Saxon: Sacrifice

írta Csemény | 2013.03.24.

Megjelenés: 2013

Kiadó: UDR Music

Weblap: http://www.saxon747.com/

Stílus: Heavy metal

Származás: Nagy-Britannia

Dalcímek

Értékelés

Ismét elrepült két év és menetrendszerűen meg is érkezett az új lemez. Biffék nem ülnek a babérokon az utóbbi években, hiszen mintha csak foci EB-re vagy VB-re várakozna az ember, ugyanúgy jönnek egymást váltva a Saxon-albumok az ’Inner Sanctum’ óta, csak éppen a páratlan években. Szóval minden évre jut valami, de maradjunk inkább a zenénél. Nem volt túl bizalomgerjesztő, amikor a ’Call To Arms’ megjelenése után nem sokkal Biff bejelentette, hogy új lemezen dolgoznak. Egyből feltettem magamnak a kérdést: vajon mit tudnak még kipasszírozni magukból? Az aggódó várakozásokra azért rácáfoltak az öreg szászok, hiszen huszadik albumukon, mely egy bonusz lemez kíséretében jelent meg, azért jócskán akad pozitívum.

Ami a témát illeti, a Helloween után a szászokat is magával ragadta az ókori történelem, míg a „Tökfejeket” a nabatea civilizáció ihlette meg, Biffék Közép-Amerikába ugrottak át, az azték és maja kultúrából merítettek. Tudom, utóbbi ijesztően hangzik, hiszen a tavalyi év utolsó hónapjainak világvége-hisztériái miatt már a könyökünkön ömlik kifele a téma. Hála a jó Égnek, a Saxon e téren előrukkolt valami újjal, és az egész világ elpusztulása helyett esetükben csak „egyszerű” emberáldozatokról van szó. A motívumok megjelennek a borítón a már megszokott Saxon-logó alatt, és az első két tételben is (Procession, Sacrifice). Ha nagyon akarjuk még a harmadik számra (Made In Belfast) is ráhúzhatjuk, ám utána már nem érezni akkora összefonódást a koncepció és a számok között. Ettől egy kicsit összetákoltnak tűnik az album.

Biff tulajdonképpen egész jól leírta a lemezt négy szóval: „Less tricks, more power” (nem mintha eddig agyonvariálták volna a lemezeiket). Ami a dolog „power” részét illeti, Andy Sneap producer ténykedése bizony meghallatszik. Andy olyan bandákkal dolgozott együtt, mint a Soulfly, Kreator, Trivium, Opeth, Megadeth, Accept, vagy a Testament. A ’Sacrifice’-on pedig a legutóbb említett Testament ’Dark Roots of Earth’ című albumának hangzása érződik. A kezdés nagyon energikus: egy fantasy film trailerjéhez hasonló intro után valósággal berobban a címdal, ami egyébként élőben is nagyot fog ütni. Összességében egy feszes, dinamikus és energikus lemez készült, ahogy a Rockfater mondaná: „zuzamara-zene”. 

Ami pedig a dolog „kevesebb trükk” részét illeti, primitíven fogalmazva ez a lemez is nagyon saxonos lett, ami nem feltétlenül nagy baj olyan szempontból, hogy sok minden van benne, amit a Saxonban szeretünk. De hozzátartozik, hogy lesznek olyanok is, akik unni fogják. Húsz lemezt bizony nem nagyon lehet úgy elkészíteni, hogy ne legyenek ismétlődések, sablonosabb számok. Nemcsak zeneileg nyúlnak vissza korábbi alkotásaikhoz, de a szövegeket tekintve is. Itt nem csak a tipikus szövegekre és címekre gondolok, hanem arra is, hogy pl. újra előkerült Belfast, a Broken Heroes után ezúttal a Made In Belfast című számban. Jócskán akadnak a nagyrészt középtempós tételek között tipikus NWOBHM-számok is, igazi régi vágású slágergyanús alkotások, melyek ugyan kiszámíthatóak, de ki ne nosztalgiázna velük szívesen a ’80-as évek szellemiségében?

Az old-school tételek bár ismerősek, nem rossz alkotások. Simán felférnének akár a ’Wheels of Steel’-re, akár a ’Strong Arm of The Law’-ra. Ezek a dögös slágerszerű számok – pl. Warriors of The Road, Standing In A Queue – változatosságot visznek a szászok muzsikájába. De szépen kimunkált akusztikus és félakusztikus témák is színesítik a számokat, emellett kifejezetten élvezetesek az ének-gitár felelgetések, a tempóváltások, a kiállások. Paul és Dough jól kiegészítik egymást, a riffek erélyesen dübörögnek, a szólók a nyújtásokkal, vibratókkal igen karakteresek. A végére hagytam Biffet, aki hatalmasat énekel, szinte hátán viszi a produkciót. Nagyon jól hozza mind a karcos, mind a lágy részeket, egy ízben pedig egy elég komoly visítást is elereszt.

A ’Sacrifice’ az intro nélkül kevesebb, mint 38 percre sikerült, ám kapunk hozzá egy bónusz CD-t, melyen öt tétel szerepel. Az első rögtön egy csemege, hiszen a legendás Crusader „orchestrated” verziójával van dolgunk. A néhány oda nem illő dallamtól eltekintve marha jól szól. Ám nem mehetünk el amellett, hogy az évek során lassan szó szerint elfogy a dal. Biff már jó ideje kihagyja a „We’re marching…” kezdetű versszakot, most pedig már a csatakiáltást is elmulasztották a „Come Crusader, let battle commance!” után (ejnye-bejnye). A számokban megjelenő különböző elemek, mint például a Doppler-effektus szemléltetése a Warriors of the Roadban, vagy a gyári munkát imitáló zörejek, bár nem nélkülözhetetlenek, azért mégiscsak hozzátesznek a zenéhez. A többi négy szám is korábbi Saxon-lemezekről valók, kettőt újravéve, a másik kettőt pedig akusztikus verzióban hallgathatjuk meg.

Pontszám: 8