Northern Kings: Rethroned

írta garael | 2008.11.29.

Megjelenés: 2008

Kiadó: Warner

Weblap: www.myspace.com/northernkings

Stílus: szimfonikus metal

Származás: Finnország

Dalcímek

Értékelés

Nos, milyen az, mikor a jéghideg északi szél söpör végig a pop édeskés-napsütéses vidékén? A barátságos meleghez szokott popcsillag fázósan húzza magán össze a ruhát, sőt, talán még a szája is sí­rásra görbül, mikor is a jól dúdolható dallamokat egy viking harcos könyörtelenségével szabják darabokra, hogy újat épí­tve belőlük feltárják az északi lélek borongós univerzumát. A finnek metal válogatottja immár másodszor indult útra, hogy megregulázza a pop-ribancot, amolyan kedélyes döngöldével utasí­tsa rendre a dolgát nem tudó jelenséget, ám a kikapós asszonyka egyáltalán nem lett olyan könnyű falat, mint amilyennek í­gérkezett, s ahogy mostanában mondani szokták, a fagyi bizony visszanyalt néha. Popslágereket metalba átdolgozni amolyan magas labda effektusként élhet a köztudatban, a Helloween - tól elkezdve az At Vance-on keresztül számtalan fém csapat próbálkozott több-kevesebb sikerrel, az ABBA és a Beatles még külön metal-válogatás lemezt is kapott, melyeken ugrándozó szí­nvonalon - de élvezhető átí­rások is hirdették az átdolgozások létjogosultságát. Perszer ahhoz, hogy ebben a műfajban jó dolog szülessen, nem elég odacsapni pár gitárriffet a melódiák alá: a feldolgozásnak akkor van ugye értelme, ha valami többletet tud kihozni az eredeti szerzeményből, ám ha lényegét változtatjuk meg az adott dalnak, akkor bizony számolnunk kell azzal, hogy nem jól sül el a dolog, még akkor is, ha a körí­tés igazán professzionista. Nem hiszem, hogy szükséges bemutatnom a vállalkozó szellemű gárdát, aki kicsit is otthonos a szimfonikus - speedelős északi világban, úgyis betéve tudja azokat az eredményeket, melyeket a tolmácsoló művészek pályájuk során prezentáltak. Éppen ezért nem is érhet minket meglepetés az átdolgozási koncepciót hallván: itt bizony a barátságos kis pop-kuckóból is hegyormon lévő katedrálist próbálnak varázsolni, ahol a méretek gyakran elszakadnak a valóságtól, hideg jégtakaróval eloltva a barátságos kuckó-tüzet. Mint ahogy a leí­rtakból érződik, nem találom különösen sikerültnek a megszületett átdolgozásokat. A kezdő, Rocky IV-es Training Montage-t feleslegesnek találom, a Bon Jovi country-s vadnyugati feelingjét szétverő powert pedig abszolúte oda nem illőnek. Seal dalából - hiába a technikailag tökéletes előadás - éppen az a megfoghatatlan melegség veszett el, ami az egész dalból slágert varázsolt, a Strangelove eredeti gótikusságához pedig nem igazán tudtak ezzel a horroros feelinggel sokat hozzátenni. Az I Should Be So Lucky szimfonikus doomba mereví­tése nem rossz ötlet, de a végére inkább érzem paródiának a dolgot, mintsem újragondolásnak. A fiúk természetesen túlságosan profik ahhoz, hogy azért ne csí­pjenek el egy-két remek pillanatot is: a My Way sokadik feldolgozásában is működik - legutóbb ugye James LaBrie előadásában hallhattuk -, a View To Kill hangszerelése által nyerte el a tetszésemet, a Take On Me új verziója pedig kioltva az eredeti dal tini nyálát egy igazi macsós- trubadúros duettet varázsol amúgy legényesen, talpalávalósan.

Pontszám: 6