HRM évértékelő – 2017 legjobbjai

írta Hard Rock Magazin | 2017.12.26.

Ahogy telnek az évek, egyre nehezebb összefoglalni, megfogalmazni a lényegét egy naptári esztendőnek. 2017-re talán az volt a legjellemzőbb, hogy szinte ugyanott folytatódott, ahol 2016 abbamaradt: továbbra is a váratlan, megrázó zenészhalálok, a reunionok körül forgott minden, de természetesen jó koncertekből és lemezekből sem volt hiány.

Az elején érdemes a legszomorúbb témával kezdeni, méghozzá azzal, hogy a kaszás 2017-ben sem pihent. Sajnos el kell fogadnunk, hogy a rocklegendák kora lassan lejár, fel kell készülnünk az ikonok elvesztésére. Idehaza talán Som Lajos halála volt a legnagyobb veszteség, de elment ebben az évben Tom Petty és George Young, ráadásul a rockzene egy újabb darabja is elveszett, ezúttal Malcolm Young távozása miatt. Érthetetlen és máig feldolgozhatatlan Chris Cornell, Chester Bennington és David Zablidowsky elvesztése, ahogy Warrel Dane, Paul O’Neill és Allan Holdsworth halála is. És ahogy tavaly is, sajnos ez a sor közel sem teljes…

A szakadások és reunionok meghatározó eseményei manapság a színtérnek, ráadásul továbbra is előugrik minden bokorból egy új banda vagy szupergroup. Talán a legnagyobb durranás – ami a szerkesztőségünket is meggyőzte – az a Sons Of Apollo bemutatkozása volt. A Frontiers is folytatja a nagy öregek reaktiválását, a jobbnál jobb zenészek egy táborba való gyűjtését, de továbbra is felemás eredménnyel, sajnos sokszor tényleg csak átlagos lemezek születnek az olaszoknál.

Idén is több zenekar bedobta a törölközőt: feloszlott például a HIM, a Black Sabbath most tényleg letette azt a lantot, ráadásul Ozzy is bejelentette, hogy ezentúl utolsó nagy világkörüli turnéjára koncentrál. Viszont nem akárkivel, hiszen tavasszal Zakk Wylde visszatért mellé, úgyhogy jövőre Prágában már vele lép fel a Sötétség Hercege. Ha már közeli koncertek, meglestük idén a The Rolling Stones és a W.A.S.P. koncertjét, a Guns N’ Roses továbbra is mindent taroló ’Not In This Lifetime’ turnéját, de az Aerosmith utolsónak kikiáltott körútjának müncheni állomását sem hagytuk ki. Aztán ki tudja, lehet, hogy meggondolják magukat a visszavonulásról, bár ahhoz nem kellenének olyan titokzatos egészségügyi problémák, mint amik Steven Tylernél is felütötték a fejüket. Még mindig a nagy visszatérések jegyében érdemes észben tartani, hogy Ritchie Blackmore jövőre is nyomja a Rainbow-bulikat, ráadásul a Deep Purple-nél többször is bejelentkezett idén, persze Ian Gillanék köszönik szépen, nem kérnek belőle. Járt nálunk a Queen, a Tracii Guns és Phil Lewis fémjelezte L.A. Guns, bár nagy meglepetésre Tatabányán játszottak, de még mindig közelebb, mint a Kiskével és Kai Hansennel felálló Helloween, akik csak Pozsonyig jutottak el. Jó hír, hogy jövőre a FEZEN-re viszont jönnek, ami nem mindennapi szenzáció. (Reméljük, Michael hangja is bírja majd a kiképzést.)

És ha már koncertek: ebben az évben megint őrületes felhozatal volt itthon, ráadásul már most látszik, hogy 2018 alaposan odacsap, mivel eddig olyan bandák jelentkeztek be, mint a Judas Priest, az előbb említett Helloween, a Mr Big, az Accept, a Rhapsody Fabio Lione és Luca Turilli vezetésével, valamint a Metallica, a The Dead Daisies, Billy Idol és még hosszan sorolhatnánk…

Lemezek terén mindig nagyon nehéz kiemelni alkotásokat, főleg akkor, ha beleásunk az undergound (ha az internet korában van még létjogosultsága ennek a fogalomnak) és a hazai felhozatalba is, úgyhogy inkább álljon alább a HRM-stáb kedvenc lemezeiből és koncertjeiből álló lista, ami alatt te is megoszthatod saját összeállításod, véleményed a 2017-es évvel kapcsolatban. Békés, boldog karácsonyi ünnepeket, valamint rock- és metalzenében gazdag, boldog új évet kívánunk! (TAZ)

