Queensryche: American Soldier

írta Kotta | 2009.03.30.

Megjelenés: 2009

Kiadó: Rhino

Weblap: www.queensryche.com

Stílus: progresszí­v rock

Származás: USA

 

Zenészek
Geoff Tate - ének Michael Wilton - gitár Eddie Jackson - basszusgitár Scott Rockenfield - dob
Dalcímek
Sliver Unafraid Hundred Mile Stare At 30,000 Ft A Dead Man's Words The Killer Middle of Hell If I Were King Man Down! Remember Me Home Again The Voice
Értékelés

Ez a lemez is egész biztosan meg fogja osztani a rajongótábort, talán még inkább, mint a Hear / Q2K / Tribe trió. Azok, grunge-os hangvételükkel egyenesen kiverték a biztosí­tékot az ortodox hí­vők között, hiszen még a legelnézőbb fanoknak is el kell ismerniük, hogy egész egyszerűen nem ütötték meg a korábbi lemezek szí­nvonalát. Könnyű volt hát fanyalogni. Nem mondom, nagyí­tóval találni egy-egy jobb pillanatot rajtuk, de a korábbi zsenialitás csak nyomokban fedezhető fel. Sokszor meghallgattam ezeket én is, mert nagyon szerettem volna megkedvelni őket, de egész egyszerűen nem sikerült. Mármost ha valaki az Operation: Mindcrime II, az azt követő sikeres turné és a zseniális Mindcrime at the Moore DVD után azt várta, hogy a banda visszatalálva gyökereihez egy klasszikus hangzású, tökös metal lemezzel tér vissza, az bizony nagyot fog csalódni. Bevallom őszintén, én is egészen mást vártam. Az American Soldier hangzásában, egyes zenei megoldásaiban ugyanis jóval közelebb áll a "modern" Queensryche-hoz, mint az O:M I-hez, vagy akár az Empire-höz. Ugyanakkor ez a lemez önmagában, elvárások nélkül értékelve hibátlan. Na, tessék: most aztán fel van adva a lecke! Az American Soldier-t nem lehet csak úgy félretolni azzal, hogy "ez már nem is az igazi Queensryche". Lehet, néhányan nem értenek ezzel egyet, de szerintem ez a zenekar a '90-es évek legelején a világhí­r küszöbén állt über-intelligens rockzenéjével. Elég csak arra gondolni, hogy az Empire-ről több klip is forgott akkoriban az MTV-n, fő műsoridőben, mí­g mondjuk a One-nal (Metallica) legkorábban éjfél körül lehetett találkozni. Ha akkor megcsinálják a maguk a fekete lemezét, az "Empire kettőt", talán ma ők (is) megtöltenének 60 ezres stadionokat. Ehhez képest kijöttek a sötét, nehezen emészthető Promised Land-el, amit kommersznek éppenséggel nem lehet nevezni. Miért is fontos ez a jelen recenzió szempontjából? Egyrészt azért, mert az American Soldier hangulatában, zenei felfogásában kí­sértetiesen hasonlí­t a Promised Land-re, ugyanolyan komor, elgondolkodtató alkotás, mint a '94-es mestermű (merthogy szerintem a Promised Land az). Másrészt, mert a Queensryche immár sokadszor bizonyí­tja, hogy a művészi szempontokat az üzleti megfontolások elé helyezi. Én mondjuk végig gyanakodva és részben szkeptikusan figyeltem az Operation: Mindcrime újbóli felmelegí­tését, de tény, hogy segí­tett a zenekarnak visszakapaszkodni a főáramba. Miután ezzel csúnyán elhúzták a mézesmadzagot a régi rajongók előtt, kereskedelmi öngyilkosságnak tűnik most egy befelé forduló, újabb önmegvalósí­tó lemez megjelentetése. Mégis ezt tették. Milyen is hát az American Soldier? A dalok mondanivalója Geoff Tate háborús veteránokkal - akik a II. világháborútól Irakig terjedő időszakban harcoltak különböző frontokon, köztük saját édesapjával - folytatott beszélgetésein alapul. Ennek megfelelően a zene lassan, komótosan hömpölyög, amikor bekeményedik, akkor is inkább groove-os, mintsem metalos (a gitártémákat Wilton egyedül játszotta fel). Mind a társadalom-kritikus koncepció, mind a számok közti, illetve zenére úsztatott hangminták, beszédfoszlányok gyakori használata miatt a Pain Of Salvation remekbeszabott Be lemezével is vonható némi párhuzam. Néhány számban amúgy szaxofon is szí­nesí­ti a zenét. Tate pedig magától értetődően nagy átéléssel, csodálatosan énekel. A Home Again-ben, a gyermekkel előadott duett egyenesen szí­vszorí­tó! A lemez megí­rásában egyébként leginkább Rockenfield, a korábbi gitáros, most hangmérnök Kelly Gray és a producer Jason Slater segí­tett Geoff-nak. Értékelni persze nem egyszerű egy ilyen különleges alkotást. Lesznek, akik csak legyintenek majd erre a lemezre és végképp leí­rják őket, valahol ezt is meg tudom érteni. Objektí­ven nézve azonban a Queensryche, dacolva az elvárásokkal és ellenállva a kereskedelmi szempontok csábí­tásának, egy előremutató (a szó eredeti értelmében progresszí­v), modern rock lemezt tett le az asztalra. Mint ahogy azt tették a Rage for Order-tól kezdve egészen a '90-es évek közepéig, ismét egy lépéssel a mezőny előtt járnak. Bele lehet kötni abba, hogy a lemez nem túl változatos, legalább is tempó tekintetében, de nem érdemes, inkább add át magad az érzéseknek. A pontszám nálam nem is kérdéses.

Pontszám: 9