Ma 35 éve jelent meg a ‘Master Of Puppets’, a Metallica harmadik albuma. Ahogy mondani szoktuk, ezt még a tőzsdén is jegyzik! Ezért aztán úgy gondoltuk, itt az ideje egy újabb tízes listának. Persze egy tízlemezes bandánál nem értelmezhető „a legjobb 10”, a lényeg tehát a sorba rendezésen van.

1986. március 3-án megjelent a Metallica harmadik nagylemeze, és majdnem minden országban arany- vagy platinalemez lett, Amerikában és Kanadában pedig hatszoros platina. Minden évben 25 „kulturálisan, történelmileg és esztétikailag jelentős felvétellel” bővítik az amerikai Kongresszusi Könyvtár Nemzeti Hangfelvétel Nyilvántartását. 2015-ben a ‘Master Of Puppets’ első metállemezként került be megőrzésre ebbe a különleges archívumba olyan felvételek mellé, mint Martin Luther King „I have a dream” beszéde, vagy Bartók Béla és Szigeti József koncertje a Kongresszusi Könyvtárban. Sajnos ez volt a zenekar utolsó albuma is egyben, amelyen Cliff Burton basszusgitáros játszott, aki Svédországban egy buszbalesetben halt meg az album promóciós turnéja során.

A jubileum alkalmából összeszedtük magunkat és gondolatainkat, sorba rendeztük a Metallica 10 eddig megjelent stúdióalbumát (a ‘Garage Inc.’ feldolgozáslemezt és a Lou Reeddel készített ‘Lulu’ című borzadványt nem számítottuk ide) a legjobbtól a legrosszabbig.

01. Ride The Lightning
02. Kill ’Em All
03. Master Of Puppets
04. Hardwired… To Self Destruct
05. Death Magnetic
06. Metallica (Black Album)
07. …And Justice For All
08. Load
09. Reload
10. St. Anger

A viták elkerülése végett mindjárt az elején leszögezem, azt a Metallicát szeretem, amikor aprítják a hangszereket. Vagyis az első három lemezt. Whiplash, Metal Militia, Fight Fire With Fire, Battery… a mai napig azok a kedvenc dalaim tőlük, amikor azt számolom, Lars Ulrich egy másodperc alatt hányszor üt a pergőre, amikor James Hetfield gitárja úgy szól, mint egy gépfegyver.

1984-et írtunk, amikor egy haverom megszerezte a ’Kill ’em All’-t és a ’Ride The Lighting’-ot, a magyar zenei sajtóban is elkezdtek a cikkek, a képek szállingózni róluk. Négy szakadt tornacipős csávó, alig pár évvel idősebbek nálunk… Két évvel később jött a hír, hogy ősszel turnézni fognak az országban. Nem volt akkor ritka, hogy egy nemzetközi hírű előadó az ország több pontján fellép: előttük így tett a Saxon is, az öregek közül John Mayall és Rory Gallagher is ellátogatott Budapest mellett a nagyobb vidéki városokba. Már készültünk a zalaegerszegi koncertre, amikor jött a lesújtó hír Cliff Burton haláláról. Megdöbbentünk, huszonnégy évesen miért kellett meghalni. Ugrott a komplett európai turné…

Ahogy az lenni szokott, pár év vadulás után jött a megkomolyodás időszaka, és ezt a Metallica sem kerülte el. Megjelent az ’…And Justice For All’ és a cím nélküli fekete lemez, de ez már nem az a banda volt, akiket kedveltem a nyolcvanas évek közepén. Lelassultak, dallamot vittek a szerzeményekbe, összetettebb dalokat alkottak, ez utóbbi irány tényleg nem állt jól nekik, nem ezt vártam, nem ezt várom tőlük. Mainstream zenekar lettek, a Nothing Else Mattersre diszkókban lassúztak a répanadrágos fiúk a miniszoknyás lányokkal, az Enter Sandman videóklipje naponta tűnt fel az MTV-n. Azt azért el kell ismerjem, 1991-ben élmény volt látni őket a Népstadionban a Monsters Of Rock Fesztiválon, igaz, azóta sem volt hozzájuk szerencsém élőben.

És a kilencvenes években aztán folytatódott konszolidálódás a ’Load’ és ’Reload’ albumokkal. Ekkor olvastam valahol, hogy át kellene keresztelni őket „Rock and Rollicának”. De ez a gúnya sem állt nekik jól. Számomra idegen volt tőlük az Until It Sleeps pszichedelikus világa. És innen el is jutottak a ’St Anger’-ig, a kétezres évek elejére, mely album számomra már akkor a hallgathatatlan kategóriába sorolódott, pedig hol volt akkor még a ’Lulu’… Szerencsére az utóbbi időben visszatértek a gyökereikhez, és a már említett botlást (a ’Lulu’-t Lou Reeddel) elfelejtve úgy érzem, ismét sínen van a zenekar. A ’Death Magnetic’ és a ’Hardwired… To Self Destruct’ megint azt a Metallicát mutatja, akik le akarják szakítani a fejemet. (Bigfoot)

01. Master Of Puppets
02. …And Justice For All
03. Metallica
04. Ride The Lightning
05. Hardwired… To Self-Destruct
06. Kill ‘Em All
07. Death Magnetic
08. Load
09. Reload
10. St. Anger

