Miserium: Ascension

írta TAZ | 2017.06.01.

Megjelenés: 2017

Kiadó: Nail Records

Weblap: http://www.miserium.com/

Stílus: dark progresszí­v metal

Származás: Magyarország

Dalcímek

Értékelés

4 év telt el a legutóbbi Miserium-lemez megjelenése óta, azonban senki se gondolja azt, hogy a budapesti srácok csak várakozó állásban tanyáztak az elmúlt időszakban. Akusztikus EP-t adtak ki, megszerveztek egy Prog Heaven Tourt, majd két Prog Heaven fesztivált is, közben pedig dolgoztak új lemezükön, melynek tervei már egy ideje ugyan papírra voltak vetve, csak a tökéletesítés és a felvételek hiányoztak.

Az ’Ascension’ egy ugyanolyan konceptmonstrum, mint a bemutatkozó ’Return To Grace’ volt, azonban a srácok stílusa sokkal érleltebb formában köszön vissza ezúttal. A szolnoki Denevér stúdióban kevert anyag remekül szólal meg, hatalmasat javult a hangzás az első lemezhez képest, így emiatt nem kell szégyenkezniük, ahogy azért sem, hogy ezúttal nem tudnak felmutatni egy raklapnyi vendégszereplőt, bár ezt momentán ők akarták így. A legutóbbi album rengeteg hazai kiválóságot vonultatott fel, most pedig egyedül Varga Katalin énekesnő volt segítségükre a történet előadásában. A lemez Szophoklész Aiasz tragédiája köré fonódik, vagyis nem egy kedves és vidám sztori elevenedik meg, főleg úgy, hogy a Miserium elsősorban a hős csalódottságára hegyezte ki a dalokat. Merőben más megközelítés ez, mint a legutóbbi filozofikus látásmód, ez már első blikkre feltűnik. A borító is ezt a komor és súlyos képet erősíti, melyben egyébként a trójai háború is megelevenedik, így talán nem is kell magyarázni a falovat a frontkép középpontjában.

A Miserium zenéje már a kezdetektől fogva a nagyon jól elvegyülő, különböző elemek házasítása miatt volt egyedi, valamint Tari Szabolcs és Iványi Álmos egészen eltérő karakterű énekétől. Hatásaik közül a hallottak alapján ugyan sokat meg lehet említeni az Opeth-től a Pain Of Salvationön át egészen a Leprousig vagy Ihsahnig, de egyáltalán nem panelek koppintásáról és újrahasznosításról szól a zenéjük, hiszen itt mindennek meghatározott helye van, és mindez parádés módon megkomponálva. (Ne feledjük, a banda nem máshonnan, mint a Zeneakadémiáról érkezett.) Ugyan az előbb azt mondtam, hogy nincsenek áthallások, azonban a lemez elején felcsendülő Origin keleties kezdőmotívumai mégis hasonlítanak a The Grand Conjuration (Opeth) vagy a Home (Dream Theater) fődallamaira. Ezzel azonban ki is merült a hasonlat, mert a srácok teljesen egyedi módon vezetik tovább a dalt, amit egyébként már régóta a repertoárban tartanak, hiszen az elmúlt évek koncertjein is előkerült.

A folytatás az előző albumhoz képest egy meghatározó változással szolgál, méghozzá a power metal előtérbe kerülésével. Persze itt nem amolyan Primal Fear-féle döngölésre kell gondolni, de a korongon helyet kapó könnyebben emészthető néhány dal sokkal jobban eladja a srácok zenéjét. A középtempós Fear elmélkedős, dallamos világa nagyon kellemes, melyet tovább színez Varga Katalin, akinek hangja a magasabb fekvésekben kísértetiesen hasonlít Liv Kristine orgánumára. Az ezt követő Day To Remember már egy teljesen más karakterű, ugyanakkor még mindig inkább poweresebb nóta, mely a koncertek egyik kedvence lesz lüktető ütemeivel és az ikergitárokkal, amit egyébként Szabolcs és Álmos nem sajnál szinte egyik dalból sem. (Jól bevált északi elem ez náluk.) Zeneileg egyébként (talán tudatosan) történik itt egy kis visszautalás is a ’Return To Grace’ Cobalt Clouds Approaching című dalára, amit hasonlóan ehhez, a vokális képességeiket kidomborítva fejeznek be. Ez szinte már a cappella, azonban az utolsó akkord majdnem végig bent marad az ének alatt.

A másik teljesen egyértelmű koncertnóta, a The Rising előtt a Beyond The Walls ügyes ütem- és tempóváltásai készítik elő a terepet, hogy aztán szinte ne legyen megállás szűk nyolc percen keresztül. Igen, nyolc perc, mivel ekkorra kisebb adagokban ugyan, de visszaszivárog a totális progresszivitás a zenébe. Amit egy power metal banda lezárna 4-5 minutum elteltével, azt a srácok itt még megcsavarják kicsit, és a Pain Of Salvation fénykorát idéző lágy középrésszel egyensúlyozzák ki. Az ezt követő Incomprehensible Actben Tari Szabolcs csillogtatja meg tudását klasszikus gitáron, amit tiszta énekkel kísér, a kellemes hangulatot pedig egy szinte másik univerzumból érkező kegyetlen mély hörgés szakítja át, és végül a női ének is vegyül ezzel a hangulattal.

A zenei szövet annyira szerteágazó és egy téma köré csavarodó, hogy nekem is sikerült elkalandoznom a részletes számelemzés felé – amit egyébként nem szeretek lemezkritikákban –, így ne lepődjünk meg, ha hallgatás közben azon kapjuk magunkat, hogy szinte megnyílik a világ előttünk. Ez a muzsika minden másodpercet megér, ritkán hallani ennyire jó produktumot itthonról. A lemez végén felcsendülő Cast To Waves és Silent Prayer is vegyesen hozza azokat a zenei alapanyagokat, melyek egyébként a teljes albumon előkerülnek, tehát itt is felbukkannak olykor a black-death metalos elemek, valamint a keleties témák. A címadó egy búcsú vagy mementóként kerekíti le a történetet, így zárul le az 55 perces kaland, mely ugyan lényegesen rövidebb, mint a debütlemez, de ez – sok mással együtt – az előnyére válik az ’Ascension’-nek.

Az albumhoz When Memory Fades címmel egy bónuszdal is tartozik, ami azt bizonyítja, hogy a srácok zenéje úgy is megáll a lábán (talán még jobban is), ha az nincs egy konkrét sztorihoz kötve. Kíváncsi vagyok, milyen lenne egy olyan Miserium-album, ami kizárólag egymástól különálló dalokból áll.

Pontszám: 8.5