Nehéz érzelmek nélkül, tárgyilagosan írni erről a 35 éves jubileumról. Mint sokunknak, nekem is kiemelt kapcsolatot jelent a metálzenéhez ez a lemez, esetemben kazetta. Amíg az első műsoros kazettám az 1988-ban ajándékba kapott ’Pokoli színjáték’ (megjelenés 1987), addig az első saját zsebpénzen vett műsoros kazettám az 1989-ben megjelent ’Éjszakai bevetés’ volt. Emlékszem, 400 Ft volt a megjelenésekor, pontosabban én annyit fizettem érte. Nem kellett sokat bóklásznom, mert a trafikosok is árultak akkor kazettákat, leginkább magyar zenekarokét. Arra is emlékszem, hogy apám megszólt érte, hogy miért értelmetlen dolgokra költöm a pénzem. Ma már nem kérdezné meg. Tudja, hogy nem volt értelmetlen. No, nem azért, mert megszerette a Pokolgép zenéjét vagy belátta, hogy a zene végigkíséri az életem, csak mert így is ember lettem. Megjegyzem, én kicsit másképp éneklem a Mindhalálig rock and roll dalszövegét: „Százszor mondta az apám, nem lesz ez így jó, orvos már sohasem leszek, jó nekem a rock and roll”… ugyanis mérnök lettem.

Egyből a közepébe vágtam, de nézzük, hogy kezdődött a délután! Mivel az április utolsó hétvégéje előtti időszak hideg volt az idén, nem hittem volna, hogy kinyitják a Barba Negra Red színpad sátrát. De kinyitották. Ez pedig elvileg korai kezdést és zárást jelent a zajterhelés miatt.

Azon a szombaton ez konkrétan azt jelentette, hogy az 1977-től aktív metálbanda, a Stress korán kezdett és hat órára már majdnem zárta is a produkcióját.

Tisztelet a munkásságuk előtt! Öröm volt látni őket és leírhatatlan hálájukat, amiért a nagyszínpadon lehetnek, de másfél szám alapján nem veszem a bátorságot, hogy írjak róluk.

Egy biztos, ők és a még csekély számú közönség első sorai imádták a produkciót.

A Totális Metál dedikálása – amely ismét sok rajongót vonzott – még nem fejeződött be, amikor felcsendült az Akela intrója, majd „nem szaroztak”, bele is vágtak izmosra formált műsorukba. Nem kívánhattam volna jobb dallistát, energikusak voltak a Farkasok, így minden együtt állt egy jó kis bulihoz, plusz tartoztam magamnak, hogy beszámoljak végre az ő koncertjükről is.

A ’Fenevad’ című első albumuk megjelenésekor – és utána pár évig, amíg az Akela az aranyéveit taposta –, nem engedtek volna el és be a koncertjeikre koromnál fogva, így az eredeti felállást – ha lehet ilyet mondani esetükben, hiszen megszámolni sem tudom, hány zenész fordult meg a zenekarban – nem láttam színpadon sosem, viszont párszor már hozta úgy az élet, hogy elmondhassam, nem ez volt az első koncertem Katona László Főnökkel…

Ha már szóba hoztam az első két albumot (’Fenevad’ és ’Farkastörvények’) és a kezdeteket, nem tudom kihagyni ezek méltatását. Több mint 30 év alatt bizonyítottak ezek a lemezek, a magyar rocktörténelem részei (és nemcsak ez a kettő a diszkográfiájukból) akkor is, ha sokan primitívnek tartják ezeket az alkotásokat. Tény: sem a zenében, sem a szövegben nem törekedtek a cizellált csomagolásra, tudatosan vagy sem, rá is erősítettek erre a „dzsunga metál” vonalra. Nem volt cél a finomkodás, ahogy a fennköltség is messze áll az Akela összes anyagától.

A nyers mondanivaló, az élet és a különböző kemény élethelyzetek dokumentarista bemutatása, átszőve szarkasztikus humorral, a hozzá szervesen kapcsolódó és egyébként sok esetben mesteri dallamvezetéssel, gitártémákkal, egyedi és remek. Hiába a fanyalgás, az idő itt is bebizonyította, hogy ezek maradandó alkotások, melyeknek egyértelmű szövegvilága nem hagy kétséget a hallgatóban sem most, sem az írásukkor. Nem kell fáradozni a mögöttes tartalom kibogozásával, mert Főnök az arcunkba tolja gondolatait, amit mindenki a maga vérmérséklete szerint kezelhet magában.

