Evergrey: Inner Circle

írta Philosopher | 2008.10.09.

Megjelenés: 2004

Kiadó: ,

Weblap: www.evergrey.net

Stílus: prog-power

Származás: Svédország

 

Zenészek
Tom S. Englund (Vocals, Guitar) Henrik Danhage (Guitar) Michael Hakansson (Bass) Jonas Ekdahl (Drums) Rikard Zander (Keyboards)
Dalcímek
01. A Touch Of Blessing 02. Ambassador 03. In The Wake Of The Weary 04. Harmless Wishes 05. Waking Up Blind 06. More Than Ever 07. The Essence Of Conviction 08. Where All Good Sleep 09. Faith Restored 10. When The Walls Go Down
Értékelés

Hogy őszintén bevalljam, már régóta várom ezt az albumot! Ha megnézitek én csináltam az előző kritikát is, és ha van valami, ami leí­rja az í­zlésemet, akkor az Evergrey előző két albuma (In a search of truth, Recreation Day) az az, ez a megfejtés Philo zenei í­zléséhez :-). Olyannyira betaláltak nálam ezek a zenék, hogy a mai napig állandó vendége mind az autórádiómnak, mind a melóhelyes cd-lejátszónak, mind az otthoni centernek. De ne a múlttal foglalkozzunk, amikor már nyomom is a play gombot az új szerzeményre, az The Inner Circle-re. Hát a cí­m kapcsán nekem az egykori skandináv piromániás hülyegyerekek jutnak az eszembe, akik ráérő idejükben a sátánhoz imádkozva gyújtogatták az északi templomokat! Szinte biztosra veszem, hogy ennek az albumnak semmi köze nem lesz (szerencsére) ehhez a témához Már az első hagok után tisztán látni, hogy ezúttal nagyon minőségi felvétellel van dolgunk. Már-már tökéletesnek mondhatnám a keverést! A különböző hangszerek, dí­szí­tőelemek szépen szeparáltan megtekinthetők. Mindent hallani! És nagyon tisztán! Az album úgy kezdődik, mintha az előző almum, a Recreation Day közepére csöppennénk vissza. Furcsa módon nem lehengerlő zúzással nyit a zenekar, hanem egy sima középtempós dalocskával (A Touch Of Blessing). Akusztikus gitár + basszus, és sejtelmes ének, majd lassan bekúszó szintiprütyi és a védjegy dzsi-dzsi-dzsi. A refrén előtt hihetetlen tisztaságú gitármelódiák varázsolnak el. A refrénben pedig ott a női kórus, amit már szinte vár az ember. Megfontoltabbnak, érettebbnek tűnnek a srácok. A szóló sem az az "1000 hangot egy perc alatt" tí­pus, inkább érzelmekkel teli. Majdnem azt í­rtam, hogy "szép" 🙂 A második szám, az Ambassador. Na itt szerepel először a progos felfogás, mindjárt a kezdeteknél. Ez már dühösebb, és a háttér-férfikórus alt-ja hátborzongató, majd a verze utáni átkötőnél már meg is jelennek a kezeimen azok a kis borsócskák, amik garantálják a minőségi muzsikát. Rengeteg elemet vonultat fel ez a szám is. Hegedűk, szintik, kórusok, többszólamú Edlun ének....minden ami kell, majd zúzás, szóló! Ennyi! Ez a recept a kitűnő zenéhez! A végére még egy kis progresszivitást belevisznek azért a srácok az í­nyenceknek. A harmadik tétel az In The Wake Of The Weary megint lendületesen kezd, de ez még mindig nem olyan elsöprő, mint a Recreation Day nyitánya volt! Pedig már várnék egy elsöprő Evergrey orkánra. Szép refrén, női kórus, női szóló, kiállások, szóló,......már már mosolygok, és azon gondolkodok, hogy valaha az életben el fogok-e jutni én a profizmus ezen szintjére...(persze, hogy nem...) Nem elemezem tovább, fölösleges, ahelyett, hogy bárki is erre az í­rásra figyelne, tegye be inkább a lejátszóba a hanglemezboltban megvásárolt műsoros cd-t, és élvezze ki minden pillanatát.

Pontszám: 8.5