TAZ

A legjobb lemezek:

Eclipse: Monumentum
Santa Cruz: Bad Blood Rising
Shakra: Snakes & Ladders
Pain Of Salvation: In The Passing Light Of Day
Almanac: Kingslayer
Leprous: Malina
Miserium: Acension
Hallatar: No Stars Upon The Bridge
Septicflesh: Codex Omega
H.E.A.T: Into The Great Unknown
Sons Of Apollo: Psychotic Symphony
Anathema: The Optimist
The Ferrymen: The Ferrymen
Nickelback: Feed The Machine
Kee Of Hearts: Kee Of Hearts

A legjobb koncertek:

CsiGabiGa

A legjobb lemezek:

A legjobb koncertek:

Mondtam már? A hetes a szerencseszámom. Hetedikén születtem, 7 évesen túléltem a kiszáradást, 17 évesen korkedvezménnyel szereztem jogosítványt, és '87-ben szereltem le a katonaságtól. 92-ben (9 - 2 = 7), azaz 25 éve (2 + 5 = 7) volt az esküvőm, a kilencedik (basszus) Iron Maiden-lemez megjelenésének napján. (Bár, ha jobban belegondolok, ez volt a hetedik Dickinsonnal!) Hetedik éve fojtom folyton írásba kreatív energiáimat, szóval erre a 2017-es évre se nagyon tudok panaszkodni.

Rögtön az év elején meglepett egy régi stílusú új lemezzel Mike Oldfield, majd az év közepén a Mr. Big, míg az év vége felé a Vandenberg's Moonkings. Nagyon erős anyagot tett le az asztalra a Deep Purple és a mostanában hasonló utakon járó Europe. A progresszív rock is okozott meglepetéseket: rég tetszett ennyire Ayreon-lemez, mint az idei és a Sons Of Apollo anyagán Jeff Scott Soto kárpótolt a gyengébb idei szólólemezéért. Sok év után jelentkezett új lemezzel egyik kedvenc metalcsapatom, a Dream Evil, és bár elég sok nyilvánvaló Judas Priest nyúlást építettek a dalaikba (a Victim Of Changestől a Turbo Loverig), ettől még (vagy még inkább) szeretem őket. Az Accept lemeze kicsit sablonos lett ugyan a korábbi háromhoz képest, de annyi fekete bakelitkorong után ez az első fekete CD lemezem, úgyhogy mindenképpen emlékezetes marad! A BCC pozitív értelemben vágott pofán, a Styx inkább negatívan. Bár az új lemez hozza a '80-as évek konceptalbumainak hangulatát, ezekkel a rövid nótákkal nehezen barátkozom. És lehet, hogy a végletekig kommersz, de Michael Voss mindig meg tud lepni. A számtalan vendégművész segítségével felénekelt Wolfpakk-albumoknak eddig mindegyike belemászott a hallójárataimba. (Az első három már a polcomra is, a negyediknél még egy jó ajánlatra várok.) A magyarok közül számomra az év lemeze a Mobilmánia volt, de Lukács Peta szólólemeze is jól sikerült. Bár nem fog vele betörni a magyar rock panteonjába, mert a mainstreamtől nagyon messze van, de zsenialitásával még velem is meg tudta kedveltetni ezt az – ízlésemtől jelentősen eltérő – muzsikát.

Koncertek terén a szokásos évenkénti megemlékezést Gary Moore-ra nem tudom megunni, idén is volt több új szereplő, és pár többször látott vendég. Kicsit túlhúzták, ezért csúszott le a lista közepére. Viszont nagy öröm volt a LOTS Music megerősödése az évben, nagyon nagy arcokat hoztak el kis klubokba. A végén még megszerettetik velem a blues-rockot! 🙂 Élőben mindenesetre nagyon élvezem. És szinte sajnáltam, hogy csak tízes a lista, mert olyan neveket kellett lehagynom, mint a King King vagy Marco Mendoza. És íme, a nagy bölcsesség: Nem a nézőszám teszi a koncertet! A FEZEN-en több ezer ember előtt bemutatott Alice Cooper show volt az egyik nagy kedvencem idén, a másik pedig a szégyenletesen kevés néző előtt is brillírozó Stu Hamm és kis csapata. Persze nem szabad elfeledkezni a Pretty Maids felejthetetlen koncertjéről, amellyel szinte felborították az A38 Hajót, ahogy a Dirkschneider második kanyarja is fantasztikusan sikerült a ritkán játszott Accept-dalok repertoárjával. A magyarok közül (a Gary Moore Emlékestet nevezhetjük nyugodtan nemzetközinek) pedig a monstre koncertek jöttek be igazán: Talfi 60. születésnapi koncertje a Zártosztállyal, 9 egykori EDDA-zenésszel, a Jankai 55 életműkoncert huszonvalahány fellépővel és az Avatar zenekar – szinte valamennyi korábbi tag részvételével lezajlott – pályáját összefoglaló buli tetszett leginkább.

