Talán ma már nem nő minden bokorban szimfonikus power metal zenekar, viszont a műfaj zászlaját ettől még több tehetséges fiatal banda is a magasba tartja. Az egyik legígéretesebb formáció ezek közül a lengyel Pathfinder, akik május végén jelentették meg második nagylemezüket ’Fifth Element’ címmel – és amellett, hogy most talán még jobban odafigyeltek a fülbemászó, jó értelemben vett populáris dallamok kidolgozására, egyben be is keményítették és felgyorsították zenéjüket. A remek második album kapcsán Karol Mania gitárossal beszélgettünk, aki részletesen mesélt a ’Fifth Element’ dalairól, születésükről, a zenekar fő hatásairól és a pályafutásukat befolyásoló véletlenekről.

Hard Rock Magazin: Először is hadd gratuláljak az új lemezhez, véleményem szerint sikerült felülmúlni a debütlemezeteket is! Mit gondolsz, milyen terület(ek)en fejlődtetek a ‘Behind The Space, Beyond The Time’ óta?

Karol Mania: Először is köszönjük a kedves szavakat, de nem hiszem, hogy olyan sokat fejlődtünk volna a debütlemez óta. A zenénk alapvetően hasonló hangulatú, mint az első lemezen, de természetesen bővült különböző meglepetésekkel is, mint például blastbeatekkel vagy az éles sikolyokkal. Ezek ugyan nem jelentenek újdonságot, mivel alkalmaztuk már korábban is ezeket, de soha nem ilyen módon. Az első lemezen ezek az elemek csak néha bukkantak fel, míg a ’Fifth Element’-en a stílusunk sarokkövévé léptek elő. Röviden: ez az album gyorsabb lett. (nevet)

HRM: Mit gondolsz, milyen (egyéb) különbségek vannak a két lemez között?

Karol: Ahogy említettem, mi begyorsítottuk a stílusunkat, ami eléggé szokatlan, ha figyelembe veszed, hogy mi dívik manapság, főleg a power metalban, ahol a zenekarok feladják a speed metal ritmusokat azért, hogy mainstreammé váljanak. Ez nekem abszolút nem tetszik. A változások közé tartozik talán az is, hogy a szólók a második lemezen inkább dallamosak, mint technikásak, és zenészként szerintem ez egy hatalmas előrelépés. A technika értelmetlen dallamok nélkül, de a jó dallamokhoz is kell néha egy arpeggio-vágta, vagy valami hasonló.

HRM: Szerintem a ’Fifth Element’ énekközpontúbb, mint elődje, több az emlékezetes kórus és refrén (például a The Day When I Turn Back Time dallamát napok óta képtelen vagyok kiverni a fejemből...).

Karol: Ezt örömmel hallom. Az volt a szándékunk, hogy több emlékezetes pillanatot írjunk a lemezre, főleg a kórusok terén, és remélem, hogy ki is állják majd az idő próbáját. De nincs különösebb oka annak, hogy miért errefelé kanyarodott a zenénk. Szerintem mindez annak a függvénye, hogy folyamatosan jobb és jobb dalszerzők leszünk. Véleményem szerint az a lényeg, hogy folyamatosan fejlődj, és soha ne stagnálj. Hogy merre visz ez minket? Az idő majd megmutatja.

HRM: Változott valami a dalszerzési módszeretekben?

Karol: Nem változott semmi ezen a téren. Úgy írtuk a dalokat, ahogy korábban: először nyers vázlatokat dobgéppel és egyéb hangszerekkel, majd ezek után én felvettem pár gitárrészt. Ezzel a módszerrel összegyűjtöttünk 10-12 dalt, és eldöntöttük, melyek elég jók ahhoz, hogy felkerüljenek az albumra. Az összes ötlet tőlem vagy Arektől [Arkadiusz Ruth basszusgitáros, a zenekar alapítója – Tomka] származik, de a dalok kollektív munka során nyerték el a végső formájukat. Két hónappal a keverés előtt voltunk a leghatékonyabbak. Ekkor válogattuk ki a dalokat, és vettük fel majdnem az összes hangszert, ill. változtattunk egy csomó dolgon. Ami igazán érdekes, hogy sok énekdallammal, szólóval, riffel a felvételek alatt hozakodtunk csak elő, ez a módszer pedig nagyon bejött nekem.

