UFO: The Visitor

írta Kotta | 2009.06.01.

Megjelenés: 2009

Kiadó: SPV

Weblap: www.ufo-music.info/

Stílus: Hard Rock

Származás: UK

 

Zenészek
Phil Mogg - ének Vinnie Moore - gitár Paul Raymond - billentyűs hangszerek, gitár Pete Way - basszusgitár Andy Parker - dob
Dalcímek
Saving Me On The Waterfront Hell Driver Stop Breaking Down Rock Ready Living Proof Can't Buy A Thrill Forsaken Villains & Thieves Stranger In Town
Értékelés

Egy vallomással kezdem. A '80-as évek elején voltam tinédzser. (Nem ez a vallomás, még csak a történelmi háttér felvázolásánál tartunk!) Szüleim nem különösebben hallgattak rockzenét, í­gy első találkozásaim a keményebb rockzenével az AC/DC, Van Halen, Motörhead, Iron Maiden, Saxon, Metallica, Mötley Crüe, stb. zenekarok lemezeinek köszönhető. A '70-es évek nagy hard rock zenekarait (Zep, Purple, Heep) szőrmentén ismertem ugyan, de nem igazán tudtam a megfelelő áhí­tattal viszonyulni hozzájuk. Addigra már technikásabban, gyorsabban, izgalmasabban, dallamosabban játszották a kemény rockot. Az vesse rám az első követ, aki nem érzett volna hasonlóan akkoriban, amikor hetente jelentek meg olyan lemezek, amiket manapság a Heavy Metal alapműveinek tartunk. Te sem járnál Suzukival, ha a garázsban ott áll egy Ferrari, nem igaz? Valahogy í­gy voltam az UFO-val is. Hiába emlegették őket úgy az idősebb haverjaim, mint a kemény fémzene egyik meghatározó együttesét, a Metal Church és Helloween riffek bűvöletében csak legyintettem "bénázásukra," amit a '80-as évek közepén előadtak. Őket aztán különösen nehéz volt megkedvelni, hiszen amí­g a Black Sabbath vagy a Scorpions, másodvirágzásukat élve, méregerős lemezeket jelentettek meg akkoriban is, a Phil Mogg vezette zenekar éppen mélyponton volt. Az UFO fénykora ugyanis a '74 - '79 közötti időszakra esik, amikor a Scorpions-ból elcsaklizott Michael Schenker segí­tségével olyan klasszikusokat tettek le az asztalra, mint a Phenomenon, vagy a Lights Out. Ennek a korszaknak méltó megkoronázása volt a Strangers In the Night, amit a rockzene egyik legjobb élő lemezének tartanak, valljuk be, nem alaptalanul. A '80-as években, Schenker távozását követően, az együttes azonban egyre dallamosabb irányba fordult. Bár a szőke germán helyére, Paul Chapman személyében, egy szintúgy remek gitáros érkezett, Neil Carter csatlakozásával egyre hangsúlyosabbá váltak a billentyűsök. A kezdeti “dög" kiveszett a bandából, majd az évtized végére szét is esett rendesen, Phil Mogg gyakorlatilag egyedül vitte tovább a legendás nevet. Lássuk be, nem feltétlenül a legjobb irányba. Szóval ezért nem érdekelt különösebben akkor ez a zenekar, nem is ismertem őket igazán (na, ez itt a vallomás). A dolgok később azért természetesen helyükre kerültek - a '90-es években sajnos volt idő behozni mindenféle lemaradást! Így bátran állí­tom ma már én is, hogy az UFO (mind zenéjével, mind szí­npadi megjelenésével) komoly hatást gyakorolt a kemény fémzene fejlődésére. Szokás őket a '70-es évek hard rockja és a '80-as évek metal mozgalma közti kapocsként is emlegetni, egy biztos, a Tesla vagy a Def Leppard pl. egész biztosan kicsit más lett volna nélkülük. Schenker és az UFO kapcsolata amolyan szeretem - gyűlölöm viszony. A '95-ös Walk on Water c. lemezen az eredeti felállás (Mogg - Schenker - Way - Raymond - Parker) jött újra össze. A rajongók öröme azonban nem tartott sokáig, a német gitáros már a lemez turnéján újra kilépett. 2000-ben és 2002-ben, a ki tudja már hányadik újjáalakulás apropóján, mégis vele készültek a Covenant és a Sharks albumok. (A köztes időben Mogg/Way saját nevük alatt jelentettek meg két lemezt.) 2004 óta azonban véglegesen lecserélte őt Vinnie Moore, a The Visitor már a harmadik lemez, ami vele készült. Moore a Vicious Rumors-ban tűnt fel '85-ben, majd az akkori divatnak megfelelően neoklasszikus gitárhősi szólókarrierbe kezdett. Külön öröm számomra, hogy pályafutása egy szép í­vvel épp ebben a veterán bandában teljesedik ki, én már a '91-es Meltdown c. lemezén azt mondtam, hogy egy patinás hard rock zenekarban lenne a helye. Mindazonáltal Schenker dalszerzőként - nekem - nagyon is hiányzik. Elmondható, hogy '95 óta mind az UFO, mind a Mogg/Way project korrekt hard rock lemezeket gyártott, de talán a szőke germán a hard, mí­g Mogg és Way a rock részét adta a történetnek. Távozása óta ismét fokozatosan csúsznak a blues-rock irányába, ilyen tekintetben (ellensúlyozni, egységben tartan a jint és a jangot) Vinnie nem tudta pótolni őt. Ez a folyamat, sajnos, a The Visitor-on csúcsosodik ki. Már az előző, The Monkey Puzzle albumon is gyakoriak voltak azon pillanatok, melyeket inkább egy John Lee Hooker produkción tudnék elképzelni, mindennek ellenére az még egy vérbő hard rock alkotás volt bluesos beütéssel. Ez viszont inkább blues-rock, némi keménységgel. A rajongók ennél azért többet várnak, azoknak pedig, akik most ismerkednének velük, végképp nem ezt a lemezt ajánlom. Ezen kereteken belül a számokkal amúgy nincs nagy baj. Mogg énekstí­lusa is kilométerekről felismerhető. Mindig is érzelem-gazdag hangja volt, ez a korral csak mélyült, gazdagodott, mint a jó bor. Vinnie Moore szólóit pedig fel kellene adni, mint kötelező tananyag. Technikai felkészültsége eleddig is megkérdőjelezhetetlen volt, mostanra az ő játéka is letisztult, beérett. Mégis, valami hiányzik az egészből, az, ami a savát-borsát adta az UFO-nak, a tökösség, pimaszság, ami annak idején kiemelte őket az átlagból. 40 év elteltével (!) persze nem várhatjuk tőlük ugyanazt az ifjonti hevességet, mint pályájuk kezdetén. Sajnos, azonban az évtized elején még meglévő lendület is elfogyott, legalább is én í­gy érzem.

Pontszám: 7