"Ez egy felhí­vás a pozití­v, optimista gondolkodásmódra": Interjú a Freedom Call énekes-gitárosával, Chris Bay-jal

Különös figura ez a Chris Bay. Mintha a világon létező minden optimizmus és derültség benne koncetrálódna. Még a Kelly hősei főkolomposa, Csodabogár is elbújhat mellette. Az utóbbi hónapokban Chris újra szabadon engedhette, ami két év alatt felgyülemlett benne, ennek megfelelően a happy metal kvartett egy nagyszerű albummal tért vissza. A frontembert a február 24-én megjelenő ’Beyond’ kapcsán kérdeztük meg az elmúlt év eseményeiről, az új lemez munkálatairól, és más érdekességekről a zenekar háza tájáról. Az interjúból az is kiderül, mikor lesz legközelebb Freedom Call koncert Magyarországon.

Hard Rock Magazin: Az utóbbi években számos tagcsere történt, vesézzük ki őket egyenként! Mi történt a Dan Zimmermannt 2010-ben váltó Klaus Sperlinggel?

Chris Bay: Ami Klaust illeti, nem kell semmi különösre gondolni, egy teljesen hétköznapi oka van a távozásának. A probléma az volt, hogy teljes állásban dolgozik szinte minden nap. A Freedom Call viszont újra egyre több koncertet kezdett játszani, és ez nehezítette a helyzetet, mivel nem tudott elég szabadságot kialkudni. Lassan már egy állandó helyettes is felmerült, de Klaus azt javasolta, hogy keressünk egy új dobost, akinek több ideje van, mert ez így tényleg nem állapot. Ezek után jöttünk össze Ramy-val, aki új tagunk lett. A személyében pedig egy abszolút professzionális zenészt ismerhettünk, aki mindig tűzközelben tud lenni.

HRM: Hogyan zajlik a munka Ramy-val?

CB: Több szempontból is remekül. Klausszal volt egy másik gond is. Körülbelül 2-3 órába került beérnie a főhadiszállásunkra. Viszont Ramy Nürnbergben él, és vele ilyen szempontból sokkal könnyebb a munka. Sokkal spontánabban, gördülékenyebben tudjuk tenni a dolgunkat, ami például a stúdiómunkát, vagy a próbákat illeti.

HRM: Dan nemrég lépett ki a Gamma Ray-ből. Nem merült fel, hogy visszacsábítjátok?

CB: Dannal nagyon jó cimborák vagyunk, és felmerült az ötlet, de úgy döntött, most szeretne egy kis szünetet tartani. Ráadásul be is kéne pótolni azokat az anyagokat, melyek akkor gyülemlettek fel, amikor a Gamma Ray-jel turnézott, vagy már nem volt a zenekar tagja. Úgyhogy ő most kiélvezi ezt a kis szabadságot a privát környezetével. Amint mondtam, Ramy-val nagyon elégedettek vagyunk, de biztos vagyok benne, hogy fogunk mi még Dannal egy színpadon állni. (nevet)

HRM: Mi a helyzet Samy-val, és hogyan került vissza Ilker a csapatba?

CB: Ilker egyszerűen Freedom Call-basszerosnak született, na meg a kezdetektől velünk volt alapítótagként. Kézenfekvő volt, hogy ő ugorjon be. A váltás oka pedig egyben örömteli is, hiszen Samy édesapa lett, kislánya született. Mi sokat vagyunk úton, viszont ráparancsolt az asszony, hogy most vegyen vissza kicsit: itthon maradsz, vigyázol a gyerekre! (nevet) Persze érthető, hogy most minél több időt töltene a családjával, és mi is nagyon örülünk a kicsinek.

HRM: A 2008-as válság a ti helyzeteteket is megnehezítette. Azóta már a második albumotok fog megjelenni. Hogy érzed, sikerült konszolidálódni, sínen vagytok?