Hogy mit várok 2018-ban legjobban? A hetedik hónapot! Judas Priest, Helloween, Mr. Big három egymást követő napon? Szerintem sokaknak lesz jövőre a hetes a szerencseszáma.

karpatisz

A legjobb lemezek:

A legjobb koncertek:

Dream Theater: Images, Word & Beyond – Budapest, Tüskecsarnok, 2017. május 10.
EDDA művek – Csemő, Falunap, 2017. július 1.

A koncertlátogatásaim számából rögtön látszik, hogy nem egyszerű év áll mögöttem. De ezen túllendülve zenei szempontból viszont igyekeztem minél több dolgot „elfogyasztani”. Erősebb, keményebb műfajok újdonságaiból is sikerült több olyan lemezzel találkoznom, ami rögtön ott ragadt a lejátszómban. Gondolok itt a Stone Sour vagy az Arch Enemy idén megjelent lemezeire. Ha már más műfajok, akkor egyértelműen ki kell emelnem az Eclipse anyagát, amit rengetegszer hallgattam, és bizony ütős lett.

Az általam favorizált progresszív műfajban is sok érdekességet találtam. A listámon ez egyértelműen látszik, de azért szeretném elmondani, hogy az első két helyezett az, ami az első percétől az utolsóig az igazi „hűde” kategória nálam. Ezek azok az alkotások, amelyek megadták nekem azt a pluszt, amit kerestem. A képzeletbeli harmadik foktól kezdve már csak felsorolok, nem rangsorolok. A Pain Of Salvation mindig is különleges helyet foglalt el a szívemben, de az ’In The Passing Light Of Day’ anyagával Daniel igazán mélyen meghatott és megfogott. Ennyire érzelemgazdag alkotással talán sosem találkoztam. A Sons Of Apollo pedig bearanyozta az év végét, megkoronázta az idei felhozatalt! Bitang erős bemutatkozás, jó dalok! Ezt nem kell magyarázni. A Mike Portnoy és Derek Sherinian által dirigált formációval kapcsolatban van egy kívánságom koncertszervezőkhöz! Kérem, hozza el valamelyik cég Budapestre a Sons Of Apollót 2018-ban!

Szeretnék egy pár szót szólni a koncertkiadványokról, amelyek ugye nem szerepelnek az összegzésünkben. A The Winery Dogs santiagói filmje mellett Neal Morse „röpke” 6 órás házifesztiválját megörökítő DVD-k voltak azok, amikbe gondolkodás nélkül belevetettem magam. Mindegyik óriási élmény volt. A pluszt – amit már említettem – viszont most a Spock’s Beard adta meg nekem. Közel 15 évet kellett várni arra, hogy élőben is megszólaljon a ’Snow’. A film óta azt mondom, megérte kivárni.

Az interjús bakancslistámról lekerült egy név: John Myung. Most már azok közé tartozom, akik beszélgethettek a „csendes” basszusgitárossal. Az ’Images And Words’ 2017-es ünnepe emlékezetesre sikerült.

Mit várok a 2018-tól? Zeneileg sok hasonló szépet, mint idén, és az esélyt arra, hogy ott lehessek azokon a koncerteken, amik még a listámon vannak. A Mr. Big és a Marillion már biztos, hogy jön!

Bigfoot

A legjobb lemezek:

A legjobb koncertek:

Nem akarok álszent lenni, nálam persze, hogy az év lemeze az új Deep Purple-album. A Djabe Steve Hackett-tel és Gulli Briemmel nem tudta a világszínvonalnál lejjebb adni a mércét, Hackett meg egyébként is erős évet zárt, hiszen önálló albuma a progresszív rock legjobb hagyományait eleveníti fel. Pályatársa, Roger Waters is huszonöt év után végre összehozott egy egész tűrhető produkciót. A blues zenészek közül Walter Troutot nehéz utolérni, igaz, új albumán sok régi/új legendás haver segédkezett. Ígéretes csapat ez a Supersonic Blues Machine, kezdik kifutni magukat.

