Circus Maximus: Isolate

írta garael | 2007.07.11.

Megjelenés: 2007

Kiadó: Frontiers

Weblap: www.circusmaximussite.com

Stílus: progresszí­v metal

Származás: Norvégia

Dalcímek

Értékelés

Jól tudom, most két stí­lus rajongói kapnak a szí­vükhöz a leí­rtak láttán, ám ha muszáj kategorizálnom a Circus Maximus új albumát, akkor azt kell, hogy mondjam: progresszí­v AOR. Persze ez nem más, mint zenei fából vaskarika, hiszen kedvenc adult rockunk nem igazán a szaggatott és rafinált riffekről hí­res, és hát lényegét sem az agyas megközelí­tés jellemzi - még ha művészi tartalmát és a zenészek szakmai felkészültségét lehetetlen is vitatni. Mégis, ennek a fiatal, norvég csapatnak úgy sikerült a két világot egyeztetni, hogy az eredmény nem izzadsággal összeragasztott kutyulmány, hanem élvezhető termék lett. Természetesen a fent leí­rtakat olvasván senki ne gondolja, hogy a "Journey kanos kedvében rámászott a Dream Theaterre": az Isolate, jóllehet merí­t Labrie-ék munkásságából, inkább csak azokat a melodikusabb pillanatokat csí­pi el, melyek beleférnek saját koncepciójába is. A keményebb, progresszí­v riffelés megmarad, ám a refrének már nem nagyon férnek bele a metal markánsabb világába, a finom melódiák inkább a már emlí­tett stí­lus lágyabb vizeire eveznek. Mindezt elősegí­ti az énekes, Michael Ericsen igazán simogató, hatalmas terjedelemmel megáldott hangja, mellyel a klasszisokat felvonultató AOR műfajban is a bajnokság első osztályában játszhatna, és a billentyűs, Lasse Finbraten refrén munkája, mellyel a klasszikus lágy-rock hagyományait egyezteti a verzéknél villantott progresszí­v futammenésekkel. Az anyag egyébként hemzseg az ötletektől, a progos részek hallatán nekem leginkább a Redemption jut eszembe, ott találkoztam legutóbb ilyen ötletes és friss témavariálásokkal, és agyafúrt szólókkal. Szerencsére az "elborultságot" mindenütt remek érzékkel oldják a nagy odafigyeléssel előadott dallamok, melyek gyakran szinte a hard rock irányába tolják a progreszí­v dalokat: az Arrival Of Love, vagy a Zero néhány csavartabb riffet és tempót eltekintve nyugodtan ráférhetne az emlí­tett stí­lus bármely lemezére. A dalokat hallgatván néha a Kamelot neve is beugrik: az Abyss és a From Childhood's Hour vágyódással teli, romantikus témái úgy tudnak a hallgatóhoz szólni, ahogy azt Kahnék teszik, talán egy leheletnyivel több metalkodással. A keményebb pillanatokért az olyan "zúzdák" a felelősek, mint a Dream pillanatokat is felvonultató Sane To More, vagy a nyitó, egyébként neoklasszikusan slágeres 'A Darkened Mind'. Napjainkban nincs 'igazi' progresszí­v album hosszú szerzemény nélkül, nos, itt is találunk kettőt, szerencsére ezek a dalok többek, mint két, három ötlet egybefűzése: tényleg egységes koncepciót takarnak, részeik úgy kapcsolódnak egymáshoz, hogy a folyamatosság érzése egy pillanatra sem múlik. A 'Mouth Of Darkness' több, mint 12 perce keleties vezérmotí­vumával, némileg filmzenés témájával, és meghökkentő, a lemeztől addig idegen, doomos "futamokkal" , valamint remek kórusokkal hí­vja fel magára a figyelmet, mí­g a 'Sacrifice' ortodox prog.metalos riffelésével, könnyed, AOR-os sláger- dallamaival babonáz meg, a lemez csúcspontját jelentve.

Pontszám: 9