Equilibrium: Sagas
írta Tomka | 2008.08.31.
Megjelenés: 2008
Kiadó: Nuclear Blast
Weblap: www.equilibrium-metal.de
Stílus: folk/viking metal
Származás: Németország
Zenészek
Dalcímek
Értékelés
Volt egyszer egy együttes, amit úgy hívták, hogy Equilibrium, azaz: egyensúly. Bármi is lett légyen a germán gárda eredeti célkitűzése, visszatekintő perspektívánkból elmondhatjuk, hogy eddigi rövid, ám annál hathatósabb munkásságuk alatt, mindössze két albummal képesek voltak vulkánnyi tüzet lehelni a folk/viking metal vérkeringésébe. Habár nem szövögettek világmegváltó terveket, nem reformálták meg a stílust, csupán szinte tökéletesen alkalmazták annak szabályait, létrehozva könnyed fogyasztásra készült zenéjük második, még kifinomultabb fordulóját. Zenéjük jól illeszkedik a folk metal jelenkori tendenciáinak fő sodrába: ugyanaz a felhőtlen, boldog hangulat árad a néhol sör-vidám, néhol pálinka-szomorú muzsikából, mint példának okáért a Korpiklaani esetében. Igen, vethetnék ellene egyesek, ennek ellenére sok "kemény gyökeres" hatás épült be a zenébe, a black metaltól kezdve egészen az Alex Laiho orgánumára hajazó vokálokig. Ez azonban még így is habkönnyű szórakozásként aposztrofálódik, mivel minden szám valamelyik zugában megbújik egy népzenei hangszerek által biztosított, táncolható ritmusra épülő és fülbemászó dallamokkal operáló motívum, amely még az éjfekete metal melankolikus gonoszságát is képes kámforrá változtatni. Persze ez nem meglepő a szakedzett hallgatók számára, akik a műfaj olyan jéghideg, viking klasszikusain nőttek fel, mint a Bathory vagy az Enslaved. Aki ilyen heroikus opusokra feni a fogát, az sajnos rossz helyen keresgél - igaz, epikus beállítottság itt is akad, ám ez jóval inkább a power metal nagy ívű dalszerkezeteire és dallamvilágára emlékeztet. Csakúgy, ahogy a riffek is: mintha felturbózott speed/power metalt hallgatnánk, amibe jócskán kevertek thrashes keménységű riffeket, és némi black metalos dalszerkezet morzsákat, amit a folk metal tipikus hangszereinek felemelő dallamai forrasztanak egybe. No meg az elhanyagolhatatlan, a háttérben megbúvó, ám nagyon fontos szerepet játszó szimfonikus részek, amik filmzenei igényességgel simulnak rá a zene szövetére. Mindez nem változott 2005-ös debütáló lemezük, a nagy elismertséget kivívó Tutis Fartyr óta: talán egy csipetnyivel több agresszivitás, és némi változatosság tapasztalható, ami kétségkívül előnyére vált az együttesnek. A hangzás terén azonban egyértelmű előrelépés történt: a gitárok vaskosabbak, a dobok jobban kivehetőek (nem utolsósorban pedig érdekesebb témákat vonultat fel, mint anno), az énektémák pedig variáltabbak lettek - persze ezt nem szabad túlzásba vinni ebben az "énekstílusban". A jelentős személyi változások - a dobos és a billentyűs távozása -, illetve a magasra állított léc miatt igencsak erős várakozás előzte meg a 2008-as Sagas c. korongot. Azonban nyugodtan állíthatjuk, hogy a német együttes nemhogy beteljesítette, de még felül is múlta az elvárásokat. Mindez pedig igencsak nagy szó, annak fényében, hogy 80 perces játékidővel fut a lemez: ennek ellenére a műfaj szerelmesei számára egy percre sem válik unalmassá, de az ebben a stílusban még csak tapogatózó hallgatókat is érdekfeszítő pillanatok sora várja. Ennél talán nem is kell jobb bizonyíték arra, hogy igazán változatos korongot sikerült összehozniuk a srácoknak, már amennyire azt egy kötött műfaji előírásokat maximálisan beteljesítő lemez esetében lehetséges. Már a felvezető Prolog Auf Erden képes megteremteni azt a régi legendákat körbelengő, varázslatos hangulatot, amely a zenekar fő jellemzője; nem utolsósorban pedig egy számon belül prezentálja a szimfonikusokkal töményen megtámogatott epikus jelleget és a black metalos durvulatokkal megtámogatott "halálmetalt". A Wurzelbert és a Blut Im Auge tipikus Equilibrium "slágerek", amelyek megadallamos mázat húznak rá a gyorsvonatként száguldó riffek szárnyára. Az album láványi fényét még tovább emeli Ulrich Herkenhoff világhírű pánsípos jelenléte, aki a Gyűrűk Ura - A Király Visszatér soundtrackjén is hallható. Illetve egészen tisztán az Unbesiegt c. szám elején, továbbá kissé háttérbe szorulva az album többi számában. Ez a dal jó példája a zenekar "egyensúly érzékének": hogyan tudnak thrash metalos riffelésből, az indiánok dallamait idéző pánsíp nyitányból, grandiózus nagyzenekari témákból és húzós refrénekből kerek egészet varázsolni. Az ezt követő Verrat már a korommal bevont black metal mellett vall nyíltan színt, méghozzá öblös death metal hörgésekkel megspékelve. Ezt az irányvonalat viszik tovább a felgyorsított, morcos NWOBHM riffel felszerelt Snüffelben, amihez Helge Stang énekes szintén jó adag üzemanyaggal felturbózott, gyerekvers ritmusára hajazó énektémái illeszkednek. Érdemes kiemelni még a lemez két instrumentális szerzeményét: már a játékossága ellenére is érzéki-érzelmes Heiderauche is felhívja magára a figyelmet, ám a lemezt lezáró 16 perces Mana c. opus már a "megér egy misét" kategóriájának jeles képviselője. Adekvát névválasztásként igazi üdítő energiabombaként hat a grandiózus emelkedettséget árasztó, Frodó nagy utazásához is méltó negyedórányi örömzene.
Legutóbbi hozzászólások