Lingua Mortis Orchestra feat. Rage: LMO

írta MMarton88 | 2013.07.29.

Megjelenés: 2013

Kiadó: Nuclear Blast

Weblap: www.lingua-mortis-orchestra.de

Stílus: Szimfonikus metal

Származás: Németország

Dalcímek

Értékelés

A Lingua Mortis Orchestra neve első ránézésre a járatlanabbak számára ismeretlennek tűnhet, de a hangzatos elnevezés sokat próbált muzsikusokat takar. A Rage zenekar már többször készített együtt lemezt nagyzenekarral, majd a ’Strings to A Web’ megjelenése után úgy döntöttek, hogy ezentúl a Rage logó alatt kizárólag a szimfonikusoktól mentes, LMO néven pedig a nagyzenekarral megtámogatott korongjaikat fogják kiadni. Szóval ha úgy tetszik, jelen cikk tárgya sokkal inkább a Rage huszonkettedik (!) albuma, mintsem az LMO debütlemeze. Személy szerint a ’Welcome To The Other Side’-tól nagyjából a ’Carved In Stone’-nal bezárólag nagyon kedvelem a német trió újabb kori albumait. Valahogy a ’Strings’ engem annak ellenére sem tudott igazán megtalálni, hogy a rajongók és a kritikusok elég pozitív fogadtatásban részesítették, a ’21’-gyel a srácok meg ismételten kicsit „mellém” lőttek, szóval eleinte roppant szkeptikus voltam azzal kapcsolatban, hogy mire is számíthatok a fiúktól.

De le is lövöm előre: nagyon elégedett vagyok a végeredménnyel, méghozzá alapvetően azért, mert hangszereléstől függetlenül a lemez hemzseg a nagyon fülbemászó, szórakoztató dallamoktól, könnyen együtt énekelhető melódiáktól. Ehhez pedig bónusz faktorként hozzájön az a precizitás és finom kidolgozottság, amely a nótákat jellemzi. Hallható, hogy Smolski borzasztó komolyan vette ezt a nagyzenekaros albumot, s noha szerencsére a középpontban továbbra is a gitár-basszus-dob trió áll, a szimfonikusok hangulat szempontjából hatalmas pluszt adnak hozzá a számokhoz. Gondosan kitalált átvezetések, díszítések gondoskodnak arról, hogy a lágy fúvós vagy vonós szekció tökéletesen kiegészítse a fémes keménységet.

Dalokat tekintve nem hinném, hogy ki lehetne emelni bármelyiket is. Elég ritka manapság, hogy egy lemezen minden egyes szám húzónóta lenne, de itt gyakorlatilag erről beszélhetünk, a hét szám közül egy sincs amelyik ne ragadna azonnal az ember fülében, ez pedig egy újabb zseniális aspektusa a korongnak: úgy tud kvázi slágeres, fogós és himnikus lenni, hogy közben a számok javarészt öt perc fölöttiek, és vastag szimfo-szőnyeggel vannak megtámogatva. Peavy nem túl nagy hangterjedelmét szerencsére megtámogatja a metaliumos Henning Basse, illetve Jeannette Marchewka és Dana Harnge énekesnők, akiknek már csak azért is kiemelkedő a szerepük, mivel egy konceptalbumról beszélünk, melyben az 1599-es gelnhauseni boszorkányüldözésnek állít emléket a projektben résztvevő több mint 100 muzsikus!

A rengeteg pozitívum ellenére mégsem tudok 8 pontnál többet adni a korongra, és ennek alapvetően két oka van. Az első a hangzás, ami tudom, hogy egy kényes dolog, főleg ennyi hangszer esetén, de egész egyszerűen a metaltrió nem elég karcos, nincs elég mély, nem elég vastag a gitár stb. Nem a nagyzenekar szerepeltetése miatt, hanem önmagukban érzem őket kevésnek. Nagyjából egyszerre kaptam meg a promo CD-t a Powerwolféval, és míg utóbbi leszakította a fejemet, itt ugyancsak vakargattam a kobakomat, miként csaljak ki a hangszóróimból kicsit több mélyet, vagy hogyan tegyem jobban kivehetővé, erősebbé a gitárhangzást. A másik probléma az, hogy a lemez borzasztó rövid: 7+1 nótáról beszélünk, amelyek mellé bónuszként még ott a Straight To Hell, illetve a One More Time szimfonikus verziója, de még így sem igazán hosszú (65 perc) ez az anyag. Aztán persze lehet, csak én vagyok telhetetlen.

Pontszám: 8