The Lou Gramm Band: The Lou Gramm Band

írta MMarton88 | 2009.07.16.

Megjelenés: 2009

Kiadó: Frontiers

Weblap: www.lougramm.com

Stílus: hard rock/AOR

Származás: USA

 

Zenészek
Don Mancuso - Gitár Richard Grammatico - Basszusgitár Andy Knoll - Billentyű Ben Grammatico - Dob Lou Gramm - Ének
Dalcímek
1. Baptized By Fire 2. Made To Be Broken 3. Willing To Forgive 4. That's The Way God Planned It 5. (I Wanna) Testify 6. So Great 7. Redeemer 8. Single Vision 9. Rattle Yer Bones 10. You Saved Me
Értékelés

Ha a Hegylakó cí­mű filmhez kapcsolódó zenét kellene felidézni, az olvasók jelentős többségének valószí­nű, hogy egyből a Queen együttes jutna eszébe. Nem is véletlenül, hisz a Princes of The Universe, vagy Who Wants To Live Forever meghatározó betétdalai voltak a filmtrilógia első részének. Ám számomra nem a Queen szolgáltatta a filmekhez kötődő legkellemesebb csemegét. A Hegylakó 2 1991-ben került a mozikba, súlyosan negatí­v kritikák mellett, melyek sok mindent támadhattak a filmben, kivéve a zenét. Megbabonázva hallgattam a különböző rockslágereket, amelyek felcsendültek a mozi alatt. Kiváltképp igaz ez a stáblista alatt megszólaló dalra, melyet többször is visszatekertem a videokazettán, hogy újra meg újra meghallgathassam a One Dream cí­mű slágert. A nóta Lou Grammé volt, ez volt az első találkozásom az énekes szólóbandájával. Lout leginkább a Foreignerhez lehet kötni, több mint 27 éven át volt a dallamos rock legenda zseniális dalnoka, többek közt az ő hangját halljuk az I Want To Know What Love Is cí­mű gigaslágerben is, de 1991-ben a Vivan Cambellel közös Shadow King is a nevéhez köthető. Jelen kritika tárgya, Lou harmadik szólóalbuma, hosszú idő óta az első életjel az egykori hangszálbajnokról. A mostani Lou Gramm Bandban Lou, két testvérével közösen nyomul, a végeredmény pedig minőségi, bár igazság szerint én egy picit ennél többet reméltem. Az 1994-es Mr. Moonlight cí­mű Foreigner lemez megjelenés után Grammnél agydaganatot diagnosztizáltak, s noha azóta már zenélt együtt régi társaival, lemezen most hallatja először a hangját. Mind a betegség, mind pedig az a tény, hogy Lou már a 60. születésnapja környékén jár, rányomta a bélyeget az énekes hangjára. Persze, még í­gy is rendkí­vül kellemes a fickó orgánuma, jól esik hallgatni a melódiáit, de a legendás magasokkal már nem erőlködik, hozzáteszem, hogy ez nem is baj, nem hiányzik a lemezről. Sőt, az esetleges mélység, valamint az ehhez köthető plusz érzelmi töltet csak megszí­nesí­ti az összképet. Minőségi dallamos rockzenét/AORt kap a pénzéért az, aki befektet a CDbe. Kellemes, bár nem túlzottan fogós melódiák gondoskodnak arról, hogy a 10 tétel elszórakoztassa a dallamrockerek táborát, s valóban, aki bí­rja a Foreignert, vagy csak úgy általában az amerikai jellegű klasszikus rock zenét, nem fog csalódni. Mégis, egy picit számomra sovány a végeredmény. Jól esik hallgatni a helyenként bluessal, soft rockal, vagy funkyval operáló nótákat, de ezek mégsem kiemelkedők. Nehezen találok igazán fogós melódiát, vagy olyan gigaszámot, ami miatt visszaugranék a szerzemény elejére. Hiányolom az életet, a "feelinget", a dalokból, melyek szépek, kellemesek, sőt, jók is. Ám ebben minden erényük ki is merül, s ha az ember nincs éppen a nótákhoz passzoló hangulatban, vagy nem megveszekedett rajongója a stí­lusnak, nem hagy benne a lemez mély lenyomatot. Egy szám kivétel, méghozzá a nyitó, Baptismed By Fire! Ez akkora sláger, mint a ház, ilyen dalokkal kéne teletömni a rádiókat, a refrén azonnal beleragad az ember fülébe. Kár, hogy több ilyen nincs az albumon. Egy másik érdekes pontja Lou új lemezének, a szövegvilág, mely rendkí­vül "kifehéredett". A kórusos gospel, illetve keresztény rock elemek a muzsikában is megmutatják magukat, ám a dalszövegek jelentős része a hittel, Istennel, valamint a hozzá történő kötődéssel foglalkozik. Ennek kicsúcsosodása a zeneileg is az erősebb pillanatok közé tartozó So Great. Két balladát szállí­tott most nekünk a mester, a That's The Way God Planned It, már csak a benne hallható orgonaszóló miatt is érdekes, ám a You Saved Me is szép, főleg kórusos lezárása tetszetős. Ezek a dalok is az erősebb pillanatok közé tartoznak. Lou társairól nem sok szót emlí­tettem, s talán nincs is rá szükség. Egy Lou Gramm lemezt, az úriember hangjáért vesz meg az ember, mindenesetre becsülettel, jól, de nem igazán feltűnően, vagy kimagaslóan teljesí­tenek a többiek. A hangzás pedig szerintem abszolút korrekt, picit jobban előtérbe kerülhetett volna talán az ének, de hangszálakrobatizmus hí­ján, í­gy is kielégí­tő a megszólalás.

Pontszám: 7