Az Akela nem egyetlen zenész, vagy zenész-szövegíró páros alkotása. A zenekarban megfordult nagy számú muzsikus jelentős része – igaz eltérő volumenben – hozzájárult, hogy ne egy teljesen egysíkú sorlemezeket felvonultató banda álljon előttem a színpadon 2024-ben.

Természetesnek gondolom, hogy családos emberként több dal szövegével már nem tudok úgy azonosulni, mint középiskolás koromban, de a szerzeményeik többségével ma is egyetértek. Mind a mai napig idézek belőlük beszélgetések közben, igaz, a legritkább esetben tudják, hogy kitől való az idézet, megkérdezni pedig nem merik, hogy ki is az a Katona László.

Egyébként a szövegekről külön diplomamunkát lehetne írni, miről szólt akkor és hova jutottunk mostanra, hogyan változott a világ, hogy lett sok szempontból még súlyosabb jelentésű sok Akela-dal mondanivalója. Az ezen a délutánon játszott nóták közül fájóan aktuálissá váltak a Nem hiszek, a Nekik mondd és a Közeleg is.

A színpadi lazaság, “szarok rá”-hozzáállás mértékegysége a frontember, ezt ismét bebizonyította számomra. Az érdekes kettősség (szarkasztikus, fanyar humor versus brutális mondanivaló) segít abban, hogy amikor a koncerteken szembesítenek a nagy igazságokkal, ne essen a közönség csoportos depresszióba.

A jelenlegi felállás Katona „Főnök” László mellett Kovács „Pókember” Attila – gitár, Mezőfi József – basszusgitár, Bráder Benedek – dob, Arany Máté – gitár. A fiatal zenészekkel zúzós műsort toltak az arcunkba, pihenő nélkül, viszont sok szirénával, amit Főnöknek kellett időnként működőképessé tenni.

A színpadképet és a világítást nem bonyolították túl, de a középső kivetítőt az Akela is használta.

Óriási érzés volt ismét hallgatni őket, visszajöttek a középsulis emlékek, ahogy a röhögéstől csuklunk a szünetben, mert épp a Metal Hammerben olvassuk az Akela-interjút. Nagy igazság, hogy az alkoholtól hányós sztorik mindig viccesek…

Nagy az Isten állatkertje / A fenevad / Foggal és körömmel / Nem hiszek / Nekik mondd! / Ki ad nekem pénzt? / Csak az gyüjjön… / Apartheid / Menekülés / Döntsd el…! / Nyomás / Rockernek születtem / Fekete bárány / Közeleg… / Felkészültem a halálra

A 2022 augusztusi különleges Kalapács József-életműkoncert után ismét sikerült elcsípnem egy régi Pokolgépet. A korai kezdés a Totális Metál formációra is igaz volt, 20 óra után néhány perccel felcsendült a Carmina Burana, majd indult a kétórás tömény metál, kezdésként rögtön a Maszkkal.

Kalapács a szokásos bőrmaszkban kezdett. A színpad elején és a dobemelvény előtt két sorban pirotechnika, lángcsóvák mindenhol és mindenkor, csak úgy sütöttek a kilövellő effektek.

Nem spóroltak a látványon, az már az első 10 percben kiderült. A szép világítást kiegészítették az óriáskivetítők, melyeken minőségi képek váltották egymást a műsornak megfelelően. Az albumborítókat kiegészítették a speciális, daltémához illeszkedő képek vagy zenekari tagokról készült fotók.

Ehhez jött még a folyamatos “tüzeskedés”, a lángcsóvákat időnként szikraeső váltotta fel. Impozáns látványt tettek össze a technikusok, az elmúlt évek talán legjobb színpadképe volt ez tőlük.

Már az első taktusoktól sütött az összhang, a harmónia a zenészek között, ez azért volt különösen szembetűnő, mert a Pokolgép 35 éves jubileumán a Papp László Arénában vágni lehetett a feszültséget.

A zenei alapot biztosító két tag megjelenése együtt a színpadon mindig külön örömmel tölt el, mivel őket ritkábban lehetett látni a közelmúltban. Tarca László a dobok mögött ismét atompontos játékával bizonyította, hogy nem járt el felette sem az idő.

Pazdera György, aki ezen az estén piros Rickenbacker basszusgitárján hozta a kőkemény basszusalapot, szintén megtalálhatta az „emberi tartósítószert”, mert az elmúlt 15-20 évben semmit nem változott. Ő mostanában csatlakozott az Omen zenekarhoz, így gyakrabban csíphető el a színpadon.

A zenészek jó hangulata gyorsan átszállt a közönségre is, akik végigénekelték az estét.

Rudán Joe az ’Adj új erőt’ háromszámos blokkjánál lépett színpadra. Ahogy a többi tag, ő is remek formában volt, hazánk egyik legjobb rockhangja hozta a minőséget ismét.