CB: Alapvetően [erősen hangsúlyozva] igen. Tökéletes vagy optimális állapot nem létezik. Mindig lehetne javítani a helyzeten, mindig lehet keményebben dolgozni, több koncertet adni, többet keresni. Mindig meg lehet célozni többet, többet és még többet. De ha most visszatekintek, nem lehet okom panaszra. Rengeteget fáradoztunk az elmúlt időszakban, turnéztunk és rohamtempóban haladtunk a stúdióban is. Beindultunk, egészségesek vagyunk, és azt csinálhatjuk, ami az életünkben a legnagyobb örömet adja: zenélünk. Szóval igen, elégedett vagyok. Mert nem csak jobb lehet mindig, de lehetne rosszabb is. Pozitívan kell hozzáállni.

HRM: A Freedom Call történetének első 15 évét az ’Ages of Light’ albummal elevenítettétek fel. Azóta új korszak kezdődött?

CB: Szerintem kizárólag a 15 éves jubileum miatt nem kezdődik egy korszak, ami mondjuk a következő 15 év végéig tartana. Viszont ha hozzávesszük a tagcseréket, Samy és Ilker érkezését, akkor igen, mindenképpen valami új dolog veszi kezdetét. Olyasmi ez az egész, mint 15 évvel ezelőtt, amikor óriási kedvvel, motivációval és zeneszeretettel elkezdtünk valamit. Idealizmust szőttünk a zenébe: ez ma naivnak tűnhet, de meg akartuk változtatni a világot. Jelentsen ez bármilyen aprócska változást is egy jó irányba.

HRM: Idén 15 éves lesz a debütlemez. Terveztek speciális turnét? Vagy egy nagyobb blokkot az első lemeznek a ’Beyond’ turnéján?

CB: Egy pár éve már állandóan koncertezünk, de az idei más lesz. Most a ’Beyond’-dal is egy elég fontos évadot fogunk nyomni. Külön blokkot, vagy hasonlót nem terveztünk a ’Stairway’-nek [Stairway To Fairyland]. Ám az új lemezre annál nagyobb figyelmet fordítunk, hiszen a jelenlegi felállással ez az első album. A két időszak sok tekintetben, így zeneileg is összecseng. Mindig nagyon izgalmas az első koncerteket játszani, mert meg lehet tapasztalni a korábbi csapatmunkának és egységnek az eredményét, amit elviszünk magunkkal a turné során. És bízom benne, hogy a lelkesedésünk átjön majd mindenkinek.

HRM: A neved egybeforrt a Freedom Call-lal. Viszont korábban énekeltél egy Moon’Doc nevű bandában is, ahol Herman Frank gitározott és Ilker kezelte a basszgitárt. Mit érdemes tudni arról az időszakról?

CB: Ez tényleg rettentően régen történt, amikor még zsenge ifjú voltam. De mindenképpen emlékezetes marad, mert a Moon’Doc volt az első kiadó által menedzselt profi lemez, amin szerepeltem. Nagy büszkeséggel töltött el, hogy belecsöppenhettem ebbe a világba. Az egyetlen gondot az jelentette, hogy nem mentünk turnéra. Sajnos keveset játszottunk, és bennem ez folyton erős hiányérzetet keltett. Ha sok számot ír az ember, és kiéli a kreativitását, azt élőben is elő kell adni. A koncertek és az élő zene sokkal előrébb vannak fontossági sorrendben, mint a zenekar körüli legtöbb dolog.

HRM: Mostanában mintha egy power reneszánsz lenne. Többek között a HammerFall, az Edguy és a Sonata Arctica is visszanyúl a régi klasszikus témákhoz, stílusához.

CB: Zeneileg tényleg visszakanyarodtunk a gyökerekhez, de nem szeretném, ha bárki is spekulánsnak tartana minket. Nem nevezném célirányosnak, vagy tudatosnak, és ez semmiképp sem egy piacorientált politika a részünkről. Egyszerűen ez jött a szívünkből. Felismerhető tradicionális power metalt játszottunk a kezdetektől fogva, és valamennyire sikerült is saját brandet kialakítani a „happy metal” dallamokkal és szövegekkel. A ’Beyond’-dal pedig egy tipikus Freedom Call-album született. Mindenki hallhatja majd, hogy visszakanyarodtunk egy kicsit, és bízom benne, hogy tetszeni fog mindenkinek. (nevet)

HRM: Az utolsó koncertetek november 8-án volt, nem lehetett sok időtök a ’Beyond’-ra.