A progresszív zenék mellett a régivonalas thrash műfajt is nagyon szeretem, a Metallica persze kiemelt helyen van ezen előadók között. A nagybetűs Metallica-érzést nekem a ’Master Of Puppets’ adja meg, mert egy igazi energiabomba, elejétől végéig nincs leállás, üresjárat sincs és a dalok is nagyon jók. A gyerekkori vizuális élmények inkább az ’…And Justice For All’-hoz kapcsolnak, de később mindkét lemezt megismerve a „Master” maradt a favorit. Az első két helyen kiemelt lemezek mellé én csak a „Black”-et és a „Ride”-ot tudom társítani, ezek dalai fogtak még meg. A Metallicához köthető legjobb előadás nekem még mindig az ’S&M’-en és az ’S&M2’-n hallható változat ezekből a dalokból. A lista legalján helyet kapó ’St. Anger’-t nem kell magyaráznom, sem hangzásában, sem a dalok minőségében nem tudtam a Metallicához kapcsolni az ott hallottakat.
Különleges élmény volt a számomra az ünnepelt lemezhez kapcsolódva, amikor 2002-ben a Dream Theater is eljátszotta élőben. A kétgitáros hangszerelést szétosztani egy gitárra és billentyűre érdekes hatást keltett, de mégis működött. Egyébként Mike Portnoy is a nagy kedvencei között emlegeti a ’Master Of Puppets’-et. (karpatisz)

01. Ride The Lighting
02. Master Of Puppets
03. …And Justice For All
04. Kill ’Em All
05. Metallica
06. Death Magnetic
07. Hardwired… To Self-Destruct
08. Load
09. St. Anger
10. Reload

A Metallica volt az első zenekar, akinek igazán a hatása alá kerültem. Amikor megláttam a One klipjét, ott minden eldőlt. Elkezdtem növeszteni a hajam, kikönyörögtem az első Jolana márkájú csehszlovák gitáromat és megtanultam az Enter Sandman főriffjét. Az a négy ember – akkor és ott – teljesen megváltoztatta az életem. Napokon keresztül képes voltam csak ’tallica-dalokat hallgatni. A ’Load’-ot még bevette a gyomrom, de a ’Reload’-dal már nem igazán tudtam mit kezdeni. Lagymatag és unalmas volt számomra. Ennek ellenére sohasem veszítettem őket szem elől, mindig lázban tartott, ha új anyaggal jelentkeztek, és kíváncsian vártam, hogy vajon milyen irányba fordulnak.

A kedvenc lemezeim első öt helyezése folyamatosan változik még a mai napig is. Persze csak a sorrend, a lemezek nem. A most jubiláló ’Master Of Puppets’ pedig számomra „csak” egy a legjobb öt közül. Igazából nem is akarok örök listát felállítani magamnak, mert mindegyik másért érdemelné meg az első helyezést. Mindegyik korszakos mestermű. A 1996 utáni megjelenéseik is tetszenek, még ha nem is minden dal sikerült tökéletesre, azért időnként elkapták a fonalat. A ’Hardwired… To Self-Destruct’ pedig kifejezetten jó is lehetett volna, ha egy korongra beszorítják, és kihajítják a töltelékdalokat.
Abban mindenesetre biztos vagyok, hogy manapság már nem tudnak ilyen korszakalkotó zenekarok születni. Ennek miértjeiről hosszú-hosszú esszéket lehetne írni. Egy biztos, ők a Metallica, a valaha volt legnagyobb hatású metálzenekar, és ezt a tényt még az sem tudja befolyásolni, hogy sokak szerint Lars manapság már nincs csúcsformában. (Losi)

01. …And Justice For All
02. Kill ’Em All
03. Ride The Lighting
04. Master Of Puppets
05. Load
06. Death Magnetic
07. Hardwired… To Self-Destruct
08. St. Anger
09. Metallica
10. Reload

Pont a ’Master Of Puppets’ lemezzel kezdődött a Metallicával való ismerkedésem tizennégy évesen, de az igazi áttörést a ’Kill ’Em All’ hozta meg számomra. Teljesen rabul ejtett a gyors, ösztönös és nyers pusztítás. Innen datálható, hogy elkezdtem a keményebb zenekarok albumait keresni. A másik nagy fordulópont a zenei érdeklődésemben pedig az ’…And Justice For All’ lemez, egy teljesen új dimenziót nyitott számomra, olyannyira, hogy a mai napig a legjobb lemeznek tartom a rocktörténelemben. Ez a lemez még inkább a progresszivitást és a komplexitást előtérbe helyező együttesek felé irányította a figyelmemet. A ’90-es években eltávolodtam a zenekartól, már nem tudtam lelkesedni értük, de az utolsó két lemezükkel újra közel tudtak kerülni a szívemhez. (pokkornel)

01 …And Justice For All
02 Master Of Puppets
03 Ride The Lightning
04 Kill ‘Em All
05 Metallica
06 Hardwired… To Self-Destruct
07 Load
08 Reload
09 Death Magnetic
10 St. Anger

Nem szépítem, az első Metallica-lemez, amelyik rendesen elkapott, az az ‘…And Justice For All’ volt, mert túlmutatott azon, amit a bandából addig érzékeltem. Aztán a rákövetkező fekete album okozta felhajtásban – meg főleg a hócipőt megtöltő “nothingelsematterskedésben” – inkább visszalapoztam a kezdetekhez, és felfedeztem mindazt, amiről az én Gabi barátom lelkendezett nekem az első három korong kapcsán, és eljött a megvilágosodás. A ‘Master Of Puppets’ dühödt energiáját már egy zeneileg kiforrott csapat közvetítette felém és ugyan a Justice ROM-ba égését nem tudta felülírni, de egy életre ott van a legfontosabb albumok között, stílusoktól függetlenül. (Dzsó)

Szerkesztette: CsiGabiGa