Amikor azt írom, hogy a jó hangulat átitatta az estét, abba az is beletartozik, ha például Joe szöveget tévesztett, akkor ezért nem piszkálták azonnal a színpadon. Ennyinek bele kell férnie az élő zenébe, ez a varázsa. Persze Joe nem állta meg, hogy egy rövid mondat erejéig ne ostorozza magát, de már a dalra sem emlékszem, amiben megtörtént.

Érdekesnek tartom Joe megjegyzését, hogy szóba került a Rudán-korszak hangsúlyosabb beépítése a műsorba. Várós.

A szokásos oldalán (rendezői bal) Nagyfi László. Ismét hibátlan hangzással, hibátlan játékkal, ezen az estén fehér Gibson Explorer és fekete Gibson Firebird Custom gitárokkal nyomult. A Les Paul formájú gitárok most Nagy Dávid kezében voltak. Igazság szerint nem is emlékszem olyan Pokolgép / Totális Metál-koncertre, ahol László ne játszott volna Les Paulon is.

Nagy Dávid tökéletes játékával ismét bizonyította, nélküle nem teljes ez a formáció. Az akusztikus gitárrészek is nála voltak ezen az estén (is).

Közönség nélkül nincs jó koncert. Ismét remek teljesítmény volt az övék is, a folyamatos éneklés egyértelmű jele volt, hogy bizony ezek a lemezek nem tűntek el a köztudatból. Volt némi kavarodás a „gép-gép-gép, Pokolgép” kántálással, melyet Józsi próbált Totális Metálba fordítani, de „Totális Gép” lett belőle, majd a közönség úgy döntött, marad az eredeti változatnál.

Magyar zenekarok esetében ritkább a pengetők koncert közbeni dobálása a közönség közé, de Nagyfi menet közben csak eldobott egyet egy rajongó felé. Mint annyiszor, ez most is a fotósárokban landolt, történetesen előttem. Az esetek többségében – mivel ezt nem nekem szánják – hosszú levegővétel után, uralkodva magamon, végül odaadom az első sorban álló rajongónak. Így volt ez most is, de esküszöm, a következő alkalommal megtartom Nagyfi pengetőjét!

A hangzás minden esetben kritikus téma a Barbában. A fotósárokból nehezen tudom megítélni, milyen volt, de egy biztos: jobb, mint 2023-ban. Erre rá is kérdezett Józsi, aki mellesleg némi kontrollproblémával küzdött, igaz, ez nem befolyásolta énekteljesítményét.

Bíztam benne, hogy a 35 éves album mind a 9 szerzeménye előkerül az estén (a záró 10. tételt nem vártam), de két dal kimaradt. Maga a műsorösszeállítás tökéletes volt, de jó lett volna még beletuszkolni A pokol angyalait és a Most már elég nótát.

Ezen az estén minden a mentrend szerint ment. A korai kezdés percre pontos zárást hozott, 22:00-kor mintha elvágták volna az előadást, már csak a meghajlás és elköszönés maradt.

Kíváncsian várom, mit hoz a távolabbi jövő a formációnak. Az már biztos, hogy ezen a nyáron több fesztiválon is el lehet csípni őket (Gárdonyi Ifipark – Miskolc, Rockmaraton – Dunaújváros, Zorall Tábor – Alsóörs), erre mindenkit csak biztatni tudok!

És végül zárógondolatként leírom, ami szinte minden Totális Metál közösségimédia-megjelenésnél előkerül: a hiányzó tag és a hiányát feszegető hozzászólások. Ezt a témát tudatosan kerültem és kerülni fogom ezután is, most mégis egy észrevételt teszek: jó lenne még együtt látni 5-10 évente az eredeti felállást, de ezt mi, akik szeretjük a Pokolgépet, nem tudjuk összehozni. Egy dolgot tehetünk: élvezzük, hogy több zenekar tolmácsolásában is hallhatjuk a szeretett zenét és támogatjuk őket jelenlétünkkel, hogy tovább koncertezhessenek. Persze közben bízunk benne, hogy csoda történik…

Maszk / Mennyit érsz / Totális Metál / Átkozott nemzedék / A harang értem szól / Győzd le a gonoszt / Hol van a szó? / Éjszakai bevetés / A lázadó / Kár minden szó / A háború gyermeke / Gép-induló / Itt és most / Tépett madár / Tökfej / Pokoli színjáték / Újra születnék / Jel / Vallomás / Éjféli harang / Ítélet helyett / Mindhalálig rock and roll

Szöveg és fotók: TT (Török Tamás)
Köszönet a H-Musicnak és a Barba Negrának!