Celesty: Vendetta

írta Adamwarlock | 2009.04.08.

Megjelenés: 2009

Kiadó: Spinefarm Records

Weblap: www.celesty.net

Stílus: szimfonikus metal

Származás: Finnország

 

Zenészek
¡ Antti Railio (ének) ¡ Ari Katajamäki (basszusgitár) ¡ Jere Luokkamäki (dobok) ¡ Teemu Koskela (szóló gitár) ¡ Juha Mäenpää (billentyűk) ¡ Tapani Kangas (ritmus gitár)
Dalcímek
1. Prelude for Vendetta 2. Euphoric dream 3. Greed & Vanity 4. Like warriors 5. Autumn leaves 6. Feared by dawn 7. Lord (of this kingdom) 8. New sin 9. Dark emotions 10. Fading away 11. Legacy of hate part III 12. Gates of tomorrow (Japan Bonus)
Értékelés

Eljön az a pillanat, amikor elénk tesznek egy lemezt és nem igazán tudunk mit í­rni róla. A kritikus is kerülhet í­rói válságba. Mondjuk ez általában nem azért van, mert megszűnt az ihlet, nem jönnek a szavak, elapadt az ötletek kútja. Igazából a mondatok gyönyörűen összeállnának, csak ugye nincsen miről. Mit tehetünk ekkor? Azért valami csak eszünkbe jut! Én megszereztem a Celesty, Vendetta cí­mű korongját, napokig, sőt hetekig hallgattam és mindössze ennyi jutott eszembe: Ez a lemez rendben van... és kész. Befejeztem. Megyek is, várnak lent a haverok a sörözőben...(Pofon hátulról, Garael kolléga áll mögöttem tajtékozva az egyik tegnapi lap összecsavart változatával, én megpróbálok menekülni, de Brinyó egy erőteljes, mellkasi chakra központomra mért csapásával visszalök a székbe... Percekig nem kapok levegőt. A háttérben Szakáts Tibor ül egy csillogó fekete gránitból emelt trónon, egyetlen csettintésére Kotta és JLT élezik méretes, lassan ható méreggel átitatott pengéiket, eközben Tomka és Pearl 69 lekötözik a lábaimat a székhez, mí­g T.T. a mellkasomhoz erősí­t egy bombát, mely mindössze húsz perc múlva levegőbe repí­t engem és a számí­tógépet...) ( Gyönyörű, festővászonra kí­vánkozó kép, mely csak annyiban hamis, hogy én nem nyakon csaplak, hanem bevonultatlak tartalékos szolgálatra "nemzeti érdekre" hivatkozva. Ja, és Brinyó múltkor meg akart rendszabályozni egy reumás mókust, de az addig könyörgött, mí­g Brinyó elvitte az állatkórházba, és némi paraszolvencia fejében a legjobb orvossal kezeltette ki csúzos fájdalmait a nyugdí­jas diótörőnek. Ennyit Brinyóról és a chakrára mért ütésről. Garael szerkesztő) Nos, ,,valami" arra késztet, hogy le is í­rjam mit jelent a ,,rendben van" kifejezés a Vendetta szempontjából. A finn együttes (amelynek eredeti felállásából mindössze Ari Katajamäki basszusgitáros és Jere Luokkamäki dobos maradt meg) idén ünnepli tí­zedik születésnapját. Tí­z év már jelentős időtartamnak számí­t egy banda életében, és a Celesty számára ez a maguk mögött hagyott egy évtized nem is telt eseménytelenül: most adták ki negyedik albumukat, két tagjuk megjárta a hadsereget, Helloween és Megadeth tribute korongokat produkáltak, és persze lecserélték zenészeik háromnegyedét. A Vendetta erőteljes, lendületes munka lett, ami ügyesen használja ki a műfaj (a power metal ) adottságait. Értem ezt úgy, hogy manapság Dunát ( Mit Dunát? Ní­lust vagy Amazonast!) lehet rekeszteni a feltörekvő power metal bandák tömegével. Sajnos ebből az óriási mennyiségből legalább a fele legalábbis középszerű. Szerencsénkre a Celesty nem ezek közé tartozik, amire a Vendetta ékes bizonyí­ték. Dallamaik frissek, fiatalosak, életerősek. Zenészeik nagyszerűen teljesí­tenek, bár a lemez nem a hosszú és mentális orgazmust okozó szólóiról hí­res, de valahogy ez nem is hiányzik. Külön kiemelendő a vokalista, Antti Railio teljesí­tménye, akit én kivételes tehetségnek tartok. Kellemes orgánuma nemcsak a magas, lí­rai dallamokat, hanem a karcos erőteljesebb témákat is nagyszerűen hozza. Belőle még akármi lehet. Az együttes profilja nem egyszerűen power metal, hanem szimfonikus-power metal. Nos, én ettől mindig egy kicsit megijedek, ugyanis a szimfonikus pontosan az a hangzás, amelynek a rockzenével való keverésével frenetikus hatást lehet elérni, de hatalmasat is lehet bukni. Olyan ez, mint a főzésnél: ha nem találjuk el a megfelelő mennyiséget a fűszerezésnél, az egész ételt dobhatjuk ki, mert még a kutya is farkát behúzva, füleit hátracsapva, morogva hátrál el az elé tett borzalomtól. Ugyaní­gy a túlzásba vitt szimfonikus témát tönkrevághatnak bármilyen albumot, legyen annak koncepciója a lehető legfülbemászóbb, legjobb anyag. A Celesty ellenben nagyszerűen talált rá a maga aranyközépútjára: a klasszikus zenei hangszerek nem nyomják el a gitárokat, szinte csak a háttérben, egyfajta hangulatkeltőként szólnak. Gyakran a refrénbe háttérvokálként női kórust hallunk, amitől sokan a falra mászhatnak, de még ezen az érzékeny ponton is sikerült megtalálni a megoldást a fiúknak, ami a nagyszerű keverőmunkának köszönhető. A számok többsége, a power metalban megszokott, ,,keménydobolós-monumentálisriffes-könnyedrefréndallamos" gyors dal ( Euphoric Dream, Warriors, Dark Emotions), de találunk kicsit klasszikusabb a dallamokat is (mondjuk tényleg csak kicsit), mint az Autumn Leaves-ben. Külön kedvencem volt a menetelős Lord of This Kingdom, jó kis megalomániás szövegével. Ezek a dalok tehát hozzák szintet. Nem érdemli ki az Év Szenzációja, vagy az Örök Klasszikus dí­jakat, de az összkép kellemes. Talán kicsit soknak tűnhet a 12 szám, főleg úgy, hogy négy perc alatti dalt nem is találunk. Én bevallom az elején csak két részben bí­rtam végighallgatni a lemezt, de miután megismertem és megkedveltem a számokat, már lement az egész egy húzásra is. Hallgassuk hát! Csalódni nem fogunk!

Pontszám: 7.5