HRM: Mesélnél röviden mindegyik dalról, hogyan keletkeztek, mik a különlegességeik, stb.?

Karol: Fifth element: miután Arek megmutatott egy részletet a dalból, biztos voltam benne, hogy ez fogja nyitni a lemezt – és tessék... Tökéletes nyitódal.

Ready to Die Between Stars: aki ismeri a ’Behind The Space, Beyond The Time’-ot, az nagyon hamar rá fog jönni, mi inspirálta a kórust. Egyértelműen ez a kedvenc dalom a lemezről.

The Day When I Turn Back Time: ebben a dalban hallhatók az album legőrültebb szólói, nem tudom elképzelni, hogy élőben eljátszanám ezeket. (nevet)

Chronokinesis: mi is ez? Talán az az állapot, amit a dal meghallgatása közben el lehet érni. (nevet)

March to the Darkest Horizon: erre a dalra erősen hatottak a fantasy-filmek, mint pl. a Conan, a barbár. Ti is be fogtok szállni ebbe a csatába, az biztos!

Ying Yang: metal album ballada nélkül? Kizárt! Általában a ’80-as évekbeli hard rock balladákat szeretem, de ez nagyon mélyen megérintett, briliáns!

Elemental Power: a legőrültebb blastbeateket vonultatja fel, egyszerűen kiráz tőle a hideg!

Ad Futuram Rei Memoriam: úgy kezdődik, mint egy mese, hogy aztán az egyik legintenzívebb dallá váljon a lemezen. Ha valaha is álmodtál arról, hogy Falcor hátán repülsz – akkor hallgasd meg a kórust!

When the Sunrise Breaks the Darkness: semmi más, csak a végső csata, győzedelmes kórusok és epikus hangszerelés.

Spartacus and the Sun Beneath the Sea: ez egy feldolgozás, de szorosan kapcsolódik a szövegek koncepciójához. Elveszett Atlantis, utazás a dimenziók között, ilyesmi.

HRM: Milyen koncepció húzódik a ’Fifth Element’ dalszövegei mögött?

Karol: Szövegileg a ’Fifth Element’ természetesen a ‘Behind The Space, Beyond The Time’ folytatása. Mivel nem én felelek a szövegekért, ezért nehéz most azokat részleteznem. Az „ötödik elem” [ezt jelenti a lemez címe – Tomka] egyértelműen a „metal”, de akár egy metafora is lehet. Metal arcként számomra azonban ez semmi más nem lehet, csak a metal. (nevet) Egy erőteljes eszköz arra, hogy elpusztítsuk az ellenséget. Az egész lemez olyan, mint egy csatamező, és nekünk szembe kell szállnunk a másik dimenzióból érkező démonokkal, amiket a Gonosz vad inkarnációja vezet. Ezt fejezik ki gyakran a hörgések és a durva énektémák.

HRM: A dobosotok, Kamil Ruth tavaly kilépett a zenekarból. Miért távozott, ill. hogyan találtátok meg az utódját, Kacper Stachowiakot?

Karol: Az ő döntése volt, hogy kilép a zenekarból, mivel rájött, hogy nem ebben a műfajban akar zenélni. Belépett egy másik zenekarba is, és elkerülhetetlen volt, hogy előbb vagy utóbb kilépjen tőlünk. Kacperrel véletlenül találkoztunk, de mivel ismerte a Pathfinder zenéjét, rövid felkészülési idő után már kész volt arra, hogy elfoglalja a megüresedett dobos pozíciót.

HRM: Mik a fő különbségek Kacper és Kamil játékstílusa között?

Karol: Kacper egy progresszívebb dobos, aki ugyanakkor nagyon szereti a blastbeateket. Ez a két legfontosabb különbség Kacper és Kamil között.

HRM: Az első lemezeteken többek között Roberto Tirani és Bob Katsionis is vendégeskedett. Hogyan hív meg egy zenekar ilyen nagy neveket az első lemezére, mindössze pár demóval a háta mögött?

Karol: Beszéltem már a véletlenekről? (nevet) Ez egy nagyon fontos szó a zenekar történetében. Ebben az esetben pusztán szerencséről beszélhetünk, ami szintén egy olyan szó, amit előszeretettel használunk. (nevet) De komolyan, mi csak írtunk pár e-mailt a „hőseinknek”, akiktől rendkívül pozitív visszajelzéseket kaptunk – ennyi az egész sztori.

