"Megpróbáljuk összehozni a Sonata régi és új stí­lusát": Interjú Henrik Klingenberggel, a Sonata Arctica billentyűséve

A november 17-ei magyarországi koncert és a nemrég megjelent, sok vitát kiváltó The Days of Grays c. album apropóján kaptuk "mikrofonvégre" Henrik Klingenberget, a Sonata Arctica billentyűsét, aki beszélt az új stí­lusról, a várható meglepetésekről és egyéb elfoglaltságairól is... Hard Rock Magazin: Hello, mi a helyzet? Ha jól tudom, éppen az amerikai turné fáradalmait pihenitek ki [az interjú november 3-án készült]. Hogy sikerült az "újvilági" kirándulás? Mennyien ismernek titeket arrafelé? Henrik Klingenberg: Kb. 4-5 ezer ember volt ott átlagban minden bulin. Voltak persze kisebb helyek, voltak nagyobbak, de játszottunk az egész országban. Kezdünk egyre ismertebbek lenni arrafelé, de elég sok ember él Amerikában, szóval még sok munka van hátra. HRM: Van esetleg valami különbség a rajongói bázisban? Ugyanolyan lelkesek ott is, mint az európai rajongók? H.K.: Ugyanaz a helyzet, mint Európa más-más országaiban: különböző emberek különféleképpen reagálnak, néhányan őrjöngenek és sikí­toznak, mások alig mozdulnak meg, de összességében véve lelkesek és örültek nagyon, hogy átugrottunk hozzájuk. HRM: Ami fontosabb: mit várhatnak az európai rajongók a soron következő turnétól? 3 év alatt 3. alkalommal jöttök Magyarországra, terveztek valami speciálisat az itteni bulira? H.K.: Igen, lesz pár kisebb meglepetés a setlistben, és természetesen legalább 4-5 új számot is fogunk játszani. Továbbá egy teljesen új szí­npadképünk is lesz, szóval van egy-két apróság, ami változik, de ez is egy igazi Sonata show lesz, mint a többi. HRM: Mit vesztek figyelembe, amikor összeállí­tjátok a setlistet az egész turnéra? Változtatjátok ezt a turné folyamán? Gondoltatok már arra, hogy azt csináljátok, mint pl. a Dream Theater, akik a turné minden egyes állomásán többé-kevésbé más programmal lépnek fel? H.K.: Korábban beszéltünk róla, de ez inkább problematikus lenne, mintha egy setlistet állí­tunk össze a turnéhoz, mivel akárhova megyünk, ki kell hagynunk pár számot, amit az emberek hallani szeretnének. Ha mindig a rossz irányba változtatnánk a setlist, a tipikus reakció szerintem az lenne, hogy "hé, azt a számot játszottátok tegnap, most meg nem, pedig az a kedvencem". Szóval könnyebb egy setlistet csinálni egy turnéhoz, aztán a következőn megváltoztatni. A setlist összeállí­tásán mindig sokat vitatkozunk egyébként, tudod, hogy van ez... HRM: Tehát nem unjátok, hogy mindig játszani kell a My Landet? H.K.: Hát, ezen a turnén nem játsszuk a My Landet (nevet). Persze, vannak számok, amiket nem szeretsz, de a többiek igen, és ezért játszani kell - í­gy mennek a dolgok. Most már több albumunk van, sok erős dallal, amit az emberek hallani szeretnének... Van úgy, hogy halálra unod magad, amikor már ezredszerre játszod a My Landet a próbákon, de amikor a közönség előtt adod elő, az mindig izgalmas. HRM: Beszéljünk egy kicsit legutóbbi lemezetekről, a The Days of Graysről. Hogyan értékelitek Ti az albumot? Hasonló a kritikai fogadtatás, mint az Unianál? H.K.: Nem olvastam még olyan sok kritikát, de az emberek kezdik elkapni azt a stí­lust, amit az Uniaval kezdtünk el, bár meg kell hagyni, hogy szerintem a mostani album valamivel egyszerűbb lett. Habár sok minden zajlik egyszerre a lemezen, de talán könnyebb "megérteni" a lemezt. Olvastam pár rosszat, aztán pár jót, szóval azt gondolom, hogy kb. fele-fele arányban oszlanak meg. De nem ez az igazán fontos, nekem az számí­t, a rajongók hogyan reagálnak, habár meg kell hagyni, hogy pokolian boldogok vagyunk a most elkészült lemezzel. HRM: Számotokra ez egy tovább(i) lépés az Unia szellemiségében, vagy talán