A Djabe élőben is zseniális, sokkal többen rájöhetnének erre. Aztán el kellett mennem Spielbergbe, mert ki tudja, talán az utolsó lehetőség adódott, hogy a Stonest lássam élőben. Egy másik veterán, Ian Anderson szintén elbűvölt, pedig a szokásos Jethro Tull műsort nyomta, igaz, jócskán felturbózva vizuálisan. Tom Jones hetvenhét évesen lazán, energikusan nyomta a bluest és a rock and rollt. És magára talált a Ten Years After is Marcus Bonfantival. Az újabb bluesgenerációsok közül a King King és Dan Patlansky kiváló zászlóvivőnek bizonyultak és bizonyulnak ma is. Bár csak koncertalbummal állt elő Joe Bonamassa az idén, a Carnegie Hallban rögzített akusztikus buli már most rocktörténelem.

Akadtak persze csalódások is. Kenny Wayne Shepherd túl sokat engedett a könnyedebb oldal csábításának, és a Black Country Communion új albumán is elfogyott az erő a végére. Nem értem, Robert Plant hova akar kilyukadni ezzel a zenei világgal, tartok tőle, ez zsákutca lesz. A Black Sabbath búcsújáról nem olyan régen elmondtam (lesújtó) gondolataim.

És a „Kaszás” idén is jött, elvitte Chris Cornellt, Chester Benningtont, Malcolm Youngot, valamint Som Lajost is.

A jövő évi koncertnaptáram már most tele van, jó évnek tűnik 2018. Jöhetne a Purple is!

Pálinkás András

A legjobb lemezek:

Pain Of Salvation: In The Passing Light Of Day
Wolves In The Throne Room: Thrice Woven
Mastodon: Emperor Of Sand
Hallatar: No Stars Upon The Bridge
Perihelion: Örvény
Ulver: The Assassination Of Julius Caesar
Vulture Industries: Stranger Times
Leprous: Malina
Myrkur: Mareridt
Auðn: Farvegir Fyrndar
Chelsea Wolfe: Hiss Spun
Lunatic Soul: Fractured
Lethe: The First Corpse On The Moon
Styx: The Mission
Sólstafír: Berdreyminn

2017-ben megint csak egymást érték a jobbnál jobb korongok, így igen nehéz volt ezt a listát összeállítani. Talán holnap vagy a jövő héten teljesen más lemezek kapnának helyet rajta. Jó volt látni, hogy a rutinosabb bandák remek lemezeket készítettek, gondolok itt a Deep Purple, a U2, a Bodycount, a Paradise Lost, Steve Hackett vagy az Enslaved új alkotásaira, de ugyanez igaz a kevésbé ismert zenekarok esetében is. Az underground számomra kiemelkedő alkotásai a listán szereplők mellett a Schammasch, Thy Art Is Murder, The Great Old Ones, Satyricon, Blut Aus Nord, Amenra, Iron Monkey és a Nicumo nevéhez fűzhetők. Kisebb csalódást okozott az Anathema, az Iced Earth, a Threshold és az Accept is. Kellemes meglepetés volt Lukács Peta második szólólemeze és Jim Matheos új projektje, a Tuesday The Sky is.

Sajnos az idei évet is rengeteg zenész halálhíre árnyékolta be. Ezek közül számomra Gabriel „Negru” Mafa (Negură Bunget) és Warrel Dane (Sanctuary, Nevermore) elvesztése különösen fájdalmas, hiszen mindketten egyedi alkotók voltak. Korai haláluk borzalmas veszteség az egész metal műfaj számára.

Ami a jövő évet illeti: a Machine Head már kopogtat az ajtón, sőt Robb Flynn egyenesen a mainstreambe igyekszik bemasírozni. Ugye már a '90-es évek végén is tett egy ilyen kísérletet, azt tudjuk, hogyan sült el. Remélem a 'Chatarsis' nem lesz akkora bukás, bár az előjelek nem éppen kedvezők. Persze a lemezdömping nem fog csitulni, így biztos vagyok benne, hogy bőven akad majd remek hallgatnivaló, mi továbbra is résen leszünk, hogy beszámoljunk a legérdekesebbekről.

