Rhino Bucket: The Hardest Town

írta Kotta | 2009.05.10.

Megjelenés: 2009

Kiadó: Acetate Records

Weblap: www.rhinobucket.com

Stílus: sleeze/hard rock

Származás: USA

 

Zenészek
Georg Dolivo - ének,gitár Reeve Downes - basszusgitár, ének Brian Forsythe - gitár Simon Wright - dob
Dalcímek
The Hardest Town Dog Don'T Bite Know My Name Justified Street To Street Take Me Down No One Here She'S With Me You'Re Gone To Be Mine Slip Away
Értékelés

Van ám még pöpec AC/DC klónbanda a szintén ausztrál Airbourne-on kí­vül! Például a jelen recenzió tárgyát képező albumot rögzí­tő amerikai csapat, a Rhino Bucket. Idősebb metalfejeknek legalább is ismerősen kell, csengjen ez a név, mert nem új zenekarról van szó. Már több mint 20 évvel ezelőtt is vadul nyomták a rock 'n' rollt Los Angeles klubjaiban. Georg Dolivo, Greg Fields (gitár), Reeve Downes és Rick Kubach (dob) alapí­totta a bandát 1987-ben, első lemezük '90-ben jelent meg, de azon már Liam Jason dobolt. L.A.-ben akkoriban nagyon pörgött a glam és a sleeze metal, nem csoda hát, hogy egy nagy kiadó (Warner) karolta fel a produkciót. A három akkordos boogie-woogie-t sikamlós szövegekkel (a la Bon Scott) elővezető négyes jól indult, a második albumukon szereplő Ride With Yourself még a Wayne világa c. filmben is elhangzott. A megváltozott zenei klí­ma aztán elmosta őket is, sosem tudtak igazán komolyan befutni, nemzetközi ismertségre szert tenni. A harmadik lemezüket ('94) már magánkiadásban jelentették meg, pedig időközben Simon Wright (AC/DC, Dio) is csatlakozott hozzájuk. Hamarosan be is dobták a törölközőt és feloszlottak. 2001-ben alakultak újjá, Brian Forsythe gitárossal, akit leginkább a hasonszőrű Kix-ből lehetett ismerni, de hangmérnökként is jó neve van, olyan zenekarok háza táján sertepertélt, mint Marylin Manson, vagy a Metallica. De ha minden igaz, még a Motörhead gitárosát is eljátszotta egy - számomra sajnos ismeretlen - filmben. Liam Jason is visszatért, nőként ugyan, Jackie Enx néven - hát, nem egy unalmas társaság, az biztos! Ebben a felállásban 2006-ra tudtak összehozni egy új lemezt (...And Then It Got Ugly). Azt, hogy nem teljesen felejtették el a bandát, jelzi, hogy ismét bekerültek egy komoly filmbe, a Mickey Rourke zseniális alakí­tásáért Oscar jelölést is kapott The Wrestler-be (A Pankrátor). Most pedig itt a folytatás, és újra Simon Wright ül a dobok mögött. Nagy megfejtéseket ettől a zenekartól ne várjunk, csak tökös riffeket, nagy refréneket és némi bluest. Zeneileg az egyetlen komolyabb csemegét Forsyte fí­linges, bluesos gitárjátéka nyújthat, de ez a muzsika nem a villantásokról szól. Időtlen rock slágerek ezek, a legjobb fajtából, bárhol, bármikor lejátszhatóak. Kocsiban, hétvégi kiruccanáshoz egy napos délután (még a család is élvezni fogja), de nem lepődnék meg azon sem, ha a több tí­zezres hoki és amerikai futball stadionokban is gyakran felcsendülnének ezek a nóták. Egy szó, mint száz, az a fajta koszos rock 'n' roll ez, aminek a hallatán automatikusan elkezded verni a ritmust a lábaddal, és/vagy vadul bólogatsz. De ha mégsem, akkor be vagy oltva zene ellen, ahogy ezt mondani szokták. Az AC/DC párhuzamot egy percig sem próbálják meg rejtegetni: Mr. Dolivo hangja karcosabb ugyan, mint Bon Scott-é (és nem is olyan jó énekes), de helyenként ugyanúgy intonál, nyafog mint a mester. Forsyte pedig egy az egyben Angus Young, még a lemez is éppen úgy szól, mint a korai DC albumok. Némi Great White hasonlóságot is érezni, főleg a lazább, középtempós számoknál, itt is a korai, tökösebb korszakból. Azt nem mondom, hogy ha hiányzik a korai DC hangulata, akkor tedd fel az új Rhino Bucket lemezt. Akkor inkább hallgasd a klasszikus AC albumokat. Azt viszont mondom, hogy ha az új Great White neked kissé öreguras, tekerd fel a hangerőt és nyomasd a The Hardest Town-t inkább!

Pontszám: 7.5