egy "vissza a gyökerekhez"-el kombinált dolog? Illetőleg, mi a tervetek a közeljövőben a stí­lus vonatkozásában? Továbbmentek ebben az irányban? H.K.: Nem tudom (nevet), majd meglátjuk. Úgy gondolom, az Unian eléggé komplex és progresszí­v irányba mentünk el, és valószí­nűleg fogunk csinálni még olyan számokat, amik még bonyolultabbak, mint az Uniasok, még ha a mostani lemezen több szám is "egyenes vonalú". Megpróbáljuk összehozni a Sonata régi és új stí­lusát, aztán majd meglátjuk, hogy mi sül ki belőle - de mielőtt elkezdjük készí­teni a következő lemezt, lehetetlen megmondani, hogy mi lesz. Nem hiszem, hogy csinálnánk egy teljes egészében "vissza a gyökerekhez" lemezt, de azt sem, hogy egy maximálisan progresszí­v albumot. Valahogy a kettő között lesz a jövőben. HRM: Hogyan határoznád meg a jelenlegi stí­lusotokat? Progresszí­v metal, power metal vagy progresszí­v power metal? H.K.: Nem tudom (nevet), az emberek annak hí­vják, aminek akarják. Én azt mondanám egyszerűen, hogy metal, jó sok énekléssel és szólóval. Szeretném azt gondolni, hogy sok különböző hatás érvényesül a zenénkben, sok összekevert stí­lus, de mindenképpen metal. HRM: Meg tudnál nevezni pár ilyen hatást vagy inspirációt az utolsó albumotokon? H.K.: Az alapok szerintem azóta megvannak, hogy elkezdtünk játszani. Én személy szerint nagyon sokféle zenét hallgatok a metalon kí­vül is, de azon belül főleg Panterat, Strapping Yound Ladet, és ehhez hasonló keményebb dolgokat. A mostani lemezen végre vannak ilyen keményebb cuccok (nevet). Tony - aki a zenét í­rja - soundtrackeket is hallgat mostanában, és természetesen továbbra is a Queen az egyik legnagyobb hatás. HRM: Figyelembe veszitek a nézői elvárásokat egy lemez készí­tésekor? Habár átestetek egy "progresszí­v" irányváltáson, az utóbbi két CD kislemezes dalai akár az első két albumotok valamelyikére is ráférhetett volna, nagyon egyszerű "vonalvezetésű" számok. Terveztétek, hogy megjelentettek egy singlet egy "vissza a gyökerekhez" számmal, vagy csak egyszerűen megszületett egy-egy old school Sonata dal az í­rás során, és ennyi az egész? A többi pedig zenei önmegvalósí­tás? H.K.: Amikor játszottuk az új számokat, úgy gondoltuk, hogy a Flag in the ground majd egy bonusz szám lesz. Aztán amikor felvettük, rájöttünk, hogy az egyik legerősebb dal, és rákerült a lemezre, a többi az kiadói döntés. A videóhoz sem tudtuk biztosan, hogy melyik számot akarjuk, és akkor a kiadó javasolta a dalt, de nem hiszem, hogy az reprezentálná az egész albumot. Ebből a szempontból nem ez volt a legjobb választás egy kislemezhez, mi is tudjuk, de nagyon jól működik az a szám, és ez a lényeg, nem volt hátsó szándékunk vele. HRM: Hogy működik a dalszerzési procedúra a Sonataban? Az egész Kakko területe, vagy demokratikusabb együttes vagytok? H.K.: Kakko í­rja a zenét, általában otthon a számí­tógépén, amiket aztán elhoz a próbákra, hogy meghallgassuk a számokat. Utána eljátsszuk őket együtt, megváltoztatunk részeket, meghangszereljük, í­gy a végén mindenki keze benne lesz, de Kakkotól indul a folyamat. A dolog nyitott a megvitatásra, javaslatokra, sokat is beszélgetünk róla, mit vegyünk ki vagy mi maradjon bent. HRM: Egy korai "happy" power metal bandából, amely erősen hajazott a Stratovariusra, egy komoly, érett együttessé nőttétek ki magatokat. A zenéteket művészetnek vagy pusztán szórakoztatásnak tekinted? H.K.: Számomra a kettő kombinációja. Amikor albumot készí­tesz, értelemszerűen a művészeti aspektus domináns, a komoly rész - nem negatí­v értelemben. Nagyon koncentrálunk a dalszerzési folyamat során, hogy a legjobbat hozzuk ki magunkból és a dalokból - ez a leginkább "művészi" része a dolognak, de utána, a koncertek már tiszta szórakoztatásnak