Kalapács: Mí­tosz

írta garael | 2008.06.27.

Megjelenés: 2008

Kiadó: Hammer Records

Weblap: www.kalapacs.net

Stílus: heavy metal

Származás: Magyarország

 

Zenészek
Kalapács József - ének Sárközi Lajos - gitár Weisz László - gitár Beloberk István - basszus Beloberk Zsolt - dob
Dalcímek
A kard Vérszerződés Hazafelé Vérünk és verejtékünk A sólymok fészke Csatadal A pusztulás dala Az a nép még mindig él Utolsó kí­vánság Becsület, hűség, vitézség Ősi törvény Legendák könyve Összetartozunk
Értékelés

A Kalapács zenekar legnagyobb érdeme - a zenészek kvalitásai mellett - hogy sosem akartak mást, vagy többet, mint azt a magyar hagyományokon nyugvó, ösztönös heavy metalt, melyben ugyanúgy megfér a német metal sarkossága, mint az angolszász heavy szigorú riffelése, és a skandináv melódia-érzék. Jelen album már a hatodik "Kalapács - eposz", s jóllehet, szerves része az eddigi életműnek, mind zeneileg, mind szövegileg sikerült egy kissé újabb irányba elmozdulnia a csapatnak. Ha párhuzamot szeretnék keresni, akkor egy másik magyar heavy metal zenekar, a Molics Zsolt vezette Mamut által felélesztett eredet-világos, misztikus, az ősi mondákhoz visszaforduló múltidézést emlí­teném, ám a muzikális oldal bőven táplálkozik a P. Mobil Honfoglalásából, és természetesen minden magyar történelmi zeneiség, az István a király szellemiségéből és örökségéből. A szövegek - melyek ezúttal egytől - egyig Kalapács Józsi tollából származnak - tehát egy laza füzérre fűzve villantják fel a magyar eredet-mí­tosz - nem hiába ez lett a lemez cí­me is - ismert és közkedvelt képeit, plasztikus elevenséggel festve egy amolyan történelmi tablót, melynek szí­neit a legendák és a történészek együtt hozták létre. Nem véletlen, hogy ezáltal egy jóval összetettebb - persze nem kevésbé slágeres mű született - , melynek zenei összetevői gyakran mozdulnak el a rockoperás - hard rockos, lazább témák irányába. Már rögtön a kezdő tétel, a Kard egyértelműen a P. Mobil Honfoglalás opuszának szellemi öröksége által determinált vonalon mozog, ehhez járul hozzá a Vérünk és Verejtékünkben Vikidál Gyula vendégszereplése, mely kellemes meglepetésként erősí­ti fel az emlí­tett párhuzamot. Persze ezek mellett találunk "kő-metal" témákat is: az Accept-es A Sólyom fészke, a Hazafelé reszelése, vagy a kissé modernebb, staccato riffeléssel felvezetett A Pusztulás Dala a hagyományos "kalapácsos világot" idézik. Persze bőven kí­nál csemegéket ezen kí­vül is a lemez. A koncepciónak megfelelően ezúttal kicsit több a mesélős, epikus jegyekben született himnusz: a Csatadal dallamai, vagy a folk metal jegyeket idéző Az A Nép Még mindig Él ezúttal egy más oldalról villantja fel a heavy metal erényeit, remekül idomulva a pátoszos hangulathoz. Ezek mellett az emlí­tetteknek megfelelően a rockoperás jelleg is érezhetően dominál, a Becsület, Hűség, Vitézség akár egy vezető tétele is lehetne egy képzeletbeli darabnak, a Legendák Könyve pedig ismét visszanyúl a Honfoglalás hard rock-i világába. A hangszeres részek jól sikerült filmként jelení­tik meg a szövegi történéseket, a gitárszólók dramaturgiailag helyesen kí­sérik a hangulati változásokat, de ez persze a tagok kvalitásait ismerve nem meglepő. A törökbálinti P. stúdió ezúttal egy amolyan kissé retrósabb hangzást produkált, ami viszont jól illik az album koncepciójához, ezzel együtt sem nélkülözve azt a mélységet, amit a szövegek megkí­vánnak.

Pontszám: 7