Symphonity: Voice From The Silence

írta garael | 2008.07.29.

Megjelenés: 2008

Kiadó: Limb Music

Weblap: www.symphonity.com

Stílus: speed-power metal

Származás: Csehország

 

Zenészek
Olaf Hayer - ének Libor Krivak - gitár Ivo Hofmann - billentyűsök Tomas Celechovsky - basszusgitár
Dalcímek
01. La Morale Dell'Immorale 02. Give Me Your Helping Hand 03. Gates Of Fantasy 04. Bring Us The Light 05. Salvation Dance 06. The Silence - Memories (part I.) 07. The Silence - In Silence Forsaken (part II.) 08. The Silence - Relief Reverie (part III.) 09. Searching You 10. Evening Star 11. Afterlife
Értékelés

Miről hí­res a cseh város, Popovice - izé, a cseh heavy metal együttes, a Symphonity? No, nem a kecskés sörről, és még nem is a nagymellű kocsmáros menyecskékről ( arra ott van a Benedictum déli-dominája) - hanem a modern, empí­rikus korunkban fellelhető csodacelebrálásról. Mert hát minek is lehetne nevezni, ha nem mágiának, hogy egy tök ismeretlen, Nemesis néven muzsikáló csapatot egy olyan, csatákban edzett veterán karol fel, mint Sacha Paeth, ráadásul a true metal körökben szupersztár státuszban leledző Olaf Hayert sikerült énekesként magukhoz láncolni? Itt bizony boszokányszagot sodor a szél, s ha nem, akkor legalábbis nagyon jól szervezett marketinget. Az emlí­tett nevekből könnyedén ki lehet következtetni a játszott stí­lust - nem, nem grind-core -, a fiúk bizony a szimfonikus, speed metal hadiösvényére lépve próbálják külföldön is elhinteni a cseh lovagok vitézi hí­rnevét. Aki ismeri Hayer korábbi együttesének, a Dionysusnak a zenei világát, az már nagyjából képet is kaphat a dalok világáról - nos, ez a fajta dallamos, a Stratovarius és a Helloween kereszteződéséből adódó műfaj - hozzáadva egy csipetnyi Rhapsody féle klasszikát - amennyiben jól játsszák, belérögzült paneljei ellenére is igen élvezetes tud lenni. A Symphonity esetében pedig nem lehet okunk a panaszra: a felcsendülő szerzemények minden előí­rását betartják a stí­lus követelményeinek: heroikus, magával ragadó dallamok sorakoznak egymás után, ál-szimfonikus instrumentalizmussal, és több oktávot átí­velő énekkel. No igen, Olaf Hayer. Nem tudom, hogy a Dionysus története befejeződött-e már - én igazán sajnálnám - , ám az bizonyos, hogy eme fiatalember hangja a közepesen csengő szí­nvonalat is képes egy osztállyal feljebbre tornászni - hiába, ilyen vokális teljesí­tményre képtelen vagyok nem odafigyelni, s a tolmácsolt dallamok egy muzikális despota parancsaként kénytelenek bemasí­rozni a zenei memóriámba. Az együttes egyébként derekasan helytáll Olaf kí­sérésében, jóllehet sok újat nem képesek prezentálni. Ez persze itt és most nem is olyan nagy baj, már ha hagyja magát a hallgató a dallamokkal sodortatni magát - mert az van ám itt dögivel, a zakatoló riffek fölött Olaf megtestesült Zeuszként szórja refrén-villámjait , - a Bring Us The Light-nál még az emlí­tett kecske is headbangelve üti ki a taktust a kocsmárosné seggén - melyek célba találva nem égési sérüléseket, hanem igazi öröm feeleinget varázsolnak a célszemély lelkében ( No ugye megmondtam már az elején is, hogy varázslatról van szó!). Az albumról két szerzeményt emelnék ki: az egyik a The Silence, egy introval és outroval megspékelt kis "miniszimfónia", neoklasszikus í­zekkel és epikus, mesélős dallamokkal - kissé a Stratovarius Elements korabeli dallamfolyamait idézve - , a másik pedig egy igazi power-speed himnusz, egy kis klasszikus betéttel kettészakí­tva, melyet , ha jól emlékszem, már a Rhapsody is felhasznált második nagylemezén: az Evening Star cí­méhez méltóan csillagként ragyogja be az albumot. Az utolsó szám kis instrumentális része után - egy jó percnyi csöndet követően - egy igazi zenei poén következik -a Svejk annak idején már felvillantott valamit a cseh humorérzékből ( nem beszélve a kult Spejbl és Hurvinyekről) - , Olaf ugyanis németül(!) zendí­t neki, ráadásul egy igazi dallamvirgának - hiába, a hagyományos német-cseh barátság, vagy esetleg Paeth személye ki tud termelni ilyen gyöngyszemeket is.

Pontszám: 7.5