HRM: Milyen egyéb eseményeket befolyásolt a véletlen a zenekar történetében?

Karol: A legfontosabb talán a japán Radtone kiadóval kötött szerződésünk, még 2010-ből. A kiadó véletlenül botlott bele a zenénkbe a MySpace-en, és pár dal meghallgatása után úgy döntöttek, hogy szeretnének együttműködni velünk.

HRM: A fantasy zsáner rajongójaként, ami olyan metafizikai témákkal foglalkozik, mint a Sors, a Jó és a Rossz harca, Te hiszel a Sorsban, vagy úgy gondolod, hogy általánosságban inkább a Véletlen irányítja az eseményeket?

Karol: Ha létezik valami olyasmi, mint Sors, akkor az mindenképpen be van vésve az elménkbe, és minden tettünket és döntésünket az okozza és befolyásolja. Ugyanakkor mindenki kap esélyeket az élete során, szóval rajtunk áll, hogy megragadjuk-e azt az esélyt és követjük-e a belső hangot – akkor ez most sors vagy tudatos döntés? Ezen gondolkozom folyamatosan, de az olyan TV-sorozatok, mint a Lost, egyáltalán nem segítenek rajtam. (nevet)

HRM: A debütlemezeteken volt egy Alphaville-átiratotok, a mostanin pedig Cher egyik számát dolgoztátok fel bonusz dalként. Szereted az eredeti verziókat is?

Karol: Valószínűleg megutálnának az orthodox metal rajongók, ha beismerném, hogy mennyire tetszik a popzene, főleg a ’80-as évek popzenéje, ami nagyon közel állt a hard rockhoz. Hasonló melódiák, hasonló dallamívek, csak a megközelítés és a hangszerek voltak különöbözőek, de a pop számokban is gyakran hallhattuk akkor még a gitárt.

HRM: Milyen stílusokat hallgatsz még a metal zenén kívül?

Karol: Számomra a metal a legfelsőrendűbb zene, és nincs semmi fölötte. A metal mindig is ki fogja állni az idő próbáját, és én büszke vagyok arra, hogy metal arc vagyok. (nevet) De természetesen nem vagyok szűklátókörű, és időről-időre hallgatok más műfajokat is, mint például 80-as évekbeli popzenét, ahogy említettem, de természetesen a filmzenéket és a klasszikus zenét is nagyon szeretem.

HRM: Mik a kedvenc filmzenéid?

Karol: Hans Zimmertől A szikla és a Karib-tenger kalózai, valamint John Williams-től az Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag.

HRM: A zenéteket gyakran írják le a Rhapsody és a Dragonforce keresztezéseként. Te mit gondolsz erről: tényleg ezek a zenekarok hatottak rátok a leginkább?

Karol: Volt idő, amikor fülig szerelmes voltam a Rhapsody-ba. Különösen a ’Power of the Dragonflame’ nyűgözött le, amit én minden idők egyik legfontosabb power metal albumának tartok. De legalább ekkora hatással volt rám a Sonata Arctica ’Ecliptica’-ja, és a korai Sonata Arctica anyagok. De beszélhetnénk a Stratovariusról, a Children of Bodomról, a Nightwish-ről, a Gamma Ray-ről, a Helloweenről vagy a Dragonforce-ról is. Csak találgatni tudok, hogy miért azok a legfeltűnőbb elemek a stílusunkban, amik a Rhapsody-hoz és a Dragonforce-hoz hasonlítanak, de szerintem elég egyszerű a válasz. Én olyan technikás gitárosokon nőttem fel, mint Jason Becker, Tony MacAlpine, Marty Friedman, vagy Paul Gilbert. A Dragonforce gitárosai valószínűleg ugyanezeket hallgatták, mivel az olyan bandák, mint a Cacophony, mérföldkövek a gitárzene történetében, és a közös inspirációforrás hasonló zenéket eredményezhet. Ugyanakkor a fantasy műfajt, amiben mi és a Rhapsody is alkotunk, meg gyakran inspirálják filmzenék és klasszikus zenék, szóval szerintem itt van a kutya elásva.

HRM: Mely bandák és előadók tették rád a legnagyobb hatást zenészként és dalszerzőként?

