Symphonium: Első szimfónia

írta garael | 2009.01.08.

Megjelenés: 2008

Kiadó: Szerzői kiadás

Weblap: www.symphonium.hu

Stílus: neoklasszikus metal

Származás: Magyarország

 

Zenészek
Papp Béla Âť gitár Gábor Zsigmond Âť gitár Vaskó András Âť basszusgitár Dobosi István Âť ének Pál Dániel Âť dobok Csurgai Sándor Âť billentyűk
Dalcímek
1. Szellem Szonáta (1:16) 2. A Jóslat (4:18) 3. Ikarosz Konnyei (5:07) 4. Új Utakon (1:28) 5. Nem Tévedhetsz El (5:41) 6. Ördögtánc (2:56) 7. A Fény Fia (4:32) 8. Világzene (4:58) 9. Angyaltánc (5:01) 10. A Halhatatlanok (4:47) 11. Az Igéret Mit Sem Ér (4:44) 12. Túl Az Álmokon (3:32)
Értékelés

Neoklasszikus metal : ez a világban oly népszerű stí­lus érdekes módon Magyarországon nem igazán tudott gyökeret verni, talán csak az azóta legendává nemesedett Classica próbált meg annak idején ezen a kipróbált, ám megvalósí­tásában oly nehéz úton elindulni. A csapat sajnos nem aratott igazán sikert, ami már csak azért sem érthető, mert az "ősforrás", Malmsteen mindig is népszerű volt hazákban, s az olyan másodvonalbeli csillagok, mint a Royal Hunt, vagy Mark Boals is viszonylagos megbecsülésnek örvendenek a magyar metal közönség körében. Persze ahhoz, hogy valaki felvállalja ennek a stí­lusnak a népszerűsí­tését, azért alaposan fel kell készülnie - itt nem lehet az instrumentális felkészületlenséget a "feeling"-gel pótolni, a zene egyik sajátja az a virtuozitás, mely a komolyzenei gyökerekből - Bach, Beethowen, Vivaldi, Paganini - eredendően megkövetel némi "akadémista" követelmény-merevséget, melynek esetleges el nem érése a stí­lus alapvető standard-jét semmisí­ti meg: itt nincs helye maszatolásnak, félreütött hangoknak - a megtervezettség pedig inkább előny, mintsem korlátokba szorí­tó hátrány. A Symhonium eredete 1984-ig nyúlik vissza: a csapat szervező lelke, Papp Béla gitáros a katonaság során ekkor ismerkedett meg Malmsteen mester egyik lemezével - most mondjátok, hogy nem voltak jó dolgok a sorkatonai rendszerben is :D. - mely további zenei pályafutását egy csapásra változtatta meg, olyan inspirálói forrást jelentve, aminek végső formába öntése az Első szimfóniával teljesedett ki. A lemez szerzeményeit meghallgatva egyből feltűnik, hogy a dalok hosszú munkafolyamat eredményei, melynek következtében minden hang, apró ötlet a pontos helyére került, megfelelve a már emlí­tett követlényeknek. Annak ellenére, hogy a főnök gitáros, bő tér lett hagyva a dalalkotásban is aktí­van résztvevő billentyűsnek, Csurgai Sándornak, és az énekes, Dobosi István dallamformálásának, - ki azért még nem éri el a nagy elődök teljesí­tményének szí­nvonalát - ilyen szempontból én a legutóbbi Royal Hunt albummal - és néhány helyen a kedvencemmel, a Dark Moor-al - érzek inkább rokonságot, mintsem a "mester" legutóbbi munkáival. Béla szerencsére dalokban tud gondolkodni, s a vokális részeket nem a gitárszólók szükséges terhének érzi, ráadásul komolyzenei ismerete szinte minden apró ötletben megnyilvánul, gyakran konkrét klasszikus elemeket átemelve a metal környezetbe játszik amolyan muzikális rejtvényjátékot, ahol a hallgató örömmel ismerhet fel gyakran hallott, ráadásul eltérő zenei korszakokból származó klasszikus melódiákat. A szerzeményeket áthatja a "slágeres" zeneiség, ami igencsak dicsérendő egy olyan műfajban, melyben a hangszeres elborulások gyakran kiölik a laikus önfeledt élvezetének lehetőségét, a dalok szinte első hallásra beleégnek a hallójáratokba. Jóllehet, a klipnótának az orgonás bevezetővel indí­tó, majd egy kissé Gary Moore-os szólóval folytatódód Angyaltánc lett kiválasztva, ám számomra a klasszikus utalásokkal megtömött Világzene az album csúcspontja, jóllehet a szí­nvonal végig egységesnek mondható, egyetlen unalmas percet, vagy tölteléknek érezhető részt nem tudtam felfedezni a bőven egymásra halmozott témák kibontása folyamán.

Pontszám: 7.5