A 10 legjobb Iron Maiden feldolgozás (Vol.10)

Iron Maiden? Cover? Top10? Hagyjad már, lehetetlen! És tényleg az… Több millióból tíz darabot kiválasztani nehezen megy némi szubjektivitás nélkül. Viszont ez a rengeteg fellelhető feldolgozás egyben ékes bizonyítéka is annak, hogy a Maiden tudta a hallgatóság és a zenészek kereteit is leginkább áttörni.

10. In Flames: Murders In The Rue Morgue

A skandinávok inkább a ’70-es évek kezdetének brit zenéjébe őrültek bele. Bár azért még a NWOBHM-t is nem egy zenekar konzerválja – akár „angolosan” játszva, akár tribute bandaként –, az arrafelé sokkal jelemzőbb death metalt játszó csapatok is szívesen adoptálnak egy-egy dalt. A Dark Tranquillity 22 Acacia Avenue-je mellett az In Flames előadásában is fellelhetünk egy archaikus számot, a Murders In The Rue Morgue-ot. Hogyan lesz kemény punkos rockból melodic death metal? Íme:

9. String Quartet: Iron Maiden

Mára nagy divat lett szimfonikus zenekarokkal vagy samplerrel izmosodni. Azonban csak klasszikus hangszerekkel, teljesen akusztikusan zenélő együtteseket elcsípni már sokkal nehezebb. Talán a finn Apocalyptica ugrik be egyből mindenkinek, ahogy Metallica-klasszikusokra bólogatnak. A csellótrió helyett a String Quartet kamarazenekarként működve tette magáévá a híres dal- és albumcímet, egyben zenekarnevet. A végeredmény pedig egy új természetét mutatja meg az Iron Maidennek. Simán beillik filmzenének, de érdekes elképzelni a középkorban elhelyezve is. Tényleg olyan, mintha évszázadokkal ezelőtt játszanák.

8. Testament: Powerslave

A thrash bandák feldolgozásainak leggyakoribb egyedisége, hogy képesek a ’Killers’ utáni Maiden-lemezek énektémáit is „vissza di’annosítani”. Ilyen téren az ismertebbek közül talán csak a Tankard The Prisonerje kivétel, viszont a Testament nagyon eltalálta a Powerslave-et. De azért Petersonék is tisztelettudóak maradtak valamennyire, mert bár a ’Dark Roots of Earth’-re került a gyöngyszem, nem dobolták és hörögték szét a Powerslave-et.

7. Grave Digger: Running Free

Sírásók és vasszűz… Kemény, sőt tök jól passzolnak egymáshoz. Lassan tényleg befejezem Di’Anno megidézését, de ez a feldolgozás (is) kihagyhatatlan. Nekem elsősorban a Running Free sugározta a szabadság érzését. Ezt a két szót Clive Burr dobtémájára trappolva, rohangálva kell ordibálni. Chris Boltendahllal felvértezve pedig már nem is lehetne destruktívabb a dal

6. Rhapsody of Fire: Flash of the Blade

Elnézve a Rhapsody of Fire mostani felállását, bizony nagy gondban lennének, ha tényleg meg kéne villantani azt a pengét. Azért csak jobb volt két gitárossal, hiszen egykor még a Power of Thy Sworddal is megbírkóztak a Manowartól. A Flash of The Blade már egy frissebb darab a ’From Chaos To Eternity’-ről. Azonnal leszögezhetjük, zseniális választás volt, hiszen Dickinson és Lione hangja technikailag tökéletesen összepasszol, de mégis más a hangszínük. Emellett kiválóan sikerült a saját stílusukra formálni a dalt, úgy hogy az Maiden maradjon, de meglegyenek a hamisítatlan epikus rhapsody-s elemek, mint a billentyűtémák vagy a kórusok.

5. Heavy Mellow: Wasted Years

A Heavy Mellow pengetősduója valóban megérett. Talán felnőtt fejjel nyugodtak le, de annyi biztos, hogy a metal rajongók kezében gitár- helyett flamencohúrok pengnek. Benjamin Woods és Luis Villegas Al Velazquezzel (kahon) kiegészülve járja a kocsmákat, és tolja a heavy metalt egy kicsit másképp. Iron Maiden mellett Ozzytól, Diotól, Malmsteentől, az Anthraxtől és a Judas Priesttől sem riadnak vissza. A technikailag rendkívül magasan kvalifikált duó szó szerint varázsol. És látott már valaki ikerflamencoszólót? Hát nem sűrűn (eddig)

4. Sebastian Bach: Children of the Damned

Na ezt de nagyon megnézném a Skid Row-val (na jó, fölébredtem…). Rengeteg neves előadó okozott már hatalmas csalódást Maiden-feldolgozásokkal. Sebastian Bach viszont sokukkal (pl. Lemmy) ellentétben csillagos ötösre vizsgázott. Az első szusszanástól az összes érces kitartott hangon át az utolsó visításig hátborzongatóan tökéletes. Kérem szépen, így kell Iron Maident énekelni.

3. Machine Head: Hallowed Be Thy Name

Grooverekre a Maidenéhez hasonló dallamos epikus dalt bízni? Itt is kételkedhet, aki még nem hallotta ezt a verziót (már ha van ilyen egyáltalán). A Maiden lendületesebb, dinamikusabb és "könnyedebb" eredetijéhez képest a Machine Head Hallowed Be Thy Name-je vaskos, kőkemény, és duzzad az energiától. Bár Dickinson után nem könnyű ebben a dalban emlékezeteset produkálni, Robb néha már üvöltős éneke mégis működik.

2. Dream Theater: Gangland

Nem minden zenekar szeret a saját koncertjein covereket játszani, hiszen mindez érthető módon akaratlanul is okozhat némi presztízsveszteséget. De a Dream Theater nem tartozik ezen bandák közé, sőt az egyik legnagyobb progresszív banda még odáig is elment, hogy hivatalos bootlegként tartja számon azt a koncertalbumot, amelyen a ’The Number of The Beast’-et játsszák végig. De van a tarsolyban ’Master of Puppets’ és ’The Dark Side of The Moon’ is. Azonnal szembeötlik a Gangland újraértelmezése Jordan Rudess zongorafutamai mellett, a tempóváltáson és a könnyed játékon is. Petrucci őrjítő szólója pedig leviszi az ember fejét.

+1 Invincible Czars: Invaders

Na jó, csak vicceltem. Az Invaders ezen feldolgozásával mindenné váltak a cárok, csak legyőzhetetlenné nem, hiszen elég komoly büntetést rónak a csekély számú rajongójukra. Talán a Víg utcai rendőrkapitányságon lenne a legjobb helyük, mert ezzel bizony vallatni lehet.

1. Opeth: Remember Tomorrow

És ha már svédekkel kezdtünk, stílusosan foglaljuk keretbe a listát. Számomra az Opethnek mindig is volt egy megfoghatatlan aurája, a zenei sokszínűségük pedig lenyűgöző. A Remember Tomorrow elejét sikerül kriptaszagúvá tenniük, és ami különösen tetszetős, az akkor épp aktuális ’Still Life’ is érezhető a dalon.

Összeállította: Csemény