tekinthetők számomra. HRM: Meg tudtok élni a zenélésből? H.K.: Valahogyan, igen. Nem vagyunk gazdagok, de olyan sokat turnézunk, hogy lehetetlen lenne emellett mást dolgozni. Mindannyian ebből élünk, jut kaja minden napra, fenn tudjuk tartani a házunkat, tehát minden rendben van (nevet). De jóval több albumot kéne eladnunk, ha meg szeretnénk gazdagodni a zenéből, de nem hiszem, hogy ez lenne a lényeg - már az is boldoggá tesz, hogy el tudom tartani belőle a családomat. HRM: Szerinted lehetséges ennél jóval több albumot eladni az Internet korában? H.K.: Nem tudom, ez egy nehéz kérdés. Azt remélem, hogy igen, de nem hiszem, hogy ez realisztikus lenne. Az egész zeneipar a változás küszöbén áll, valami újnak kell jönnie, és nem vagyok biztos benne, hogy 15-20 év múlva bárki is fog majd CD-ket kiadni. Természetesen izgalmas szemtanúja lenni az újdonságoknak és változásoknak, de ijesztő is ugyanakkor, mivel nem tudod, hogy mi fog történni. De amí­g képesek vagyunk jó albumokat í­rni és jó koncerteket adni, addig képesek leszünk megélni a zenélésből. HRM: A Sonatan kí­vül más együttesekben is játszol. Mi a helyzet velük, készültök új lemezzel? Vagy netalán egy szólólemez van kilátásban? H.K.: Van egy bandám, a Silent Voices, amellyel már felvettük az instrumentális részeket az új albumhoz, de jelenleg még a szövegeken dolgozunk, szóval az énekrészek még hátra vannak. Reményeink szerint a lemez jövőre fog megjelenni, de mindenkinek vannak egyéb elfoglaltságai, ezért elég lassan haladunk. De jelenleg amúgy is olyan sok dolgom van a Sonataval, hogy esténként otthon felveszek ezt-azt a stúdiómban, de nem koncertezünk egyik együttessel sem. HRM: Ezekben a bandákban te í­rod a zenét? H.K.: Igen, mindegyikben kiveszem a részem a dalí­rásból. HRM: Milyen a viszonyod az ex-gitárosotokkal, Janival? Tartjátok a kapcsolatot? H.K.: Nem, nem igazán. Nem hallottam róla az elmúlt pár évben. Elköltözött abból a városból, ahol mi, a többiek lakunk, szóval nem tudok csak úgy belefutni. Kb. 2-3 évvel ezelőtt találkoztam vele egy bárban, megittunk egy sört, de ennyi, nem nagyon hallottam felőle. HRM: És mi a véleményed az új együtteséről, a Cain's Offeringről? Hallottad az új lemezüket? H.K.: Pár számot hallottam. Azt hiszem, ez inkább az a stí­lus, amit mindig is csinálni akart, klasszikus power metal, ami közelebb áll a régi Sonatahoz. Nem hiszem, hogy neki igazán bejött volna ez a progresszí­v irány, amit elkezdtünk. Én azonban inkább a mostani változatosságot preferálom. HRM: Szerinted természetes dolog mindig csiszolni a stí­lusotokon, új dolgokat kipróbálni és fejlődni egy bizonyos irányba, lecserélni a járt utakat a járatlanért? H.K.: Engem speciel új dolgok kipróbálása hoz lázba, és a csapat többi része is a felfedezésekben, kí­sérletezésekben érdekelt, zeneileg új dolgok kipróbálásában. Természetesen soha nem fogunk egy rap albumot csinálni, de úgy gondolom, hogy a metal zene határain belül még rengeteg dolog van, amit nem próbáltunk ki. Szeretnénk kipróbálni ezeket - ez néha működik, néha nem, de számunkra ez a fontosabb, mint ugyanazt csinálni újra és újra. HRM: Végezetül, melyik a kedvenc Sonata albumod, és miért? H.K.: Nehéz kérdés (nevet). Az új darab, természetesen, de az olyan közeli még, hogy nem vagyok még képes teljesen rálátni - túl közel vagyunk még a zenéhez, ezért jelenleg ez a legjobb számomra. De ha nem számoljuk az újat, akkor - bár ez nap mint nap változik - talán a Winterhearts Guild, mert ez volt az első friss Sonata, amit hallottam, amikor csatlakoztam az együtteshez. Belecsöppentem a felvételekbe, és ez elég fontos rész volt akkoriban számomra. HRM: Köszönjük a válaszokat az olvasók nevében is, találkozunk a koncerten! Tomka