Ha Deák Bill Gyula életét nézzük, azt mondhatnánk, meseszerű történet. Olyan igazi „keleti blokk” mese. Egy biztos, ezen a szombat estén a „legfeketébb hangú” magyar bluesénekesünk 77. születésnapja alkalmából elvarázsolt minket. Előadásával ismét megajándékozta a közönséget, és biztos vagyok benne, hogy mi, mint közönség, szintén tudtunk neki ajándékot adni, a felé sugárzó pozitív energiákkal.
A koncert kezdésekor kicsit aggódtam. Korán érkeztem, így egy gyér számú közönséget láttam fél órával 20:00-óra előtt. Az idő a kezdésig gyorsan elröppent, mire észbe kaptam, egész szép számú ülő és álló zeneszerető töltötte meg a keresztbe fordított színpad elrendezéssel operáló koncertet a Papp László Budapest Sportarénában.
Nem emlékszem az elmúlt évekből, hogy indult-e valaha ennél nehézkesebben, várakozással telve egy koncert. A kiírthoz képest kis késéssel ment végig Bill a színpadon, majd a középső mikrofon mögé állított székre ült. Megragadta a mikrofont és üdvözlés után jelezte, hogy ma nem fog rohangálni a színpadon, mert nagyon fáj a térde.
E keserédes bevezető után belevágott a zenekar a Falun volna jó szerzeménybe, és innentől elindult a meseszerű varázslat hercegekkel, hercegnőkkel és a királlyal.
Kiváló zenészekkel vette körbe magát ismét Bill: Nagy Dénes szólógitáros, Takács József basszusgitáros, Szabó Csaba dobos, Koltay Kurszán billentyűs, Szabó Léna és Csakmag Vivien vokalisták.
Az egész este alatt minden zenész és a két háttérénekes hölgy is átéléssel, mégis könnyedén hozta a maximumot, ami a közel 2 órás műsort figyelembe véve nem volt könnyű.
Ugyan a játszott dalok Bill életművének jelentős részét felölelték, mégsem gondolom, hogy ez egy életműkoncert volt. Érzésem szerint ez inkább egy hosszú, kellemes klubbuli volt, ami jelen esetben hazánk egyik legnagyobb fedett csarnokában került megrendezésre.
Az összeállított dallista tökéletes munka, mivel a legnagyobb, vagy inkább legismertebb „slágerek” műsorba kerültek, de becsempésztek a zenészek néhány olyan dalt, amit ritkábban vettek elő múltbéli koncerteken.
Nagyon örültem a Falun volna jó indításon kívül a Kastély a hóban előadásának, a 60 csapásnak, de az ’István a király’ rockopera részletei, vagy a ’Vadászat’ albumról a Fut a nyúl a mezőn mind-mind óriási élmény volt.
Már a koncert beharangozásánál hangsúlyos szerepet kapott három vendégzenész. Szerencsére mindhárman jelentős időt töltöttek a színpadon. Ferenczi György szájharmonika-játékával tette különlegessé az est dalait.
Mosolygásával, vidám személyiségével, kihagyhatatlan és emlékezetes szólóival a magyar blues ékköveit még fényesebbé tette.
Takáts Tamás három dalban lopta el a közönség figyelmét. Az Országút blues, valamint a záró Kopaszkutya dalokban énekelt.
Nem maradhatott el a nagy közönségkedvenc Pocsolyába léptem sem, melyet már sokszor láthattam koncerten, de Tátrai Tibor gitárjátékával még soha.
A három vendég közül Tátrai Tibusz volt, aki a legtöbb időt töltötte a színpadon. Bevallom őszintén, ennek nagyon szurkoltam a koncert előtt. Bíztam benne, hogy nem csak egy-két dal erejéig ugrik be.
Öröm volt látni, hogy ennyi, zenével töltött év után még mindig ugyanolyan lelkesedéssel, a rá jellemző zenei feszültségtől feszített arccal játssza azokat a dalokat, melyek többségének alkotásában is részt vett. Gitárjátéka mit sem változott az évtizedek alatt, sőt, mint a jó bor, az idővel egyre jobb és jobb lett.
Az, hogy a Középeurópai Hobo blues 3-at, a Kopaszkutyát vagy a ’Vadászat’ részletét meghallgathattam koncertkörülmények között úgy, hogy azt Bill és Tátrai ismét együtt játssza, óriási ajándék.
Nekünk kellett volna megajándékozni a 77 éves énekest, de ehelyett szokás szerint ismét ő adott ajándékot, mégpedig a legjobb ajándékot, zenei élményt nekünk.
A záró Kopaszkutya után a meghajlási procedúrát és a zenészek levonulását nem a csend követte. Miközben pakoltam össze a fotós cuccaimat és visszanéztem, azt láttam, hogy a közönség egy része nem elmegy, hanem Billt, a blueskirályt élteti.
Természetesen ezt Bill sem hagyta figyelmen kívül. Nem emlékszem ilyen koncertre, ahol a lámpák felgyújtása után a közönség nem kifelé veszi az irányt, hanem a szeretett zenészét élteti, és nem engedi, hogy a koncertnek átlagos módon legyen vége.
Játszott dalok (pontosítani ér, mivel végig fotóztam a koncertet):
Falun volna jó / Édes otthon / Kastély a hóban / A felszarvazottak balladája / Hatvan csapás / Áldozatunk fogadjátok / Véres kardot hoztam / 3:20-as blues / Hosszúlábú asszony / Országút blues / Pocsolyába léptem / Középeurópai Hobo Blues III. / Rossz vér / Fut a nyúl a mezőn / Kőbánya blues / Kopaszkutya
Szöveg és fotók: Török Tamás (TT)
Köszönet a bejutásért a Solstice Színháznak!
Legutóbbi hozzászólások