Egy barátjuk 100 mélyaltatásban töltött és gépekre kötött nap után győzte le a vírust, erről írtak dalt a soproni modern metálosok.
A Pap Gergő (ének), Cihlár Helmut (gitár), Pilló Péter (gitár), Csordás Bálint (basszusgitár) és Kocsis Dániel (dob) felállású PLASTICOCEAN így mesélt vadonatúj kislemezdaluk születéséről: „Mindenki számára eszméletlen nehéz időszak volt az elmúlt több mint egy év. A fizikai megterhelésnél a lelki nehézségek talán még nagyobb nyomot hagynak az emberekben. Ép ésszel igazán fel sem fogható, ami körülöttünk zajlik, főleg, ha arra gondolunk, hányan veszítették el a megélhetésüket, családtagjaikat, barátaikat. Mindenképp szerettük volna feldolgozni a témát, viszont azt sosem gondoltuk volna, hogy ilyen közelről is érinteni fog minket.
Egy közeli, kedves jóbarátunk is megfertőződött a vírussal és intenzív osztályra került, ahol különböző gépek és az egészségügyi személyzet küzdött napról-napra az életéért. Geo emiatt döntött úgy, hogy megpróbálja szavakba önteni a leírhatatlant és dalba foglalni az érzéseit. A napok csak teltek-múltak és sokszor követték egymást a hullámvölgyek, sokszor az orvosok nem sok reményt jósoltak neki és a családjának. A szöveg ezt a kilátástalanságot próbálja átadni és hogy barátunk milyen fájdalmakat élhetett át még a rengeteg fájdalomcsillapító ellenére is. A dal egyszerre mementója az ő küzdelmének az életben maradásért és hogy min megy keresztül a világ jelenleg. A tény, hogy barátunk több mint 100 mélyaltatásban töltött és gépekre kötött nap után legyőzte a vírust és jelenleg a felépülés útján halad, hihetetlen dolog – holott természetesen mindvégig hittünk és bíztunk benne –, de ugyanakkor új reményt adhat mindenkinek, hogy bármilyen mélyen vagyunk a halál torkában, soha nem szabad feladni. Az élni akarás minden nehézséget legyőzhet, még ha adott pillanatban reménytelennek is tűnik, amit az élet elénk tár.
Amikor kirajzolódott, hogy miről fog szólni a dal, egyértelművé vált, hogy méltó módon csak úgy dolgozhatjuk fel ezt a témát, ha egy olyan művészt is felkérünk, mint Horváth Renáta táncos-koreográfus, aki egészen más szemszögből tudja megeleveníteni az érzelmeket. Ugyanakkor ez a szám nemcsak barátunk és az egészségügyi dolgozók hősies küzdelméről szól, hanem az alkotók bezártságáról és azok lelki űrjéről, akiknek az alkotás, a szórakoztatás és a művészet életükké vált.”
Horváth Renáta koreográfus így folytatta: „Levegő nélkül nincs élet… Ahogy tánc és zene nélkül sincs szerintem. Próbáltam a zene lényegét megfogni, és az érzelmi részét kifejezni a mozgással. Úgy gondolom, ha nem táncolhatok, nem kapok levegőt, éppen ezért volt »könnyű« dolgom: szimplán csak arra gondoltam, mit éreznék, ha többé nem lenne a tánc az életem része.”
Végül a csapat így zárta nyilatkozatát: „Sokat gondolkodtunk a megjelenés dátumán, végül az Egészség Világnapjára, azaz április hetedikére esett a választásunk. 1948-ban ezen a napon kezdte meg működését az Egészségügyi Világszervezet (WHO) az ENSZ szakosított intézményeként. Úgy gondoltuk, hogy a dal témájához és a jelenlegi helyzethez ilyen szorosan kapcsolódó jeles dátumot keresve sem találhattunk volna. Ezzel a választással szeretnénk tisztelegni az egészségügyi szakemberek áldozatos és heroikus munkája előtt, amit napról-napra, erőn felül végeznek. Az énekeket Botlik Mátyásnál a Grenma Studióban rögzítettük Csányi Rita (The Anahit) segítségével, a keverést és a masztert pedig a Supersize Recording stúdióban Horváth Attila készítette. Óriási köszönet nekik, hogy igyekeztek kihajtani belőlünk a legjobbat és a kezdetektől fogva sajátjukként gondozták a dalt.”
Legutóbbi hozzászólások