Nyugati Lendület: Red Fang - Dürer Kert, 2012.07.30.

Ahogy Deák Bill Gyula mondta: „Kell egy kis dzsungaság!” A Red Fang bizony elhozta ezt Budapestre! Sokan csak az elmebeteg klipekből ismerik a csapatot, de tettek le ők az asztalra egészen minőségi anyagot…, ráadásul kettőt. Egy kimagasló karrierhez ez még kevés, de egy veretes koncerthez úgy tűnik bőven elég.

Amire biztosan nem számítottam, hogy hétfő este ekkora méretű embertömeg lesz kíváncsi a Red Fang bulijára. Az emberek szabályszerűen a csillárról is lógtak, és magát a koncertet át kellett tenni a Dűrer Kert nagytermébe. Már az udvaron és a csapszék előtt is rengetegen tartózkodtak, a koncertterem pedig zsúfolásig megtelt. Ami még nagyobb meglepetést okozott, az a közönség összetétele. Tiszteletüket tették a tipikus alter arcok, a keményvonalas rockerek, de találkozhattunk itt egészen hétköznapi figurákkal is. 

Az egész számomra csak azért okozott meglepetést, mert nem hittem volna, hogy ilyen sokan kíváncsiak lesznek a bulira, tekintve, hogy egy mindössze két albummal rendelkező, nem éppen közönségbarát muzsikát játszó együttesről van szó. Bár a Mastodon tavaly megjelent ’The Hunter’ c. lemeze óta tudjuk, hogy stoner metal egyre népszerűbb, de azért mégiscsak Magyarországról és a hazai koncert látogatási szokásokról beszélünk. Persze, a buli sikeréhez mindenképpen hozzájárult, hogy a belépőért igencsak pénztárcabarát összeget kértek a szervezők.

A Red Fang nem igazán törődik a sallangokkal. Itt nincs cicoma, hatásvadászat vagy erőteljes nyitány. Színpadra, aztán jó napot kívánok! Hogy a szereplők pedig kinek a szimpátiáját nyerik el, azt én meg nem tudom mondani. A világtól teljesen elrugaszkodott figurák ők, akik a külsőségekre vajmi keveset adnak. Ez számomra vonzó, tudva, hogy az elénk kerülő produktum minőséget képvisel. Loncsos, lompos és bozontos figurák a Red Fang tagok, akik láthatólag nagy ívben tesznek a világra.

Zenéjük is ilyen. Ütemes, néhol lassan hömpölygő riffek, erős ritmikai témák, és elborult hangzásvilág jellemzi világukat. Itt nincs helye finomkodásnak vagy romantikus érzelgősségnek, ám ettől függetlenül nem jellemzi őket sem a fémszívűek világtól elvonatkoztatott szövegvilága, sem a thrasherek kegyetlensége. Szövegeik nem túl bonyolultak, nem feszegetnek világrengető kérdéseket, de mondanivalójuk rendkívül élvezhető és humoros. Mindemellett zenéjükben találunk egyfajta súlyt és sötétséget, ami a stoner metal sajátja, és ami alapot ad a hangulatnak, így valamilyen szinten monumentálissá teszi az előadást. Ezt nehéz elérni, és ebben a Red Fang ténylegesen nagyot tud alkotni.

A fent írtak élőben viszont csak akkor képesek eladni egy show-t, ha bitang erős hangzással tud kiállni az együttes. Ezen az estén példaértékűen szólt a cájg, dacára annak, hogy nem éppen Budapest legszebben zengő koncerttermében lépett föl a banda. Gyönyörűen szóltak a hangszerek, így teljesen átjött az együttes által megalkotott atmoszféra.

A koncert egyébként végig feszes és erős volt. Nagy előadásra nem számíthattunk, hiszen a színpad kicsi volt, ráadásul a Red Fang tagjai nem éppen arról híresek, hogy végigszántanák a pódiumot.  A három gitárral felszerelkezett tag, Bryan Giles, Aaron Beam és David Sullivan keményen gyűrte a húrokat, és nagyon pontosan, hangulatosan adták elő dalaikat. Számomra azonban John Sherman dobos jelentette az est fénypontját. A fickó beteg. Már csak a fejére kell ránézni, és látható, hogy valami nincs rendben odabent, azaz a teremtéskor őt egy teljesen más séma alapján készítették, mint az átlagembereket. A dob mögött pedig valami elképesztő teljesítményt nyújtott. Nem „portnoyi„ értelemben beszélek itt zsenialitásról, sokkal inkább egy elborult, alternatív, már-már nem is emberi módon való hangszerkezelésről. Olyan helyen jönnek a közbeütések, a díszítések, ahol nem is várnánk, néhol pedig egészen elképesztő megőrüléseket tud a fickó.

Maga a koncert hangulata is nagyon erős volt. A sűrűjében láthatóan tombolt a buli.  Ment a stage-diving, az ugrálás, repültek a söröspoharak (mondjuk erről már jó volna leszokni végre!). Óriási hangulatot varázsolt tehát az együttes. Ennek ellenére (őszinte leszek), a koncert közepétől kicsit unni kezdtem a bulit. Élőben egy idő után valahogy egy kaptafára mentek a számok, és ez számomra hosszútávon nem működött igazán. Azonban láthatóan kisebbségben maradtam a véleményemmel, mert a közönség nagyon élvezte az előadást. Megjegyzem, hogyha bennem is több a szesz, és tényleg elengedem magamat, akkor én is könnyedén a közönség közepén - metal villát az ég felé tartva - kötök ki. Ki tudja?

Összességében én pozitívra értékelem a Red Fang fellépését, és örülök, hogy egy ennyire alternatív és elborult zene ekkora közönséget és ilyen remek hangulatot kapott kishazánk fővárosában. Én azt kívánom, hogy minden hasonló csapat ekkora sikereket könyveljen el nálunk, s így talán olyan előadók is eljuthatnak hozzánk, akikről csak álmodozunk.

Szöveg: Adamwarlock

Fotók: Karancz Orsolya

Köszönet a Phoenix Musicnak!