Seventh Wonder: Mercy Falls
írta Philosopher | 2008.11.21.
Megjelenés: 2008
Kiadó: Lion
Weblap: www.seventhwonder.nu/
Stílus: progressziv metal
Származás: Svédország
Zenészek
Dalcímek
Értékelés
Azt hiszem így az elején teszek egy bejelentést: számomra megvan az év albuma! A 2000-ben alakult zenekar a Mercy Falls-al megszülte harmadik albumát, amivel minden bizonnyal rengeteg metalt szerető ember lelkébe varázsolnak apró csodákat. De pontosan milyen zenét is játszik ez a svéd fogat? Nehéz mostanában elkerülni, hogy egyik zenekar ne hasolnítson a másikra, és igazán keveseknek sikerül teljesen egyedi megközelítést alkalmazni még prog berkekben is. A Seventh Wonder sem kivétel, de talán egyedibbnek tekinthető, hiszen rengeteg kútból merít. Olyan ez az album, mintha keveredne a Shadow Gallery az Adagio-val a régebbi Dream Theater-el és egy kevés Trans Siberian Orchestra-val. Nyugodt szívvel elmondhatom, hogy a zene roppant sokszínű és prog metal körökön belül is módfelett változatos. A lírai témák könnyfakasztóak (!!!de igen!!! ), a zúzós részeknél akinek nem indulnak be a fejbiccentő izmai, az szimplán csakis süket lehet. A fő dallamot nem mindenhol a gitár, vagy az ének viszi, sokszor a billentyűk, sőt, a basszusgitár is vezető szerepet kap. Minden másodpercében szórakoztató, minden apró zugában egy újabb csodát rejteget. Sok-sok hallgatás után is egyre fel-felkapom a fejem adott zenei megoldáson, háttérkóruson, szintitémán, vagy bármilyen díszítőelemen. Progresszív mivolta ellenére a szólisztikus részek csak annyira nárcisztikusak, amennyi az élvezhetőség kategóriába tartozik és nem vesznek el a zenei perverzió sötét útvesztőjiben. Viszont az ajtaján azért jócskán dörömbölnek ;-). A zene mellett a szövegek is maximálisan kidolgozottak, hiszen egy konceptsztorit már magában is szép feladat kifejteni, de úgy, hogy a sztoriban két-három fő szál is elbújjon, sőt, minden csak a végére nyerjen értelmet, az már-már Hollywood után kiált. A történet egy sajnálatos balesettel kezdődik és a vége ugyan ezzel az esettel - illetve ennek tényleges kiváltóokával - záródik, mintegy keretet adva a történetnek. Több aspektusból engedik a szerzők szemlélni az eseményeket és igazi tragédiával zárják a történetet. Nem lövöm le a lényeget, tessék szépen meghallgatni, illetve szövegkönyvet olvasgatni. Nagyon megéri. Nem tudom, hogy találkoztam-e már életemben olyan albummal, ami ennyire illett a sztorihoz, és ahol a sztori ilyen részletességgel ki volt dolgozva. A zenészek teljesítményét azt hiszem fölösleges egyesével kiemelnem, mégis azt kell, hogy mondjam, a basszusgitár ezen az albumon olyan helyet foglal el, amit minden albumnál el kellene foglalnia. Még "szóló" is jutott neki, és mennyire hangulatossá tette az adott tételt (Break the Silence). Talán azért egy hajszállal feljebb tekertem volna a basszer potiját az egész albumra. Aztán az ének teljesítményére sem lehet egy csöpp panasz sem, hiszen a mélyebb, filozófikusabb részektől egészen a nagyon magas hangokig roppant magabisztosan szerepel Tommy Karevik, sőt a lírai One Last Goodbye végén a duett a sztoriban feleségét játszó szereplővel az valami hátborzongatóra sikeredett. Talán csak egy icipicit rövidke lett. De ez olyan szemét dolog!!!! Az egész albumot legszívesebben valahogy 3 órásra dagasztanám és kikapcsolás nélkül nyomnám reggeltől estig! Egyébként ebben a tételben hozza meg a feleség a végső döntést az eredménytelen orvosi kezelés befejezéséről. Az ezt követő Back In Time pedig egy halál utáni állapotot mutat, ahol végigfut az emberen a múlt néhány képe. Zenéről lévén szó, itt az egyes tételek meghatározó 1-2 másodperce jön vissza elmosódottan, majd a vég: a felesége bevallja az igazságot és megtörténik a tragédia. Amúgy is jellemző az albumra, hogy vissza-visszaköszönnek egyes dallamfoszlányok, különböző hangszereken megszólaltatva. Ez segít egy kicsit könnyebben barátkozni a sokszor egész komplex tételekkel, de azért nem állítom, hogy mindenkinek elsőre ennyire elnyeri a tetszését, mint nekem.
Legutóbbi hozzászólások