Kicsit keserédes volt ez a találkozás, de aki szerette és még mindig szereti a Black-Out zenekart, az érti, hogy mire gondolok, hiszen hasonlóan érezhet. A koncert szlogenje „Black-Out még 1X” volt, de remélem és bizakodom, hogy ez nem azt jelentette, hogy még egyszer utoljára. A bemelegítésről a Tulpa gondoskodott, én személy szerint pozitív csalódásként éltem meg az előadásukat.
Az Ignea zeneileg vegyes vágott stílusán az énekesnő sokat javított, a csonka felállású Butcher Babies egy ritkán látott profizmussal lejátszott óriási bulit csinált, de zeneileg nem mozgattak meg, a Fear Factory koncertjén pedig minden összeállt. Kifogástalan hangzás és egy csúcsformában lévő, az atomóra pontosságával játszó zenekart láttunk, amelyet jó darabig nem felejtünk.
Hogy megérte-e Bécsbe menni a párosért? Naná! A dupla headliner show-nak megvoltak az előnyei és hátrányai, az Alestorm most is pazar hangulatot csinált és a turné előtti baleset sem okozott törést (mármint a produkcióban), a Saltatio Mortis pedig bebizonyította, hogy pazar színpadkép nélkül is tudnak magukkal ragadó műsort adni.
Steven Wilson érezhetően új útra tért, már nincsenek számára kötöttségek, nincsenek zenei értelemben vett határok. A ’The Harmony Codex’ nem a régi vágású proggereknek készült, a modern hatásokat kedvelőknek viszont izgalmas anyag lehet.
Jót tett Robin Trowernek ez a szövetség, Sari Schorr élt, dögöt adott az egész produkciónak. Ugyanakkor az énekesnőnek sem rossz ajánlólevél, hogy egy ilyen kaliberű gitárhőssel készíthetett albumot, jövőre élőben is meggyőződhetünk tehetségéről.
Hobo kétfelvonásos új albumán ismét összevetette a múlt Magyarországát a maival és megint arra a következtetésre jutott, hogy egyik sem jobb a másiknál. Mindezt egy nagyrészt tökös blues-rock albumon mondja el, néhány balladával, beat és tánczenei elemekkel, direkt ripacsériával és szarkasztikus humorral fűszerezve.
Legutóbbi hozzászólások