Crystal Lake: Safe

írta Adamwarlock | 2009.07.06.

Megjelenés: 2009

Kiadó: Lynxmusic

Weblap: www.crystallake.eu

Stílus: progresszí­v metal

Származás: Lengyelország

Dalcímek

Értékelés

Crystal Lake néven számos városkát találunk az Egyesült Államokban, többek között Connecticutban, Floridában, Illinoisban, Wisconsin-ban. Még ennél is több Kristálytó nevű állóví­z akad USA-szerte. Fogalmam sincs,hogy a most terí­tékre kerülő banda épp a californiai, vermonti vagy michigani tavak egyikéről kapta-e a nevét,de egy biztos, hogy nem az azonos nevű, tokyoi punkcsapat ihlette őket, mert bizony az óriási meglepetés lenne egy progresszí­v metal banda részéről. Igazából mindegy is, mert a lengyel csapat első albuma nem kevés meglepetést tartalmazhat (külön öröm) nemcsak a matek-metal rajongóinak. Végre egy normális borí­tó! Stí­lusos, egyszerű, de mégis figyelemfelkeltő! A borongós hangulat nemcsak a képet, hanem az egész lemezt is jellemzi, melankolikus, szűnni nem akaró esőzés uralja a Crystal Lake világát. A képen látható kanálba zárt tó, és a rajta úszó hajó tökéletes metaforája az elkövetkező háromnegyed óra varázsának. Ez a zene megfoghatatlanul légies, összetett, és megszámlálhatatlanul sok hatásból táplálkozik. Dream Theater, ami legelőször beugorhat sokaknak, de rábukkanhatunk a U2, Pink Floyd, a space rock muzsikusok és a NWOBHM mozgalom ismerős mozzanataira, a gitárszólók pedig leginkább Ritchie Blackmore balladáinak témáira hajaznak( persze nem egyértelműen visszautalva a mesterre, ám néha olyan érzésem támadt, mintha a Vielleicht Das Nachste Mal küzdené át magát agyam tudattalan részéből a tudatosba). Persze ez már a modern idők muzsikája, í­gy aPetrucci, Vai, Satriani trió világa is visszaköszön nem is kevésszer. A kezdőszám egy instrumentális öt és fél perces ,,szösszenet", mely az album legrövidebb és mindenképpen leginkább kí­sérletezgető darabja. Esőkoppanásokhoz hasonló zongora indí­t, majd átváltunk egy számomra kezdetben megmagyarázhatatlan részbe: ugyanis a dobtéma fájóan elüt a dallamtól. Második hallgatásra már világossá vált, hogy ez bizony tudatos húzás, és nem a zenészek bénasága. Néhány másodperc figyelmes hallgatás után rettentően feszültté váltam, és éreztem, hogy ez bizony e szokatlan zenei eszköznek köszönhető. Mikor már a szám ,,normálisan" folytatódott,hatalmas megkönnyebbülést éreztem. Ezek a fiúk képesek a hangulatomat és idegrendszeremet egyik pillanatról a másikra befolyásolni. Nem semmi! A folytatásban már Adam Plotnicki énekes is beszáll a buliba. Kellemes hangja van, ehhez a zenéhez nagyon passzol a stí­lusa, de azért az állát senki nem fogja a padlón keresni tőle. A számok végtelenül összetettek és borongósak, de a progresszí­v világban nem annyira járatos, fülügyileg edzetlen hallgatók számára is könnyedén emészthetőek. A gitártémák pedig egyenesen zseniálisak! Melankolikus, dallamos, érzelmekre apelláló szólók, mellette kemény, hatásvadász riffek kápráztatják el a hallgatót (megjegyzem, keverés szempontjából a zúzós részeket lehetett volna erőteljesebbé tenni, de most kegyesen elsiklom e kis hiba fölött). A számok meglehetősen hosszúak, ezzel kompenzálva, hogy mindössze hat került a lemezre. A kezdő trió (Way of Dream, We'll be Safe, Rose, ) egyszerűen hibátlan. A következő, cí­madó dalban mintha kissé már elfáradni látszanának ötletek terén a lengyel srácok, de ezt a pici megbotlást kompenzálják a Flame of Soul-lal és az I'm Free-vel. A fiatal és kreatí­v banda első lépései nem totyogósra sikerültek, mint egy kisbabáé, hanem határozottra és meggyőzőre, mint aki teketória nélkül tudja, hogy mi a teendő a porondon. A Crystal Lake magasra tette fel a lécet ezzel a koronggal, most jöhetnek utánuk sorban a többiek, hogy átugorják azt, és elnyerjék 2009 progresszí­v bandájának megtisztelő cí­mét. Nálam eddig a Kristálytó vezet.

Pontszám: 9