CB: Az időgazdálkodásra nagy gondot kellett fordítanunk, hogy ha éppen nem voltunk színpadon, a lehető legtöbb időt tudjunk foglalkozni az új anyaggal. Ki merem jelenteni, hogy tavaly nagyon rendesek és szorgalmasak voltunk. Annak ellenére, hogy sokat kivett belőlünk, a turné hasznos is volt a lemezmunkálatokhoz. A különböző helyszínek, a koncertek mind-mind komolyan inspiráltak, úgyhogy megérte a sűrű menetrend, még a fáradság ellenére is.

HRM: A ’Beyond’ mellé egy 40 oldalas könyvet is lehet kapni, ezek szerint bőven volt mondanivalótok.

CB: Igen, a ’Beyond’-nak van koncepciója. Nem kell világmegváltó dolgokra gondolni, egyszerűen a hétköznapi életünk ihlette. Mondok egy példát. Gyakran előfordul, akár turnén is, hogy vásárlás közben megfigyelem az embereket magam körül. A viselkedésből, mozdulatokból már jönnek apró ötletek, és a végére összegyúrok valamit. Én nem is annyira a terjedelmet emelném ki, többre tartom, hogy nagyon egyszerű és emberi lett. Felmerülnek benne szociális jellegű problémák is, a történet maga pedig nagyon kedves, amivel megpróbálunk mindenkit rábírni, hogy pozitívan gondolkodjon. Ez egy felhívás a pozitív, optimista gondolkodásmódra és nyíltságra. Ezt az életet is ki kell próbálni egyszer. Persze van, akit nem nekünk kell unszolni, megteszi magától is. Viszont sokan, akik mélyen vannak, vagy depressziósak, nem is veszik észre, hogy milyen apró dolgok is segíthetnek felállni, és átlendülni a hullámvölgyön. Az akadályokat muszáj leküzdeni, és meg kell tapasztalni, hogy milyen szép dolgok vannak az életben.

HRM: Jellemző, hogy hosszú lemezeket készítetek. Nem gondolod, hogy az egy óránál is hosszabb anyag túl sok egy metal lemezre, vagy hogy így nagyobb eséllyel csúsznak be töltelékszámok?

CB: Zeneszerzés közben, ha nem győződöm meg róla, hogy egy dal teljes értékű, és nem győz meg száz százalékosan, már dobom is ki a csudába. Nem mindegyik jogosult arra, hogy felkerüljön a lemezre. A tizennégyből, ha csak egy is akad, amit nem találok elég jónak, azt nem teszem fel. Ez a tizennégy dal nem kevés, de mindegyiknek van saját címe, saját zeneisége, kisugárzása és mondanivalója. Így nem látom problémásnak a lemezeink hosszát.

HRM: A ’Beyond’ immár a 8. lemezetek. Nem érzitek egyre nehezebbnek a setlistek összeállítását, hogy elférjenek az új számok és a régi klasszikusok is?

CB: Hát az valami iszonyat. Sokat szoktunk vívódni, nem lehet csak a saját ízlésünk szerint csinálni, a közönségre is oda kell figyelnünk. Rengeteg üzenetet kapunk, hogy ez most miért maradt ki, meg az ég szerelmére, játsszátok már el azt. Ha az összes felvetésnek eleget szeretnénk tenni, akkor játszhatnánk 8 órán át, vagy elnyomhatnánk az egész diszkográfiát. De ez már csak nehezebb lesz. Sajnos egész biztosan lesz olyan, aki csalódni fog egy-egy szám hiánya miatt. De a srácokkal leülünk, megbeszéljük, megkeressük a megoldást, és persze úgy kell játszani, hogy bármelyik számmal átadjuk a zene pozitív energiáját. Az a legfontosabb, hogy az egésznek a lelke, a varázsa megjelenjen, és az megragadjon.

