A nemrég nevet váltó, Eskimo helyett immár Electric Callboy már a 2023-as turnét is bejelentette: akik ott lesznek a német zenekar ma esti koncertjén a Barba Negrában, extra kedvezményesen vehetik meg a belépőt a következő budapesti koncertre, amelyre egy év múlva, 2023. április 15-én kerül sor.
Az Electric Callboy egyike a legmenőbb modern, súlyos hangzású koncertzenekaroknak. A német csapat Európa-szerte telt házas, eszement hangulatú bulikkal hívta fel magára a figyelmet, kislemezei Németországban – a nagy érdeklődésnek hála – rendszeresen átütik az eladási plafont.
A banda nagyon örül annak, hogy a járvány után végre újra útra kelhettek, a ’Hypa Hypa’ turné éppen most zajlik. „A fellépések színtiszta örömmel töltik el a szívünket, ezért készítünk zenét. És mivel számos koncertünkre nagyon gyorsan elkelt az összes jegy, úgy döntöttünk, hogy a következő évben ismét nekivágunk a kontinensnek ezzel az őrült show-val! Új nóták, egy teljesen új látvány és az összetéveszthetetlen ’Tekkno’ lendület vár mindenkit.”
A zenekar 2010-ben Eskimo Callboy néven indult, és már az első években zajos sikereket ért el, legyen szó elismerésekről, lemezeladásról vagy koncertekről. Két éve csatlakozott az új énekes, Nico Sallach, akivel újabb lendületet vettek: a Hypa Hypa klipjét a YouTube-on 23 millióan tekintették meg és a többi streamelő platformmal együtt több mint 60 millió letöltést ért el. Az azóta bemutatott három kislemez, a We Got The Moves, a Pump It és a legújabb klip, a Spaceman is nagy sláger lett, ezek már a ’Tekkno’ című új albumon szerepelnek, melyet már idén megváltoztatott nevükön, Electric Callboyként adnak ki szeptember 9-én a Century Media Records kiadónál digipak CD-n, deluxe CD-boxban, 180 gramos vinylen és digitálisan.
A ’Tekkno Tour’ 2023. április 15-én ér Budapestre, a Barba Negrában játszik majd az Electric Callboy. A koncert bejelentése egybeesik az idei, április 27-i koncertjükkel, így a budapesti rajongók a helyszínen limitált számban, extra kedvezményes áron vehetik meg a jövő évi belépőjüket is. Az online jegyértékesítés április 29-én, 13 órakor indul.
a Concerto Music bemutatja: Electric Callboy – ’Tekkno Tour 2023′
2023. április 15., 19 óra
Budapest, Barba Negra
Electric Callboy koncert
Belépő: early bird jegyek 7.900 Ft, normál elővételben 8.900 Ft, a koncert napján 9.900 Ft. Balkonjegy: 10.900 Ft
Jegyek kaphatók a Rock1 oldalon.
A ’Tekkno’ dallistája pedig:
01. Pump It
02. We Got The Moves
03. Fuckboi (közreműködik Conquer Divide)
04. Spaceman (közreműködik Finch)
05. Mindreader
06. Arrow Of Love
07. Parasite
08. Tekkno Train
09. Hurrikan
10. Neon
Legutóbbi hozzászólások