Bruce Dickinson: Anthology (DVD)

írta Adamwarlock | 2009.04.12.

Megjelenés: 2006

Kiadó: Sanctuary Visual Entertainment

Weblap: www.screamforme.com

Stílus: hard rock+grunge+heavy metal

Származás: UK

Dalcímek

Értékelés

A kérdés adott: miért í­rok egy kritikát 2009-ben egy 2006-os dvd-ről? Nos, a válasz egyszerű: hiánypótlás. Kicsit úgy éreztem, hogy ezen az oldalon itt a helye Bruce Dickinson szólómunkásságának (remélhetőleg nem végleges) lezárását jelképező videó anyagáról szóló í­rásnak. Bruce nagy utat járt be az 1990-es Tattooed Millionaire megjelenése óta. Eljutott a blues-os hard rocktól a groundge-os kí­sérletezésen át a heavy metálhoz való visszatéréshez, és mint ez kiderült ez az utazás nagyban hozzájárult az Iron Maiden mai szöveg- és hangzásvilágához ( főleg ha a legutóbbi, Matter Of Life And Death lemezre gondolunk). A három korongot tartalmazó kiadvány, Dickinson szólókarrierjét felölelő kilenc évét meghatározó stí­lust elénk tárja, a Dive, Dive, Live!, Skunkworks Live és a Scream for Me Brazil! alakjában, melyek ki is töltik az első két korongot, mí­g a harmadik lemez interjút és különböző extrákkal szí­nesí­ti a metál egyik legmeghatározóbb hangjának legendáját. A Bruce Dickinson nevéhez fűződő dalokat, ha az Iron Maiden oldaláról nézzük, három csoportba oszthatjuk: azok a számok, melyek nagyon hasonlí­tanak az anyabanda hangzására (pl. Road to Hell, The Tower), aztán vannak, melyek jóval lágyabbak mint amit a Maiden valaha is csinált ( Tears of the Dragon, Winds of Change, Change of Heart) és persze a Vasszűz hangzásánál ezerszer keményebb hangzású dalok ( Accident of Birth, Belevil, Cyclops, Killing Floor...stb.). A szerzőtársak folyamatosan változnak, Janic Gers és Adrian Smith a Maidenből, a fiatal zseni Alex Dickson (Sack Trick), vagy a nagyszerű producerként is számon tartott Roy Z ( Tribe of Gypsies), de a védjeggyé vált hang maradt a régi és hibátlan továbbra is. Ami számomra a legmeghatározóbb a Dickinson életműben az a dalszövegek kifinomultsága és utalásrendszere. Ez leginkább a Chemical Wedding albumon jelenik meg, ami William Blake fiktí­v világának és az alkí­mia rejtelmeinek alárendelt konceptalbumként vonult be a rocktörténelembe. A Book of Thel vagy a Gates of Urizen dalszövege kitűnő példa arra, hogy igazából már nem csak a zene, hanem a költészet dimenziójában is van helye a szerzőnek. Dickinson jóval kisérletezgetőbb szólómunkáiban, mint az Iron Maiden valaha is volt. Olyan balladák, mint a Man of Sorrows vagy a Change of Heart elő sem fordulhatnának egy Powerslave de még a vasszűzmércével számí­tott leginkább vajaskenyér Fear Of The Dark lemezen sem (mondjuk nem is hiányoznak), épp ezért nagyon jó hallani, ahogyan Bruce a tőle megszokottól eltérő tartományokban és műfajokban is teszteli adottságait. -Külcsí­n: Kellemes kinézetű papí­rtokban kapjuk készhez a lemezeket, melynek borí­tója mi más lehetne, mint egy Blake festmény. A belül lévő füzetecske a fedőlaphoz hasonló, régi könyv stí­lusában készült, néhány képpel és számlistával ellátva. Képtelen vagyok megbocsátani a fekete szegélyű dvd-tokot, ami miatt az egész kiadvány úgy néz ki, mintha nem is eredeti lenne, hanem valami bevásárlóközpontban vásárolt dvd-re í­rtam volna ki és a borí­tót csak kivágtam és becsúsztattam volna... -Tartalom: Bruce szokása szerint hozza a formáját, és jó látni mellette olyan tehetséges zenészeket, akikről csak nagyon nehezen szerezhetőek meg értékelhető kép- vagy hanganyagok. Az első koncert a Los Angeles-i Town and Country Club-ban felvett Dive, Dive, Live!, mely amellett, hogy egy nagyszerű, profin megvágott koncert, meglehetősen mókás pillanatokat is tartalmaz, mint a Fog ont the Tyne cí­mű népdal, amelyben