Vision Divine: 9 Degrees West of the Moon

írta garael | 2009.02.08.

Megjelenés: 2009

Kiadó: Frontiers

Weblap: www.visiondivine.com

Stílus: prog-power metal

Származás: Olaszország

 

Zenészek
Fabio Lione - ének Olaf Thörsen - gitár Cristiano Bertocchi - basszusgitár Federico Puleri - gitár Alessio "Tom" Lucatti - billentyűs hangszerek Alessandro "Bix" Bissa - dob
Dalcímek
01. Letter To My Child Never Born 02. Violet Loneliness 03. Fading Shadow 04. Angels In Disguise 05. The Killing Speed of Time 06. The Streets Of Laudomia 07. Fly 08. Out In Open Space 09. 9 Degrees West of The Moon 10. A Touch Of Evil 11. Fading Shadow (demo version - Exclusive Bonus Track for Europe)
Értékelés

A Vision Divine és a Labyrinth amolyan zenei egypetéjű ikrekként keveregtek a fejemben - a muzikális hasonlóság persze nem véletlen: minmdkét együttes "lélekmotorja" a gtáros, Carlo Andrea Magnani (aki valamilyen oknál fogva egy amolyan skandináv bőrt kapott az olasz fémvázra, megalkotván az Olaf Thörsen nevű kiborgot) ki persze nem tud elvonatkoztatni a rá jellemző progos beütésű powertől. A hasonlóságot a mindkét badában megfordult, a Rhapsody Of Fire-el az NB-1-be feljutott Fabio Lione énekdallamai is fokozták, gondolom, Olaf magától kérte annak idején kölcsön a Labyrinthből az énekest, amire aztán Magnani lekesen bólinthatott. Az igazi siker érdekes módon mégsem vele, hanem egy Michele Luppi nevezetű úriemberrel köszöntött a bandára: Luppi a szí­ntér legképzettebb énekesei közé tartozva könnyedén folytatni tudta az inkább a Rhapsodyra fókuszálni akaró Fabio szerepét. A Stream of Consciousness-el végre megugrották azt a lécet, melyet a Labyrinth már korábban felállí­tott: a jellemző olasz érzékenységgel finoman átszőtt, intellektuális felhangokkal megspékelt heavy metal Luppi AOR-on szocializálódott, csodálatos hangjával és dallamaival nem érdemtelenül érte el a figyelem felkeltését. A következő két album aztán már nem tudta hozni a Stream sikerét, ám annyit elért a banda, hogy legutóbbi lemezüket már az ex-Stratovariusos Timo Tolkki felügyelje producerként. A 9 Degrees West of the Moon esetében sem történt ez másképp, bár Tolkki utóbbi időszakban mutatott hullámzó teljesí­tménye részemről okozott egy kis bizonytalanságot a végeredmény megjóslását illetően. A lemez tagságát böngészve aztán mintha a villám vágott volna belém: az ideiglenesen szünetet tartó Rhapsodyból visszatért Fabio, hogy Luppi-t kiütve a nyeregből projectezzen kicsit. Tolkki és Lione? Itt bizony acélpáncél szagot sodor a szél, még akkor is, ha csapatban az igazi főnök a már emlí­tett gitáros. (Titokban persze már dörgöltem is a tenyerem, hogy esetleg egy amolyan felturbózott másodvonalas true anyagot kapunk majd...), főleg azután, hogy a nyitó, több mint nyolcperces Letter To My Chid Never Born egy igazi Stratovarius bomba, némi progresszí­vebb bilentyűs parádéval. Ez igen, gondoltam, én bizony nem bánom a labirintus elhagyását, éljen a vasakaratú Toldi, izé Tolki, aki nem hagyja a Stratovarius szellemet a palackban punnyadni. Sajonos azonban a folytatásban elmaradnak a sikerült utalások, és némileg unalmas, lagymatag progresszí­v futamokkal dúsí­tott AOR-powert kapunk a nyakunkba, a direktebb europower, és a Vision Divine féle progos eszmefuttatások között laví­rozva, mely nem mer sem olyan tökös lenni, mint a Strato, sem annyira érzékeny, mint az anyacsapat korábbi munkái. A The Streets Of Laudomia ugyan felvillant még némi Tolkki í­zt, ám sajna a karakteres dallam már elmarad, a The Killing Speed Of Time pedig hiába hoz Rhapsody korabeli blackes károgást, a durvulat oly mértékben nem illeszkedik a többi dal közé, hogy amolyan kakaukktojásként szorí­tja ki érdemesebb sorsra kárhoztatott dallam-társait a fészekből. A végére aztán egy Judas cover is belefért a repertoárba, ám az eredeti dal sejtelmesen gonosz hangulatát nem tudta reprodukálni az olasz csapat, még akkor sem, ha Lione operás hangja érdekes szí­nt kölcsönöz a feldolgozásnak. Az unalom persze nem Fabion múlik, ő hozza azokat az érzelmes maní­rokat, melyeket megszokhattunk tőle, igazából az ő hangja miatt hallgattam meg többször is az albumot, kár, hogy nem sikerült pár élvezetesebb dallamtémát tolmácsoltatni vele.

Pontszám: 6