Hammerfall: Masterpieces

írta szakáts tibor | 2008.07.05.

Megjelenés: 2008. 06. 27.

Kiadó: Nuclear Blast Records

Weblap: www.hammerfall.net

Stílus: heavy metal

Származás: Svédország

 

Zenészek
Joachim Cans - ének Oscar Dronjak - gitár Stefan Elmgren - gitár Fredrik Larsson - basszusgitár Anders Johansson - dob
Dalcímek
Child Of The Damned Ravenlord (South America Bonus) Eternal Dark Back to back I Want Out Man On The Silver Mountain Head Over Heels Run With The Devil We're gonna make it Breaking The Law Angel Of Mercy Rising force Detroit Rock City Crazy Nights När Vindarna Viskar Mitt Namn Flight Of The Warrior Youth Gone Wild Aphasia
Értékelés

Ezzel a lemezzel kapcsolatban rögtön tisztáznunk kell egy komoly fogalmi félreértést. Egy-egy ilyen albumot úgy promotálnak, hogy egy feldolgozás lemezzel van dolgunk. Kérem szépen, ez, nem az. Itt a Hammerfall gárdája eljátssza a dalokat, és nem dolgoz fel semmit rajtuk. Nem változtat azok stí­lusán, ütemén, és még csak saját képére sem formálja azokat, hacsak azt nem nevezzük saját stí­lusra formálásnak, hogy Joachim Cans nem nagyon tud megbirkózni velük. Azt hiszem ezekből a felhangokból már kiolvasható, mi a véleményem erről a lemezről, de hogy a kritika ne csak pár soros legyen (bár sokkal többet nem ér), néhány, számomra különösen kedves dalról ezért leí­rom a véleményem. Rögtön az elején megpróbálkoznak egy Stormwitch dallal, ami már fejbe vágott. A Stormwitch soha nem arról volt hí­res, hogy nagyon dögösen szóló albumokat készí­tett volna, viszont Andy Muck énektémái és hangja, igencsak egyediek voltak. Ezzel rögtön az elején nem sikerült megbirkózni. A Pretty Maids még csak-csak, de azt meg a zenészek butí­tják oly módon, hogy jobb tovább is lépni. A Helloween dalánál jövök rá arra, hogy ezek a nóták az idők során lettek felvéve, talán más-más stúdióban is, és emiatt nagyon eltérnek a hangzások egymástól. Ennek a hangzása például katasztrófa, talán még az énekkel meg is tudnék barátkozni. Aztán jön számomra az első, valóban súlyos tévedés. Miért énekel valaki Diot, amikor még egy kicsit sem megközelí­tő hangja, és főleg az orgánuma az eredeti előadóhoz? Nagy bátorság, nagy bukás! Azt hittem innen már rosszabb nem jöhet. Jött! Accept! Azt hiszem, ez az egyetlen feldolgozás az albumon a szó szoros értelmében, mert ezt aztán végképp nem tudja Joachim kiénekelni, í­gy saját stí­lusában adja elő. Még szerencse, hogy itt UDO a segí­tségére siet. A másik nagy Hammerfall példakép, a Judas Priest, és annak Breaking The Law-ja, már majdnem arra késztetett, hogy kikapcsoljam a lejátszót. Ekkora sz...rt még nem hallottam (bocsánat, hogy í­gy fejeztem ki magam, de erre nincs jobb szó) Még fel sem ocsúdtam a sokkból, jött a következő. KISS! A Detroit Rock City meggyalázása nekem már sok(k) volt. Még a Loudness-be bele hallgattam, amire azt tudom mondani, az elmegy kategóriába belefér, aztán a továbbléptetéseknél találtam egy viszonylag jó Skid Row felvételt, bár nem biztos, hogy Sebastian Bach nagyon tapsolna örömében hozzá. A korongot egy nagyon siralmas Europe adaptáció zárja. Ha ezt a demonak is nehezen nevezhető anyagot egy kezdőbanda adja ki, valószí­nű legyintek egyet és továbblépek rajta, de egy Hammefalltól ez nehezen bevehető. Mielőtt elkészí­tették ezt a "művet", meghallgathatták volna a hasonló kategóriába sorolt Axel Rudi Pell, vagy Queensryche anyagokat, hogy csak a közelmúltban keresgéljek.

Pontszám: 0