Dzsó

A legjobb lemezek:

Styx: The Mission
Pain Of Salvation: In The Passing Light Of Day
Sons Of Apollo: Psychotic Symphony
Special Providence: Will
Victor Wooten, Dennis Chambers, Bob Franceschini: Trypnotyx
Incubus: 8
David Maxim Micic: Who Bit The Moon
KXM: Scatterbrain
Deep Purple: Infinite
Steven Wilson: To The Bone
Roger Waters: Is This The Life We Really Want?
Robin Trower: Time And Emotion
Bob Seger: I Knew You When
Leprous: Malina
Mogwai: Every Country’s Sun

A legjobb koncertek:

(fotó: Uzseka Norbert)

Fates Warning – A38, Budapest, 2017. február 2.
King King – A38, Budapest, 2017. március 22.
Kiscsillag: Semmi konferencia – MOMkult, Budapest, 2017. március 29.
Dream Theater – Tüskecsarnok, Budapest, 2017. május 10.
Foo Fighters – Papp László Budapest Sportaréna, Budapest, 2017. június 26.
Special Providence – Barba Negra Track, Budapest, 2017. augusztus 3.
Alter Bridge – Papp László Budapest Sportaréna, Budapest, 2017. október 22.
Marcus Miller – Akvárium, Budapest, 2017. október 30.
Stu Hamm – Robot, Budapest, 2017. november 2.
Josh Smith – Muzikum, Budapest, 2017. november 9.

Először is: nem voltam rossz koncerten 2017-ben.

Másodszor: sok koncerten voltam 2017-ben, és kérem a panaszkönyvet a korlátozás miatt, mert a top 10-ből olyanokat kellett kihagynom többek között, mint a Gojira, a Haken, a Soto és persze a méltán világhírű idióta Gutalax, muszáj volt a kuriózumokra koncentrálni, hogy bent maradjak a 10-ben. Tulajdonképpen a sorrendem időrendi, szinte lehetetlen a másféle rangsorolás.

A Fates Warning olyan magasra tette a mércét rögtön az év elején, hogy a listásaim csak nagyon súrolva tudták átugrani a 2017 centimétert. A King King márciusi koncertjén Alan Nimmo megmutatta, hogyan kell a közönséget elhallgattatni egy hangerősítés nélküli gitárszösszenet bemutatásához, a Kiscsillag teltházas színházi produkciót kreált a MOMkultban, a Dream Theater 12. (és egyik legjobb) magyarországi koncertjén nagyon eltalálta az ’Images And Words’ végigjátszása mellé a másik blokkot, amire óriásit tett James LaBrie kivételes közvetlensége. A Foo Fighters 20 év után jelentkezett újra nálunk, hogy felrobbantsa a BS-t, a fúziós nagyágyú Special Providence az év legforróbb koncertjét adta a BNT kisszínpadán augusztusban, az Alter Bridge-et pedig alighanem a pályája csúcsán kaptuk el októberben. Marcus Miller elintézte, hogy az se érdekelt az Akváriumban, hogy féllábon, lábujjhegyen néztem végig a teltház miatt a frenetikus koncertjét, Stu Hamm és csapata úgy játszott a Robotban a maroknyi közönségnek, mintha a Wembley Arenában lettünk volna, az év leghangulatosabb koncertjét pedig Josh Smith adta a Muzikumban.

2017 albumairól: nagyon sok kiváló anyag jelent meg az idén is, a lista viszont nem enged 15-nél többet megemlíteni, ezért igyekeztem kiválasztani a legjobbakból a legkülönlegesebbeket, szerintem egész változatos gyűjtemény sikeredett. Hiányérzetem volt viszont 2017-ben színvonalas zúzós muzsikákból, és most nem popdalok elhörgésére gondolok 6 oktávval lehangolt és széttorzított riffek mellé. Olyanok voltak, de azok nem kerültek a lista közelébe se.

JLT

A legjobb lemezek:

A 2017-es év nekem is – mint minden Deep Purple-rajongónak – az új lemezről szólt. Nemcsak az emocionális töltet miatt, hanem mert az öreg rockerek nagyon odatették magukat és fantasztikus lemezt hoztak össze. Annyira jól sikerült az 'InFinite', hogy szinte minden mást elhomályosít ebből az esztendőből. De azért mégsem. Szerencsére a csalódások elkerültek, már ami az idei lemezeket illeti, talán csak a House of Lords albuma jelent szomorú kivételt. Nagy kedvencem, a Ten ismét brillírozott és nagyot alkotott, ahogyan másik bálványom, a Shakra is. Örömmel konstatáltam kedvenc japán csapatom, a Concerto Moon újabb kitűnő korongját és ugyanígy örültem a Harem Scarem aktiválódásának is. Komoly meglepetést okozott az amcsi ifjakból álló Blacktop Mojo, akiktől nem számítottam ekkora durranásra. Summa-summarum, ez egy jó év volt!

