Brainstorm: Midnight Ghost

írta Mike | 2018.09.22.

Megjelenés: 2018

Kiadó: AFM Records

Weblap: 

Stílus: power metal

Származás: Németország

 

Zenészek

Andy B. Franck – ének
Torsten Ihlenfeld – gitár
Milan Loncaric – gitár
Dieter Bernert – dob
Antonio Ieva – basszusgitár

Dalcímek

01. Devil’s Eye
02. Revealing The Darkness
03. Ravenous Minds
04. The Pyre
05. Jeanne Boulet (1764)
06. Divine Inner Ghost
07. When Pain Becomes Real
08. The Four Blessings
09. Haunting Voices
10. The Path

Értékelés

Kedvenc énekesmadarunk, Andy B. Franck feltehetőleg ugyanazt a tablettát szedi mostanában, amit például Robb Flynn is szokott habzsolni marékszám, azaz a Nagyotmondás Piruláját, hisz a promóciós kommünikében azt találta mondani, hogy: „A ’Midnight Ghost’ az az album, amit mindig is el akartunk készíteni a rajongóinknak és önmagunknak. Minden egyes dal, a hangzás, a borító… szerintünk minden tökéletes lett! Olyan hihetetlen ereje van az anyagnak, amit nehéz szavakkal leírni.” És a többi. Szerencsére azt már nem fűzte hozzá, hogy ez a lemez fogja az Igaz Metalt beinjektálni a fősodorba

Az „Éjféli szellem” amúgy tényleg egész jó lett. (Tudnak ők szart készíteni? Aligha.) Én azonban – bármennyiszer is végigpörgettem mind a tíz tételt – nem hallom azt a fene nagy forradalmiságot, a tökéletes ragyogást, amiről a jó Andy barátunk beszél. A saját bejáratú Tízpontos Remekművem tőlük mondjuk a ’Soul Temptation’ 2003-ból, és hát azt nemigen kapargatja a ’Midnight Ghost’, amely többé-kevésbé olyan, mint az előző 4-5 korong, nem jobb, nem rosszabb, simán beilleszthető a sormintába; a ’Liquid Monster’ volt tehát az utolsó munkájuk, ami maradéktalanul tetszett, annak pedig idestova már 13 éve. De az mindegy is, hogy nekem mi a frász bajom van velük folyton, az elvakult-elfogult BS-rajongók úgyis mind a tíz ujjukat megnyalják majd, csupán én hőbörgök már megint azon, hogy véleményem szerint hosszú esztendők óta az önismétlés gödrében rekedtek, és bizony egyre több középszerű dal kerül ki a boszorkánykonyhájuk főzőüstjéből.

Előzetesen pedig mondhat bármily’ habos-babosan képeslapra illőt a főnök úr, itt sincs ez másként, ráadásul már az azonnal fülbe ragadó refrének száma is megcsappant a klasszikus anyagaikhoz mérten. Elsőként a thrashesen pattogós The Pyre-t mutatták be a nagyérdeműnek, no, erre viszont panaszom nem lehet, jóféle speed-bomba ez, kérem szépen, á la Perception Of Life / Tear Down The Walls / To The Head… Jó. Nagyon jó. Ilyenből kéne kicsit több ám. Egyébiránt mindössze a lemeznyitó, vaddisznómódon döngölő Devil’s Eye-ban vannak még igazán gyors etapok, ezeket leszámítva – sajnálatomra – jobbára a középtempó uralkodik az album többi részén. Varietas dēlectat – a változatosság gyönyörködtet, ugyebár?

Ellenben azzal mélységesen egyetértek, hogy a hangzás pazar lett, úgy szól a ’Midnight Ghost’, mint ahogy a nagykönyvben írva vagyon, súlyos, akár a bikahere, na. És a Havancsák Gyula által készített borítógrafika is kellőképp színes-szagos, noha nekem ez már kicsit túl sok a jóból az előző korong joviális szörnyecskéi után. Meglehetősen kétarcú alkotás eme tizenkettedik, az első hat szám ugyanis lényegesen erősebb, mint a maradék négy; ezek már valamivel vérszegényebbek a hasonló szellemben fogant középtempókkal, fakóbb dallamokkal. Pedig Franck ezúttal is kitett magáért, nem a szárnyaló, férfias orgánumán múlik a diadal, a probléma oka inkább abban keresendő, hogy helyenként nincsenek szép ívesre faragva az énektémái. Például a záró The Path egy igencsak unalmas ballada (bár a srácok ebben sosem voltak igazán kimagaslóak), a When Pain Becomes Realnek a kezdő, majd visszaköszönő riffjei pedig a ’80-as évek hazai „true metal” lakossági vonalának legsötétebb bugyrait idézik azzal a buta barázdabillegetéssel, szerencsére amúgy rendben van a nóta, azt a pár másodpercet pedig könnyűszerrel át lehet vészelni egy izmosabb kisüstivel… A The Four Blessingsen már a kisüsti sem segít, az óóózós refrén még jól állt a fent említett szakmunkásbajszos, Rudi Völler-féle uszkár-frizurás korszak fémgyermekeinek, na, de a Brainstormhoz sehogyan sem illik ez a poros, panelházi Szomszédok-életérzés.

Hagyjuk is a resztlit, nézzük inkább a cupákos falatokat: itt van mindjárt a másodikként érkező Revealing The Darkness, amelyben furfangos riffek sorjáznak, remek az együtténeklős refrén is, bár nem ez, hanem a klipes a Ravenous Minds Az Album Slágere; iszonyat fogós dal (baszki, a refréntől karácsonyig nem szabadulsz!), ennek ellenére a gitároknak bizony roppant súlya van, szilaj power metal ez a javából! Ahogy a Divine Inner Ghost is az a szőrös tökű riffjeivel, a csordavokálos „bridge”-ekre pedig egy emlékezetes refréndallam teszi fel a koronát. Így kell ezt! A lemez legmonumentálisabb szerzeménye nem más, mint a közel 8 perces Jeanne Boulet (1764): az enyhén Iron Maiden-ízű, misztikus-borongós nyitányból bontakozik ki az epikus kórus, amely csakúgy lubickol a szimfonikus-hatású alapok ölelésében, ez biza’ úgy tökéletes, ahogy van!

A teljes ’Midnight Ghost’ ugyan nem az, de már csalódottságról sem beszélhetek, igazából az elvárásaimat is lejjebb toltam az utóbbi időkben, nem várom tehát a zenei megújhodást. Ám Andy mondhat előzetesen bármi szépet, s jót, én már nem hiszek neki. Csupán örömmel fogadom az aktuális munkákat, és kimazsolázom belőle a nekem tetszőt. Mert abból azért mindig több van szerencsére. Akár egy reklámmottó: „Brainstorm = garancia a minőségre.”

Pontszám: 7