HRM: Happy metalt játszatok, folyton széles vigyorral léptek a színpadra. Van valami trükkötök arra az esetre, ha fáradtak, enerváltak, rosszkedvűek vagytok? Hogyan nyomjátok el akkor is őszintén a happy metal show-t?

CB: Mi is hétköznapi emberek vagyunk. Bármennyire lehetetlen ezt kiszűrni és feltételezni rólunk egy végigbohóckodott koncert alapján, de előfordul, hogy nekünk is vannak rossz napjaink. Ha az ember kimerült, vagy ha rossz az idő, hajlamosabb a komorságra és a demotiváltságra. De profi zenészek vagyunk, és mivel a koncertek jelentik a pálya csúcsát – hiszen itt kel életre a zene, és itt érintkezünk a közönséggel –, bármi történik is, mindig a maximumot kell nyújtani. A megoldást pedig a felfogásunkban látom. A legfontosabb, hogy egy ilyen szürke napon se feledkezzünk el néhány fontos dologról. Szem előtt kell tartani a mások tiszteletét, és egyszerűen pozitív gondolkodásmóddal kell hozzáállni a nehézségekhez. Ilyenkor arra gondolok, hogy „lehet ma fáradt vagyok, de holnap új nap lesz”. Szerintem ebben talán mi egy kicsit mások vagyunk. Megpróbálunk előre tekinteni, a jó dolgokat keresni az életben.

HRM: Márciusban indultok a Light Over The Beyond turnéra az At Vance és a Victorious társaságában. Mik a jövőbeli terveitek?

CB: A turné márciusban indul, és főként Nyugat-Európát fogjuk bejárni. Már be is melegítettünk a 70000 Tons of Metal fesztiválon, Miamiban, ami nagyszerű rajtnak bizonyult. Felszedtünk egy kis napfényt, energiát, és frissességet. Szükség is lesz rá, mert az idei év is nagyon mozgalmas lesz, szinte végig koncertezni fogunk. Eddig csak a tavaszi állomásokat hoztuk nyilvánosságra, de biztos nem bánod, ha elmesélem, hogy a turné folytatódik a müncheni koncert után [2014.04.26 – az eddigi utolsó nyilvános dátum], és ősszel visszalátogatunk Budapestre is. Valamikor november-december környékén érkezünk majd. Azért lett így tervezve, mert nem szeretnénk, ha időben túl közel lenne a tavaly októberi koncerthez. De mi is örülünk a visszatérésnek, mert a tavalyi koncerten nagyon jól éreztük magunkat. És már várjuk az ideit.

HRM: Mi a legviccesebb dolog, ami valaha történt veled?

CB: A korai időszakunkban történt, talán az első koncertjeink valamelyikét játszhattuk 1999-ben. Ekkor még Dan volt a dobosunk, és egyszer, amikor Franciaországban játszottunk, koncert közben ráborult a dobszerkó. (nevet) Két napig nem is bírta utána mozgatni a karját.

HRM: Mivel foglalkozol a zenélésen kívül?

CB: Túl sok idő nem marad másra, ha éppen elszabadulok a stúdióból, vagy vége egy koncertnek, még utána is ezernyi dallam és ötlet motoszkál a fejemben. Legjobban a sport kapcsol ki, így el szoktam járni biciklizni és kocogni. És ott a motorozás. Szívesen találkozom barátokkal is, ahogy ezt mindenki más is teszi. Talán hülyén hangzik, de ki kell pihennem a zenét, ki kell élvezni a nyugalmat. (nevet)

HRM: Mire vagy a legbüszkébb, amit elértél?

CB: Talán az állandóságra, hogy meg tudom valósítani az álmomat. Kölyökként rengeteg mindenbe belevágtam, és sok dolgot nagyon nehezen vagy egyáltalán nem tudtam végigcsinálni. Könnyen elvesztettem az érdeklődésemet a dolgok iránt. A zene az első az életemben, amibe szívesen ölök energiát, mert nagyon motiváló számomra.

Készítette: Csemény