Van Canto: Break The Silence
írta MMarton88 | 2011.10.16.
Megjelenés: 2011
Kiadó: Napalm
Weblap: http://www.vancanto.de
Stílus: a capellapower metal
Származás: Németország
Zenészek
Dalcímek
1. "If I Die in Battle"
2. "The Seller of Souls"
3. "Primo Victoria" (Sabaton feldolgozás, vendég: Joakim Brodén (Sabaton))
4. "Dangers in My Head"
5. "Black Wings of Hate" (Fading Starlight feldolgozás)
6. "Bed of Nails" (Alice Cooper feldolgozás)
7. "Spelled in Waters" (vendég: Marcus Siepen (Blind Guardian)) 8. "Neuer Wind"
9. "The Higher Flight"
10. "Master of the Wind" (Manowar feldolgozás)
11. "Betrayed" (Bónusz)
12. "Bad to the Bone" (Running Wild feldolgozás) (Bónusz)
13. "A Storm to Come" (Bónusz)
Értékelés
Aki nem tudja, az valószínű úgysem olvassa el ezt a kritikát, aki igen, annak meg nem lesz újdonság: a Van Canto egy olyan metalzenekar, amelyik az europower metalt a capella stílusban játssza. Ergó, a hat fős brigád a dobokat leszámítva (szinte) kizárólag a száját használva imitálja a gitár, a basszusgitár, meg a szinti dallamait. Erről mindenkinek meglehet a maga véleménye, ami viszont tuti, hogy nem mindennapi a vállalkozás, baromi ügyesnek kell lenni ahhoz, hogy ebben az alapvetően durva gitárriffekre, és melódiákra építkező stílusban feledtetni lehessen a húros hangszerek hiányát.
Eleinte persze poénnak tűnt az egész. Oké, feldolgoznak híres csapatoktól dalokat, kicsit fura, kicsit jópofa az egész, de a fogat nem állt meg, olyannyira, hogy már negyedik nagylemezüket jelentetik meg. Noha alapvetően szórakoztatónak találtam a Nightwish, Manowar, Grave Digger, Maiden, Metallica újragondolásaikat, valahogy sosem volt bátorságom ahhoz, hogy csak úgy a saját dalok miatt is nekifussak a brigádnak. Az idei Wacken után mégis adtam egy esélyt nekik, és nem is tettem rosszul. Az ember füle hamar hozzászokik a szokatlan „hangszereléshez”, innentől pedig abszolút nem „zavaró” a dolog: lehet odafigyelni magára a muzsikára. A korongon azonnal meggyőző a melódiák erőssége, igazából nem érzek töltelékdalt a lemezen, hamar fülbemászik az összes refrén. Persze 5 énekessel bátran lehet játszani, duettek, erős kórusok sokasága segíti elmélyíteni a dallamokat. Stíluson belül pedig eléggé alaposan körüljárják a melodikus power metal témakörét. A tempósabb, ám himnikus nótákra remek példa a nyitó If I Die In Battle, illetve a Higher Flight. A vidámabb, együtténeklős vonalat követi a német nyelvű Neuer Wind, de a Seller Of Souls is hamar kedvenccé vált nálam.
A Blind Guradian lírai vonalát követi a Spelled In Waters, Marcus Siepen jellegzetes gitárjátékával megbolondítva. Négy feldolgozás került ezúttal a korongra. A legjobban véleményem szerint Alice Cooper Bed Of Nailse sikerült, jó ezt az űberfogós rockhimnuszt végre egy „tiszta” orgánummal is hallani, bár tény, hogy a megszokott, hátborzongatóan gonosz dög elillant. A Black Wings Of Hate egy abszolút korrekt Fading Starlight újragondolás, a Sabaton Primo Victoria-jának „harcidobososítása” viszont kissé visszafelé sült el.
Semmi bajom az énekesekkel, de a ritmusokhoz szerintem nem kellett volna hozzányúlni. Ami sajnos ezúttal melléfogás lett, az a Manowar Master Of The Windje. Félreértés ne essék, gyönyörűen, sőt, egész varázslatosan énekel Inga Scharf énekesnő. De ez a dal - azt hiszem - kizárólag Eric Adams szenzációs énekteljesítménye, és szívbemarkoló előadása mellett él csak igazán.
Legutóbbi hozzászólások