Wardrum

A legjobb lemezek:

A legjobb koncertek:

„Atyaég! Ez mind idén történt?” – mondtam magamban, amikor összeállítottam ezt a kis év végi pakkot. És még most is nehezemre esik elhinni, hogy 2017 ennyi pofátlanul izgalmas lemezt és ennyi emlékezetes koncertet adott. Eleve úgy kezdődött az év, hogy elmehettem a Fleshgod Apocalypse fellépésére, akiknek tavalyi lemeze nálam nagyjából 10000000 pontot ért, erre 2017 rögtön azzal kezdődik, hogy élőben is meghallgathattam a ’King’ csodás dalait. Mint utólag kiderült, még szerencsém is volt, hogy láthattam ezt a felállást, ugyanis Tommaso Riccardi otthagyta a zenekart az év második felében. Nem sokkal utána volt szerencsém Manchesterben megcsodálni az általam a földön legnagyobbra tartott dobos, Gavin Harrison közös ügyködését a The Pineapple Thief zenekarával egy nagyon bensőséges és végtelenül profi előadáson. Repülő haza, ahogy leestem a gépről, már huppantam is le egy másik nagy kedvenc dobossal, Ryan van Poederooyennel, hogy megvitassuk a metal-lét nagy dolgait.

Koncertek terén tehát mindenképpen az eddigi legerősebb év volt ez számomra, a legkedvesebb zenekaraim közül rögtön kettő, az Evergrey és az Anathema is tiszteletét tette nálunk. A Gojira nyáron atomjaira bontotta a Barba Negra Track színpadát, szerencsére pont sikerült összerakni, de csak azért, hogy aztán meg az Amon Amarth szedje szét egy hónappal később. Komolyan nem hiszem el, hogy ezek az élmények pusztán egy év alatt jöttek össze.

Mi újság a megjelenésekkel? Kicsit mindig lázadozik a lelkem – és szerintem másé is – amikor sorrendbe kell tenni ezeket az alkotásokat, vagy akár a koncerteket. Ahogy csűröm-csavarom, mindig más jön ki, mindig más jellemvonás miatt kerül feljebb vagy lejjebb egy lemez. Viszont érdekes módon az első helyezett sose kérdés. Az első helyezett az a lemez, amit a mai napig nem töröltem a lejátszóról, pedig lassan egy éve kint van. A Pain of Salvation valami olyat csinált, amit én tőlük a ’The Perfect Element’ óta nem hallottam, és nem gondoltam volna, hogy valaha is fogok. De itt van. Az ’In The Passing Light Of Day’ egy csodálatosan őszinte, intim és személyes anyag, amiben egyszerűen minden benne van, ami miatt én szerettem ezt a zenekart. A mai napig a hatása alá tud vonni a lemez. A Septicflesh albumához nem fűztem sok reményt, inkább egy tisztes iparos munkára számítottam tőlük, de a ’Codex Omega’ úgy a falhoz csapott, hogy még most is zúg a fülem. Számomra egyértelműen a zenekar eddigi legerősebb anyaga, pedig ők eddig sem szórakoztak a minőséggel. Így hát az első két helyezett egyértelmű volt. Steven Wilson sem okozott csalódást természetesen, bejött a populárisabb megközelítés, de hogy a ’To The Bone’ mennyire lesz maradandó lemez, az még nem lefutott dolog. Ami nagyon boldoggá tett, az a felismerés, hogy idén nem csak egy, hanem rögtön három magyar banda is valami olyat alkotott, hogy mindenképpen szerepelniük kell a listámon. Az Anathema az egyik legjobban várt lemez volt idén, de ehhez képest sajnos egy kicsit laposra sikerült, viszont ahogy dohogtam rajta, már akkor is tudtam, hogy ennek a zenekarnak még egy rosszabb lemeze is van olyan jó, hogy itt legyen az év végi top 15-ben. Magam is meglepődtem azon, hogy hosszú szünet után most megint nagyon nyitott vagyok a doom zenékre, ezt a vágyamat rögtön ki is elégítette a Hallatar lemeze, ami bár nagyon szomorú apropóból jött létre, de zeneileg nagyon is meggyőző. A doom tortán a hab az eddig ismeretlen Bell Witch lemeze volt. Sokat tudnék még beszélni a listáról, de ha egy mondatban kéne az érzéseimet összefoglalni, akkor talán az ez lenne: „Köszi 2017, jó arc vagy!”

