Jubilál a Sex Action zenekar, a 35 éves évfordulót ünneplő szombati koncerten a Sing Sing és a Vadvágány melegít a Barba Negrában, de a Tankcsapda frontembere is színpadra lép. Az alkalomra elkészült – és a helyszínen is kapható lesz – a banda első albumának bővített újrakiadása.

Sex Action

A rendszerváltás környékének egyik legjelentősebb hazai szórakozóhelye a nemzetközi hírű Fekete Lyuk volt, alternatív előadók tucatjai vállalják büszkén, hogy innen eredeztethető a pályafutásuk. Mind közül a Sex Action csillaga emelkedett a legmagasabbra. Meglehetősen szokatlan megjelenésük szuggesztív előadásmóddal társult, friss zenéjüknek és erotikusan túlfűtött, ugyanakkor nem trágár dalszövegeiknek köszönhetően a legnépszerűbb előadók között találta magát a zenekar. Hamar összeállt a tucatnyi dalt tartalmazó első nagylemez anyaga, ami rövid időn belül magánkiadásban kazettán meg is jelent és gyorsan el is fogyott. Az album hivatalos újrakiadása nem késett sokat, azonban 2 dallal rövidebb lett és új borítót kapott, az így 10 számosra módosult, „bohócos” lemez már országos terjesztésben volt elérhető vinylen és kazettán. A két árván maradt dalt a zenekar később újravette és fel is kerültek a második nagylemezre, de az eredeti változatok kiadatlanok maradtak. 2004-ben, amikor a legendás bemutatkozó album végre megjelent CD-n is, az egyik dal – a Végzet vagyok – bónuszként felkerült a kiadványra. Ugyanez a 11 számos verzió később ismét megjelent CD-n és vinylen egyaránt, azonban a Megmérgezem mindened továbbra is kiadatlan maradt.

Az azóta eltelt időben csendesen eltűnt a boltok polcairól az anyag minden formátuma, így sokak kívánsága teljesül azzal, hogy a Sex Action 35. jubileumi éve alkalmából végre a teljes, 12 dalos első lemez lát újra napvilágot a legendás, magánkiadású kazetta dalsorrendjével, a korabeli dizájnt idéző csomagolásban. Természetesen a jól megszokott bohóc is helyet kap a kiadványban, amit számos, korabeli fotó és a teljes szövegkönyv tesz teljessé. Az eredeti mesterszalag felhasználásával készült felújított hangzás végső kialakítását a zenekar gitárosa, Mátyás Attila felügyelte. A Rockmúzeumnak köszönhetően két további ritkaság is felkerült a kiadványra, ez a két dal csak a Sex Action ősrajongói számára lehet ismerős, hiszen azokat csak az első néhány koncerten játszotta a zenekar. Az élő felvételek restaurálását Rozgonyi Péter végezte.

A jubileumi év kiadványainak sorát a CD kezdi, ami már kapható a lemezboltokban. A papírhuzatba csomagolt műanyagtokos CD mellett egy 28 oldalas különálló, képekkel illusztrált füzet is helyet kapott. Az exkluzív megjelenésű kiadvány megjelenése a zenekar október 25-ös budapesti jubileumi koncertjéhez lett igazítva. A Sex Action előtt a Vadvágány és a Sing Sing lép fel, de az est folyamán színpadra lép Lukács Laci, a Tankcsapda frontembere is.
Belépőt elővételben a Rock 1 oldalán lehet váltani, a menetrend a következő:
18:00 – kapunyitás
18:40 – Vadvágány
19:50 – Sing Sing
21:30 – Sex Action
További információ az Facebook-eseményben.

Sex Action

Sex Action:

Szendrey Zsolt (Wolfchild) – ének
Mátyás Attila (Joker) – gitár, vokál
Somlyay Miklós (Mikki The Kid) – basszus, vokál
Zana Zoltán (El Scorpio) – dob

’Sex Action’ dallista:

01. Ahova lépsz
02. Csináld vadul
03. Végzet vagyok
04. Nem hagyom abba
05. Szexuális manőverek
06. Vörös a szád
07. Hallod a hangom
08. Zuhansz velem
09. Már nem érdekel
10. Kell ez a hajsza
11. Megmérgezem mindened
12. Én ilyen vagyok
13. Valami hajt egyre hozzád (bónuszdal)
14. Nem kell tőlem félni (bónuszdal)

Sex Action

Megosztás