Karol: Általánosságban az európai zene, de különösen a német, a skandináv és az olasz zenekarok, amiket már korábban is említettem. A zenészek közül pedig Kai Hansent, Tobias Sammetet és Tony Kakkot emelném ki.

HRM: ...és gyerekként?

Karol: A legelső rock dal, amit hallottam, a The Final Countdown volt. Tíz éves lehettem.

HRM: Mi a véleményed az újabb Sonata Arctica albumokról, a ’The Days of Grays’-ről és a ’Stones Grow Her Name’-ről?

Karol: Távolról sem vagyok elégedett velük. A Sonata Arctica már annyira más, mint amihez én hozzászoktam. Hol van már a Blank File vagy a The Cage, kérdem én? Erről a két albumról mindössze egy dal tetszett igazán, mégpedig a Flag In The Ground. (nevet)

HRM: Szerinted a Pathfindernek van egyéni stílusa a szimfonikus power metalon belül?

Karol: Ha sikerült kialakítani a saját, egyéni stílusunkat, akkor az szerintem véletlenül történt. (nevet) Természetesen látom, hogy bizonyos dolgokban különbözünk sok más bandától a műfajon belül. Például biztos vagyok benne, hogy a gitárrészek, főleg a szólók, másmilyenek nálunk. Mindig is törekedtem arra, hogy ne utánozzák más gitárosokat, még akkor is, amikor a szólóikat és a témáikat gyakoroltam. Próbáltam módosítani a trükkjeiket, mert túl lusta voltam ahhoz, hogy hangról hangra megtanuljam őket. (nevet) Talán ez lehetett az oka...

HRM: Lengyelország a death/black metal, illetve a progresszív zenekarairól híres. Milyen a szimfonikus power metal helyzete felétek? Mennyire vagytok híresek az anyaországotokban?

Karol: Meg nem mondanám, hogy híresek vagyunk itt. (nevet) De remélem, hogy ez a ’Fifth Element’-tel változni fog. A ‘Behind The Space, Beyond The Time’-nek nem volt igazi promóciója, de a második album már elérhető a piacon.

HRM: Hogyan emlékszel vissza a rendszerváltás előtti időkre, amikor még nem lehetett olyan könnyen hozzáférni a zenékhez?

Karol: Nem emlékszem annyira tisztán ezekre az időkre, nem vagyok olyan öreg. (nevet) Amikor a Vasfüggöny leomlott 1989-ben, én 13 éves voltam, és ekkoriban volt, hogy elkezdtem érdeklődni a metal zene iránt. Egy évvel később már nézhettem a Headbanger’s Ballt az MTV-n – így indult minden.

HRM: Személy szerint melyik „terjesztési” formát szereted jobban: a kazetták „kézi” másolását vagy a gyors netes letöltéseket?

Karol: Kölyökként rengeteg kazettát másoltam otthon. (nevet) Egymástól kértük kölcsön a kazettákat, mivel nem volt pénzünk arra, hogy az összeset megvegyük. Az idők változnak, manapság már túl könnyű minden... az emberek irtózatosan lusták, és néha inkább az Interneten néznek meg élő előadásokat, ahelyett, hogy elmennének a koncertekre. De ott van a dolog másik oldala is, hiszen így egészen távoli országokba is el tudjuk juttatni a zenénket, ami az Internet nélkül lehetetlen lenne. Minden rendkívül közel van manapság.

HRM: Milyen hatással vannak a netes letöltések a Pathfinderre?

Karol: Csak remélhetjük, hogy az ingyenes letöltés úgy működik, mint egy reklám, és az igazi rajongók meg fogják venni azon együttesek zenéit, amiket szeretnek, és minket is megnéznek majd élőben is.

HRM: Mik az álmaid és céljaid, amiket meg akarsz valósítani a Pathfinderrel?

Karol: A rövid  távú célok között szerepel, hogy még idén meg akarjuk jelentetni a ’The Beginning’ c. demónkat, kizárólag korlátozott számú, speciális kiadásban. A legfontosabb azonban az, hogy szeretnénk fellépni azokban az országokban, ahol jelenleg a legismertebbek vagyunk, és persze szeretnénk világszerte koncertezni. Nincs izgalmasabb a turnézásnál, és annál, amikor bemutatod a zenédet az embereknek. A metal örök! Találkozunk a koncerteken!

Tomka