Savafan

A legjobb lemezek:

Legjobb koncertek 2017:

Masters of Rock – Vizovice, 2017. július 13.
SUM 41, The Living End, Trash Boat – Budapest Park, 2017. június 14.
Brother Firetribe, Shiraz Lane – Dürer Kert, 2017. október 28.
FEZEN – Székesfehérvár, 2017. augusztus 2.
Amon Amarth, Sear Bliss – Barba Negra Track, 2017. augusztus 23.
Tankcsapda, Reload, Pennhurst – Budapest Aréna, 2017. április 28.
Pain – Dürer Kert, 2017. augusztus 18.
Pretty Maids – A38 Hajó, 2017. március 4.
Epica, Powerwolf, Beyond the Black – Barba Negra Music Club, 2017. január 22.
Sabaton, Accept, Twilight Force – Hungexpo, 2017. március 5.

Összegezve az évet, feltűnt, hogy nagyon sok koncert idő előtt vagy az adott estén teltházas rendezvénnyé változik. Hogy ez minek köszönhető? Nem tudom. Remélem, hogy több a rocker, mert a bulik mennyisége nem csökkent az elmúlt évekhez képest, és pénzünk sem lett több. Az is tetszik, hogy már nemcsak a nagy öregek tudnak megtölteni egy termet, hanem a fiatal, feltörekvő bandák is. Kíváncsi leszek – látván a jövő évi felhozatalt –, hogy az egyes bulikon mennyien lesznek. Már most tíz felett van azon zenekarok listája, akiknek a koncertjét megnézném! Nagyon remélem, hogy sokan leszünk. Legyen sok teltházas buli! Örülök, hogy a szervezők tudtak megoldást találni a jövőre nézve azoknak a bandáknak is, akik nem a nyári szezonban jönnek hozzánk, de a produkció nagy teret igényel, ezért vittek és visznek bulikat a Tüskecsarnokba.

Sajnos több olyan zenészt-előadót vesztettünk el idén, akik közül páran meghatározóan befolyásolták zenei ízlésemet. Nekem Paul O’Neill elvesztése fáj a legjobban, remélem, a Trans-Siberian Orchestra tud alkotni nélküle is, és végre kihozzák jövőre az oly sokat emlegetett új lemezüket.

A lemezlistám elég vegyesre sikeredett, a glam vonaltól egészen a kőkeményig minden szerepel benne, és bár a hallgatnivalók általában időszakonként változtak, de a fent említett lemezek kiállták az idő próbáját. Annyira megkedveltem őket, hogy ha jött is egy újabb hullám, ezek az albumok tartósan bent ragadtak a lejátszómban.

Rune

A legjobb lemezek:

A 2017-es év dobogósai nem is lehetnének különbözőbbek. Íme, egy kis ízelítő azokból a lemezekből, amiket a legtöbbet hallgattam. A tavalyi Fleshgod Apocalypse-album után újabb végletekig professzionális horror lemezzel gazdagodtunk a görög Septicflesh jóvoltából. Az olasz Lionville kiváló – '80-as éveket idéző – albumot szállított, ami habkönnyű szórakozást nyújt. A srácok találhattak egy 30 éve padláson porosodó kiadatlan lemezt, vagy pedig időgépet rejtegetnek a fáskamrában. A finn Wintersun továbbra is otthonosan mozog a messzi északi legendák „eposzi” világában, és hála a kiváló Kickstarter-kampánynak, elkészülhetett a régóta várt harmadik lemezük. Egy kicsin múlott csak, hogy lecsúszott a dobogóról az új Ayreon-lemez. Az öreg Arjen mester parádés énekes felhozatallal kínálja portékáját és annak külön örültem, hogy ezúttal a dalok is kimondottan fogósak lettek. Az új Pain of Salvation-lemez meglepően rideg és nyers hangvétellel operál, és kevésbé hasonlít azokhoz a lemezekhez, amiket az utóbbi időben hallhattunk a svédektől. Steven Wilson pedig továbbra is keserédes dalokat ír, és teszi ezt olyan fantasztikus minőségben, hogyha csak az az egy szem Pariah című tétel lenne az új lemezen, én akkor is képes lennék végtelenítve hallgatni órákon át. Csalódni nem csalódtam kifejezetten semmilyen bandában idén, egyedül talán az új Anathema-lemez nem hozta számomra azt, amit vártam tőle, de rossz lemeznek semmiképpen sem mondanám. Próbálok úgy gondolni rá, hogy a 'The Optimist' inkább csak nem azt adja, amire nekem éppen szükségem van. Majd egy másik helyen, másik időben találkozunk, ebben biztos vagyok.

