Blackmore's Night: Secret Voyage
írta garael | 2008.08.08.
Megjelenés: 2008
Kiadó: SPV
Weblap: www.blackmoresnight.com
Stílus: folk rock/ folk
Származás: UK
Zenészek
Dalcímek
Értékelés
Az új Blackmore's Night lemez kapcsán oldalunkon kiváltott vita , miszerint Blackmore most manó, vagy reneszánsz hadfi, nem hagy kétséget afelől, hogy személye még mindig izgatja a rockerek fantáziáját ( engem momentán a felesége izgatna, de tisztelvén a házasság becses intézményét, ez természetesen csak egyfajta hipotetikus felvetés). Az persze nem meglepő, hogy a Mester hard rock hősi szerepkörből kiútálva magát ebbe a fél - akusztikus, folk-és historiás zenei világba lépett: gitárjátékában mindig is benne volt ez a lehetőség, jóllehet, míg a Deep Purple-ben és a Rainbow-ban inkább a barokk muzsika hatása érződött a számokon, addig most a reneszánsz, illetve a kelta univerzum határozza meg a dallamokat. A Blackmore's Night albumok olyanok, mint a jó szappanopera: ha az ember kihagy belőlük párat, semmi gond - s jóllehet, egyfajta változás érződik - , egy-két lemezt kihagyva is azonnal képben lehetünk, egyből tudjuk, hogy Romario miképp csalta meg Esmeraldát, miközben a gonosz Leonsio még mindig Isaurát molesztálja. Mégis, mi az, ami változott a Secret Voyage-on a korábbiakhoz képest? Nagyon semmi, talán a hangszerelés lett icipicit gazdagabb, s a legendás elektromos gitárnak is elég bő teret adott Richie - a fellehető újdonságok inkább a dallamok eredő-világában rejtőznek, nem hiába titkos utazás a lemez címe: a Toast To Tomorrow például akár a Vaya Con Dios slágere is lehetne, a The Circle keleties futamai pedig új színként jelennek meg a Blackmore palettán. Az elektromosabb világ azonban szerintem nem feltétlenül előny - a felhangzó technos dobgép éppen azt a bensőséges feelinget veri szét, amit az akusztikus hangszerek, és a nyugodt dallamok közvetítenének. Éppen ezért érzem most is az album legerősebb pillanatainak a letisztult , eredeti reneszánsz-barokk momentumokat - habár ezek egyre inkább a kelta-folk hatások mögé szorulnak- , illetve az autentikus instrumentumokkal levezetett darabokat. Candice hangja is ezekben a dalokban tündököl leginkább, a Sister Gypsy pedig már nem először nem hagy kétséget a felől, hogy Blackmore-ék zenei világában előkelő helyet foglal el a (roma)ntika. A hagyományoknak megfelelően több feldolgozás is helyet kapott az albumon: a Rainbow Eyes ilyesfajta értelmezése inkább meglepő, mintsem eredeti - bár az énekhang rengeteget dob a dalon, az Elvis Presley darab, a Can't Help Falling In Love tuc-tuc-os ütemei viszont buldózerként rombolják le az original dal hangulatos tündérkastélyát (ejnye, manó bácsi, így belerondítani a mesebirodalomba?). Természetesen Blackmore mester gitárjátékába a megszokottaknak megfelelően nem lehet belekötni, s a kedves nej is standard módon hozza a tündérhangot. A szerzemények azonnal ható dallamai nyugodt és vidám varázzsal borítják be a hallgatót, kitágítva ezzel sok rockzene rajongó tolerancia határát, kedvet csinálva egy kissé más-világ kapuin való belépéshez.
Legutóbbi hozzászólások