Steel Panther: Feel The Steel
írta MMarton88 | 2009.06.25.
Megjelenés: 2009
Kiadó: Universal/Republic
Weblap: www.steelpantherrocks.com
Stílus: glam/hard rock
Származás: USA
Zenészek
Dalcímek
Értékelés
Amint megláttam a borítót, tudtam, hogy ezt a lemezt, muszáj meghallgatnom, s nem is csalódtam benne. Az ugye már az első pillanatban látszik, hogy miről van itt szó, 80-as évekbeli amcsi hair metal a stílus, a műfaj összes kliséjével és velejárójával együtt! Nos, kérem ennek az oka, jelen esetben nem a fiúk mindenféle egyéni gondolatot nélkülöző fantáziája, hanem az, hogy a Steel Panther, a már említett stílushoz köthető tribute, vagy, ha úgy tetszik, paródiacsapat. Szerencsére a Steel Panther a nevettetést, nem a glam metal lejáratával, hanem inkább az előtte történő tisztelgéssel teszi meg. Zenei vonalon mindenképp, bár ez csak egy pontja a Steel Panther összképének. Az igazi karikírozás csak azon túl kezdődik. A nagy csapatok teljesen hiteltelen szerelmes dalainak sablonos dalszövegeitől elkezdve, az idétlen, "öltözzünk csajoknak, mert az sexy" imagen át, a közönség előtt barátoknak tűnő, valójában egymást utáló és teljesen lenéző bandatagok balhéiig, mindenre kiterjedt a fiúk iróniája. Elég csak ránézni a myspace oldalon található bejegyzésekre, a bandatagok bemutatkozására, vagy a YouTuben látható, zenészek közti műbalhékra, kamuvideókra. Amilyen mázlijuk van a srácoknak, a fejesek meglátták bennük a fantáziát, és már a Universalnál vannak! Felléptek a Download fesztiválon, s hiába tartanak még csak az első lemeznél (Ha a korai Metal Shop és Metal Skool időket nem számítjuk), már a harmadik klip készül hozzá. Ráadásul olyan sztárokat tudnak maguk mellé felcsalni a színpadra, egy kis nosztalgiázásra, mint Corey Taylor a Slipknotból, vagy Justin Hawkins a The Darknessből. Közönség gyanánt, pedig nemcsak az éledező, régi nagyok rajongóira számíthatnak. Nyers sexizmussal, és perverzitással operáló szövegeik hatására egész biztos, hogy olyan fiatalok is megtalálják őket maguknak, akik még életükben nem hallottak mondjuk a Crüeről. Ennyi bevezetés után pedig nézzük is konkrétan a Feel The Steel zenei, illetve szövegi oldalát. Előbbi magas minősége kulcsfontosságú eleme egy ilyen koncepcióban utazó banda életképességének, és láss csodát, nem kell szégyenkezniük a srácoknak! Nem valószínű, hogy egy lapon fogjuk említeni a Pyromaniaval, a Dr. Feelgooddal, vagy a Back For The Attackkal a Feel The Steelt - ennek részint a köztük eltelt 20 év is az oka, ám van legalább 4-5 olyan dal, ami lazán felkerülhetett volna a klasszikusokra is. Az első maxi a Death To All But Metal volt, ideális nyitány, az azonnal ható slágeres refrén, a vad vokál, valamint az erőteljes gitárok, mind csak tovább sulykolják a szöveg lényegét: "Mindenki bekaphassa!" Ezen tételmondat alanya és tárgya kerül a nótában kifejtésre, előbbi konkrét zenészek megnevezésével, utóbbi pedig az aktus, különböző, az egészséges erotika fogalmán helyenként túlmutató leírásával. Az obszcenitás, illetve a vulgaritás végig megmarad a szövegekben, ennek ellenére én jókat tudok röhögni a mérhetetlen mennyiségű "baszós, szaros" poénon. Az Asian Hookerbe akár a Mr. Big japán mániáját is bele lehet magyarázni, emellett mégis megmarad tipikus hard/glam rocknak. Ahogy az egész lemez is az! Pár kivételtől eltekintve, végig a Poison, Mötley Crüe, Def Leppard, Warrant, Ratt, stb. vonalon mozog. Van néhány olyan tétel, amely egész konkrétan egy-egy banda munkásságának, vagy dalának a kifigurázása. Ilyen a kedvencem is, a Party All Day. Ez a szám, egy akkora Bon Jovi utánérzet, hogy Sambora lazán perelhetne, de inkább azt ajánlom neki, hogy tegyen pár ilyen nótát a következő lemezére, mert ez bizony a New Jerseyre is felfért volna! Aztán az utána jövő, Turn Out The Lights (before you suck my dick...) is nagy kedvenc, benne van minden, amit az ember szeret ebben a zenében, a refrén nagyon fogós, a szöveg meg beteg, arról szól, hogy milyen előkészület mellett kell szeretkezni egy borzalmasan ronda nővel. Aztán ott van a tiszta Whitesnake, Fat Girl (Thar She Blows), szintén nagyon fogós, a cím pedig mindent elárul a témájáról. Ehhez készült az első klip is, még 2005-ben. Mennyire volt hiteles a csajmágnes Brett Michaels, Vince Neil, vagy Gene Simmons száján kiejteni a szerelem, vagy az örökké szavakat a 80-as évekbeli lemezeiken? Erre a kérdésre keresi a választ a három lassú szerzemény. Ezek közül talán a Community Property a leggyengébb, de a szöveg kárpótol. "My heart belongs to You, but my cock is community property", hát valami ilyesmit érezhetett, a Firehouse is, a Love of a Lifetime kapcsán. A Striper Girlt simán a Poison is írhatta volna egy jobb pillanatában, de a teljesen hiteltelen, virágnyelvű, nyálas érzelgés helyett, itt is a börtön, a vetkőzés, a nyers erotika kapja a főszerepet, s tölti meg humoros töltettel a szép dallamokat. De a legjobb lassú, a Girl From Oklahoma. Az Extreme együttes, More Than Wordse kerül itt terítékre, zseniálisan. Ráadásul a "Come on pretty baby, suck my balls all night" refrént még nyálas cuppogással, csömcsögéssel is sikerül megtámogatni, király! Az egyetlen baj a lemezzel talán, hogy picit sok a 13 dal, én igazából 2-3-at lehagytam volna róla, de még így is roppant módon szórakoztató az anyag.
Legutóbbi hozzászólások