Tomka

A legjobb lemezek:

Sons Of Apollo: Psychotic Symphony
Satyricon: Deep Calleth Upon Deep
Flogging Molly: Life Is Good
Jess and the Ancient Ones: The Horse and Other Weird Tales
Kreator: Gods of Violence
Inglorious: II
Little G Weevil: Something Poppin’
Die Apokalyptischen Reiter: Der Rote Reiter
Paradise Lost: Medusa
Kadavar: Rough Times
Myrkur: Mareridt
Chelsea Wolfe: Hiss Spun
Beast In Black: Berserker
Mr. Big: Defying Gravity
Vulture Industries: Stranger Times

Mike

A legjobb lemezek:

Witherfall: Nocturnes And Requiems
Communic: Where Echoes Gather
Sorcerer: The Crowning Of The Fire King
Below: Upon A Pale Horse
Adagio: Life
Evertale: The Great Brotherwar
Unleash The Archers: Apex
Enslaved: E
Ereb Altor: Ulfven
Ne Obliviscaris: Urn
The Great Old Ones: EOD: A Tale Of Dark Legacy
Soen: Lykaia
Xanthochroid: Of Erthe And Axen: Act I & Act II
Pain Of Salvation: In The Passing Light Of Day
Overkill: The Grinding Wheel

És azok a nem különben remek lemezek, amelyek most biza’ kiestek a pikszisből:

Annihilator: For The Demented
Arch Enemy: Will To Power
Avatarium: Hurricanes And Halos
Ayreon: The Source
Dragonforce: Reaching Into Infinity
Dying Fetus: Wrong One To Fuck With
Gone Is Gone: Echolocation
Hallatar: No Stars Upon The Bridge
Junius: Eternal Rituals For The Accretion Of Light
Need: Hegaiamas – A Song For Freedom
Orden Ogan: Gunmen
Pallbearer: Heartless
Paradise Lost: Medusa
Seven Kingdoms: Decennium
Sólstafir: Berdreyminn
Sons Of Apollo: Psychotic Symphony
Threshold: Legends Of The Shires
Von Hertzen Brothers: War Is Over
Voyager: Ghost Mile
Wode: Servants Of The Countercosmos

Legutóbbi bejegyzések

Legutóbbi hozzászólások

Promises on Duettek minden mennyiségben: Within Temptation, Annisokay, Blind8 – Barba Negra, 2024. 10. 18.: “Nekem zeneileg nagy csalódás volt a Within. Az első öt számban nem volt egy árva gitár szóló sem. Azután a…”
Herr Wolf on Dream Theater – Amikor az álomszínház álmatlanságban szenved: “Sajnos igazad van. Ez a zenekar már atom unalmas. Nekik lefőtt a kávé.”
helloweenforever on Dream Theater – Amikor az álomszínház álmatlanságban szenved: “Sajnos ez sem az a nagy durranas. 🙁 Mar Portnoy sem lesz eleg, hogy megmentse a bandat. ugyanazok a dallamok…”
Herr Wolf on Axel Rudi Pell – U2-dal Rainbow-stílusban!: “A betyárját! Ez nagyon rendben van. Mármint a Fighter V dala. Ez egy remek koncert lesz hétfőn. Asszem holnap Bécsben…”
Herr Wolf on Iron Maiden – Dupla turnényitás Budapesten: “Remek. De vajon a szervezők MIÉRT ide tették és MIÉRT nem a Groupamába, ahol az előző koncert is volt. Vagy…”
Herr Wolf on FEZEN 2024 – Megvan a részletes időbeosztás: “Kb úgy borzalmas, ahogy van!!! Valami lángész találhatta ki, hogy Avantasia 22.30 és K.K. Priest 23.15. Tisztában van a lángész…”
Csiki Gábor (CsiGabiGa) on A változatosság gyönyörködtet. De a változatlanság is: Scorpions, Omega Testamentum – Budapest Aréna, 2024. 06. 29.: “Nem bánnám én azt se, ha egy helyben állna végig, amíg ilyen fantasztikus a hangja. Rudi szaladgál eleget helyette is.…”
spiritknight on A változatosság gyönyörködtet. De a változatlanság is: Scorpions, Omega Testamentum – Budapest Aréna, 2024. 06. 29.: “Tökéletes koncert volt. A Scorpions még mindig a legmagasabb polc. Meine fizikailag sajnos eléggé meg van rogyva, nem tudom hány…”