Janick Gers szülővárosának sörkészí­tési szokásaiba kapunk betekintést, vagy mikor maga Bruce paterol ki egy kissé túlbuzgó rajongót a szí­npadról. A második felvétel, a kissé kaotikusra sikerült Skunkworks Live 1996-ból, ami két spanyol városban lett rögzí­tve. Bruce immár rövid hajjal és új stí­lussal próbálja meghódí­tani a közönséget. E felvétel kicsit gyengébb mind minőségileg, mind hangulatilag az előzőnél, de meg kell hagyni, hogy a Skunkworks zenekar tagja kitesznek magukért, és bebizonyí­tják, hogy megállják a helyüket egy ekkora legenda társaságában is. Ezt az érát lehet szeretni, lehet utálni, de le kell szögezni, hogy volt pár elég erőteljes próbálkozás, melyeket most élőben látva elismerően kell bólogatnunk. Gondolok itt a verhetetlen Back From The Edge-re, a katartikus Inertia-ra vagy a depressziósabb Dreamstate-re (kuriózumként még a B-side-os God's Not Comming Back-et is hallhatjuk élőben). Harmadik és egyben utolsó koncertanyagként kapjuk kézhez, a cd-n is kiadott Scream For Me Brazi!-t. Ezzel a felvétellel van a legtöbb gondom. Először is a minősége! Nagyjából a közönségből felvett bootleg anyag szintjén mozog a képanyag. És habár jó látni Adrian Smith-t, a leginkább a Lostból Sayidra hasonlí­tó Eddie Casillas-t és a zseniális Roy Z-t (akit sokan Janick Gers helyén látnának szí­vesen az Iron Maidenben), de a baj épp az, hogy még a sziluettjük is épp csak kivehető, nemhogy megfigyelhetnénk a játékukat! Ellenben kapunk pár közelit Bruce fogsoráról és pólusairól. Sokkal inkább helyes döntés lett volna a Sao Paulo-i 1997-es Accident Of Birth felvételt betenni, mely tényleg egy dvd-re méltó, minőségi anyag mind a számok, mind a vágás és a kamerák terén. Másik hatalmas és egekig kiáltó hiba, ami máig rejtély a világ tudósai számára is: hova lett a Chemical Wedding? Egyszerűen nincs rajta az anyagon, pedig még a világ legnépszerűbb videó megosztóján is fenn van az éppen erről a koncertről készült verziója. Ezektől függetlenül még í­gy is hálásak lehetünk, hogy ennyit sikerült összehozni, mivel Bruce szólókarriere nem kényeztette el a nagyérdeműt túl sok videó felvétellel. -Hangzás: Ezen a téren kihozták a maximumot a régi, vhs minőségű felvételekből, főleg az első koncert sikeredet nagyon jóra. Semmiféle Dolby vagy 5.1-es hangzásra azonban ne számí­tsunk, ez kő kemény stereo, mivel valószí­nűleg a stúdiók legmélyéről előbányászott tekercseket lehetetlen volt normálisan bedigitalizálni, de ezen a szinten megállják a helyüket. -Extrák: Először is megkapjuk a valaha leforgatott összes Bruce Dickinson klippet. Na most, aki már látott életében egyet is ezek közül, az vagy sí­rva rohant a fellelhető legmagasabb alkoholtartalmú, tömény, szeszes italért, hogy örökre kiverje az élményt a fejéből, vagy lazábban vette a dolgot és jókat derült a látottakon, mert bizony ezeket a videókat nem szabad komolyan venni. Leginkább az ,,aranyos" jelző illik rájuk, sőt többszöri megtekintésre észrevehetjük, hogy egy jó adag iróniával és humorral lettek nyakon öntve (kedvencem a Killing Floor cí­mű szám azon jelenete, amikor Bruce mint pincér elkezdi gyepálni fém tálcájával a kövér vendéget). Ezeken kí­vül láthatjuk a nem kevésbé vicces, igazi kuriózumnak számí­tó Biceps Of Steel néven futó felvételt még Bruce Samson-ban töltött idejéből. Végül pedig meghallgathatjuk a mester mondanivalóját a zeneí­rásról, a 2005-ös Tyrrany Of Souls lemezről és viselt dolgairól egy kb. 60 perces interjú keretében, melyből megtudhatunk olyan információkat, mint hogyan í­rjunk dalszöveget félálomban, hajnal kettőkor, telefonon keresztül, és hogy hogyan változtatta meg egy félig elektromos zenével átitatott album létrejöttét az első találkozás Roy Z-vel.

Pontszám: 8