Nyár, Esztergom, Tankcsapda, fanatikus közönség, nagy színpad, lángok és fények. Ezek mind tök természetes dolgok, de ez a koncert most egy picit más volt, viszont szerencsére a Tankcsapda tart ott, hogy nem igazán lehetett érezni semmit a minket körülvevő szarságból és problémából.

Egy zenész mesélte, hogy a nézőszám korlátozása két dolgot hozhat: vagy a jegyárakat kell nagyon megemelni, hogy a produkció rentábilis legyen, vagy a produkcióból kell elhagyni pár extrát. Akkor máris nem kell pirotechnikus, elég a nem annyira látványos színpadkép, kevesebb lámpa és minden, amivel picit lehet spórolni, hogy a jegyár a megszokott legyen. A közönség és a zenekar viszont másként állt ehhez a koncerthez, Lukács Laci szavaival élve a turné kezdetekor úgy érezte magát, mint az a búvár, akinek elfogyott lent a levegője, és még pont időben ért fel a víz színére. A Bazilika tőszomszédságában, egy focipályán építették fel a turné talán legnagyobb színpadát, ennek megfelelően a banda is elhozott mindent, amit lehetett.

Elmondásuk szerint a színpadkép egy része a Budapest Parkba tervezett hármas koncert eleme lett volna, de egy keveset elhoztak belőle ide is. Ahogy közeledtem a helyszín felé, ismerős érzés fogott el, mintha Pesten a Trackben lennék, ott szoktak ilyen sokan állni a hídon egy-egy koncert alatt. Itt a Mária Valéria hídon álltak jó páran, viszont a két ok merőben más. Míg Pesten az ingyen buli lehetőségével élnek az onnan figyelők, addig itt a kormányzat által meghozott 500 fős limit miatt szorultak sokan a hídra. De a törvény az törvény, és a zenekar ezt be is tartja. Ennek megfelelően a bejáratnál folyamatosan számolták a betérőket és a területen is próbáltak elszeparált részeket létrehozni.

A Tankcsapda után következő előadó egy kis színpadon játszott, annak a része például le volt zárva, csak közvetlenül a koncert előtt nyitották meg. A megszabott kis létszám azt jelentette, hogy a közönség nagy része fanatikusokból állt, természetesen a kemény maggal az első sorban. Ennek megfelelően a program sem a megszokott fesztiválos ’best of’ műsor volt, találhattunk pár meglepő tételt a műsorban a megszokott és bevált slágerek mellett, és az új nóta sem maradhatott ki.

Sajnos úgy látszik, a kedvenceim a mostani körben sem kerültek műsorra. Az utóbbi lemezeiken pont azok a nóták jöttek be nagyon, amik ritka vendégek a programban. Ha egyszer lesz beszavazós koncert, tuti ráállítok egy robotot, haha. Hogy bizonyos dalok azért kerültek-e be, mert nagyon jó átkötő szövegeket lehet hozzájuk írni, azt nem tudom, de tény, hogy Lukács a megszokotthoz képest is frappánsabb felkonfokat adott elő. Természetesen az aktuális állapotokra vonatkoztatva, és bevallom, nekem nagyon tetszik, amikor a zenekar úgy nyilatkozik vagy „élőzik”, hogy abban vannak pikírt megjegyzések, odaszólogatások. Most két konkrét dolog maradt meg bennem: Az igen ritkán játszott A kísérlet száma előtt Lukács a következőkkel kezdett bele a nótába: „Valakinek a négy, négy, négy, nekem a hat, hat, hat!”. Egy másik nóta előtt először a jobb kezünket kellett emelni, aztán a balt, majd mindkettőt és tapsolni. „Ahhoz, hogy valami jól menjen, ahhoz kell egy bal és egy jobb.” Szeretnek velük példálózni mindkét oldalról, de ennyit a politikáról, térjünk vissza a bulihoz!

Az látszott a fiúkon, hogy úgy viselkednek, mint az a versenyló, akit sokáig tartanak a startgépben és már nagyon várja, hogy vágtasson, hogy azt csinálja, amit tud és szeret. Sidi folyamatosan mosolygott, Fejes a tőle megszokott elánnal és grimaszokkal adta az alapot a srácok alá, és a kifutót is baromi jól kihasználták, Lukács és Sidi többször is a végén vágták páros pózba magukat. Laci többször énekelt Sidi oldalán, mint korábban. És ez a pörgés a közönségre is hamar átragadt, még a hátsó sorokban is táncoltak, ugráltak az emberek. Azt hiszem, mindenki úgy volt vele, hogy végre kitombolhatja magát, és szerintem ez minden koncertre érvényes lesz. Van olyan rajongó, akinek annyira hiányzott a banda, hogy a most kezdődő turné minden állomására elmegy!

A néha cseperedő esőnek és a szélnek köszönhetően a hangzásról nem tudnék valós képet adni, mert azért az viszi a hangot. A látvány és a fények nagyon rendben voltak, a CO2 gépek, a lángok és a hideg szikra ott ment, ahol kellett, kellően látványossá téve az estét. A koncert végén megszokott közvetlenségre viszont rányomta a bélyegét a vírus. Míg máskor a buli után többen is minden gond nélkül el tudják csípni a zenekart pár közös fotóra, most ezt nagyon megszigorították. Amennyire lehetett, elszeparáltan kezelték a csapatot, ami teljesen érthető, hiszen végre úton vannak, húzós napokat nyomnak le egymás után, és egy idegentől elkapott valami tönkretenné az egészet.

A világ posztol / Nem hagylak el / Hatalom nélküli rend / Irgalom nélkül / Egyedül a világ ellen / Liliput Hollywood / Nincsen semmi / Gyűrd össze a lepedőt / Üdvözöl a pokol / Szevasz öcsém / A kísérlet száma / Akinek látsz / Nincsenek szavak / Plasztik József / Egyszerű dal / Szüless meg újra / Ez az a ház / Fordulj fel / Az enyém vagy / Azt mondom állj! / A Rock & Roll rugója / Be vagyok rúgva

VÉGRE! Hosszú hónapok csendje után nagyon jólesett hús-vér zenészeket látni ott, ahol a legjobban érzik magukat, a színpadon. Ez az ő közegük, ott van az otthonuk, nekik ez a lételemük, a munkájuk. Azt gondolom, a banda most (is) nagyon rendesen, becsületesen, vér profin, látványosan és élvezetesen „elvégezte a munkáját”. Szerintem ez most sokkal többet adott, mint egy normál, megszokott koncert. Nagy szükségem volt valami ilyesmire, és elnézve a közönséget, nem csak én voltam ezzel így.

Szöveg és fotók: Savafan
Külön köszönet a Tankcsapdának a lehetőségért!