység, a fény- és hangtechnika, a szervezés, a biztonsági megoldások stb. Nem voltak csúszások, nem voltak olyan dolgok, hogy bármi akadályozott volna bennünket, kivéve az utolsó, „turnétemető” bulin, ahol a stáb részéről (illetve van sejtésem, kinek a kérésére) jutott egy kis szívatás, egyébként esküszöm, még azt is profin csinálták meg. Ebből amúgy lesz még egy összevágott videó, amit közzé is teszünk.
A közönség minden várakozást felülmúlt elejétől kezdve, azt tudom csak mondani, nagyon nagy köszönet nekik! Ha valaki megnézi a képeket, vagy az összevágott videóban, hogy mi zajlott, az láthatja, hiszen 2-3 koncert után tapasztalható volt az Alcohol-skandálás, énekelték a szövegeket stb. Nyilván jó néhány helyen ismertek jó pár dalt tőlünk, ami tök jó, de ami fontos és nem titkolt célunk volt az egész turnéval kapcsolatban, hogy még többen megismerjenek bennünket. Amikor lejössz a színpadról és ott mondják, vagy utólag írnak, hogy most ismerték csak meg a zenekart, megveszik a CD-t, pólót, pulcsit, vagy csak élvezték a bulit, ettől nagyobb visszajelzés, ajándék nincsen. Úgyhogy tényleg köszönünk a közönségnek mindent, reméljük, hogy még találkozunk!

🎤 Az eltelt évek alatt elég nagy rajongóbázisa lett az Alcoholnak, aranylemez, milliós nézettség a videómegosztó csatornákon, telt házas lemezbemutató stb. Mégis a rossz nyelvek azzal jönnek, hogy a Lukács szövegeit nyúlod, ugyanolyan a hangod, koppintás az egész zene stb. Ezek után mégis bevállaltatok egy Tankcsapda-turnét.

🎸 Én az összes hozzám áramló negatív energiát azonnal pozitívvá változtatom a saját javamra, lásd a Mr. Fotel-Rocker című dalunkat. Lehet, ha annak idején valami fotelben ülő hokigyuri nem talál ki magának, talán meg sem születik a dal. Ezúton is köszi, mert azóta elég sokan kedvelik, de ez csak egy példa. 20 éve kapjuk a Tankcsapda-párhuzamvonalat, aminek van is némi alapja és visszamehetünk a Beatlesig is ezen a téren. De gondolj bele, az ország egyik legjobb szövegírójához hasonlítják az én szövegeimet, az ország egyik legnagyobb rockzenekarához hasonlítják a dalainkat, a hangom persze, hogy hasonlít, mert ha jól emlékszem én sem meleg tejet ittam tizenévesen buli előtt. Viccet félre, ezen mit kellene szégyellnem? Ez is sajnos egy tipikus magyar mentalitás. Nem eszed meg a szomszéd főztjét, mert nem anyád főzte, pedig lehet, az is ízlene. Lásd az AC/DC-Airbourne-sztorit, vagy akár a Farkas Zotya barátom vezette Ektomorfot, amit ő kapott itthon hasonlítgatások terén! Mégis megcsinálta. Ez sajnos nálunk még mindig nem nőtte ki magát, lehet, nem is fogja, de ez engem semennyire nem állít meg, még ha néhányan azt szeretnék is. Az érdekel, aki értékel, a rossz nyelvek meg bekaphatják! Én itthon vagyok, akinek nem tetszik, költözhet!

🎤 Van rá reális esély hogy lesz még ennek folytatása?

🎸 Ha most arra gondolsz, lesz-e még közös produkció vagy bármiféle megmozdulás, akkor azt mondom, ebben biztos lehetsz, de erről majd később.

🎤 Áprilisban Budapesten léptek fel az S8 Clubban. Az egyetlen tavaszi koncert. Hogyan jött, mi az apropója és miért csak ez az egy?

🎸 Így van, április 15-én játszunk az általad említett S8 Underground Clubban. Azért szerettük volna ezt, mert többen kérték, hogy adjunk önálló bulit Budapesten. Nyilván egy tavaszi koncertsorozatot a Tankcsapda-turné után nem szerettünk volna összerakni. Ráadásul az a helyzet, hogy egy dupla lemez jön ki augusztusra-szeptemberre, meglátjuk, hogy sikerül elkészülni vele. Az egyik lemez egyfajta exkluzív anyag a zenekar 20 éve kapcsán, erről is majd később. Lesz egy válogatáslemez, ami ehhez az exkluzív kiadványhoz kerül. És maga a sorlemez év vége felé vagy jövő év elején érkezhet, ez sok mindentől függ még, ezekre is később térjünk vissza.

🎤 Ha már említetted, hogy 20 éves a zenekar, ennek apropóján készültök valamivel? Vagy ez a két lemez egyelőre, amivel terveztek, minden egyéb lakat alatt?

🎸 Igen, nyilván ez a két lemez mindenképp fontos, sőt a harmadik, amit említettem, azzal is készülünk. Az, hogy 20 éves jubileumi turné lesz vagy sem, nagyon sok mindentől függ. A klubok helyzetétől, az ország anyagi és egyéb helyzetétől stb., lehetne még sorolni. Reméljük, még egy Covid-történet nem jön be és semmi más sz.rság. Budapesten mindenképp lesz egy jubileumi koncert, valamint néhány városban szeretnénk lehetőleg megoldani a bulikat. Hogy konkrétan turné szinten lehet-e majd említeni, az a későbbiekben derül ki.

🎤 A legutóbbi nagylemez megjelenése óta eltelt 4 év, az említettek alapján akkor reális, hogy határos időn belül lesz folytatása?

🎸 Igen, ahogy mondtam, mindenképp nyár végén-ősz elején érkezik a duplalemezes kiadás, és dolgozunk közben a következő nagylemezen, amit év végére, esetleg jövő év elejére tervezünk megjelentetni a H-Music Hungary gondozásában.

Alcohol: „Csak egy tavaszi” – S8 Underground Club, 2023. április 15.
Vendég: Scaryface, BZGMZ
Jegyek elővételben a JegyX1-nél, részletek az esemény Facebook-oldalán.

 

Megosztás