House Of Lords: Come To My Kingdom
írta JLT | 2008.03.12.
Megjelenés: 2008
Kiadó: Frontiers
Weblap: www.jameschristianmusic.com
Stílus: Melodic Rock
Származás: Egyesült Államok
Zenészek
Dalcímek
Értékelés
Elérkezett az év, számomra egyik legjobban várt pillanata. Kezemben tartom a melodikus hard rock királyainak legújabb, szám szerint hatodik stúdió lemezét. Epekedve vártam az új korongot, hiszen elődje, a World Upside Down volt számomra a 2006-os év legjobb albuma. Gondolom a banda régi munkáiról sem kell a melodikus rock szerelmeseinek sokat beszélnem. Elég, ha annyit mondok, hogy Sahara és már mindenki tudja mire gondoltam. Aki nem, annak ajánlom figyelmébe Évtizedelő rovatunk 1990-es részét. Kíváncsian vártam tehát, hogy a "Lordok Háza" vajon képes lesz e ott folytatni, ahol abbahagyta. A válasz természetesen igen, sikerült egy újabb remekművet készíteniük. Az "új" felállás ismét bizonyította, hogy nem véletlenül kerültek a fenomén James Christian mellé. Itt időzzünk el egy kicsit. Olvastam olyan sorokat, hogy ez már nem is igazán House Of Lords, hanem inkább James Christian project. Nos, ezzel nem tudok száz százalékig azonosulni, bár az igaz, hogy az énekesen kívül nem maradt senki a régi játszó társak közül. Sajnos már a csodálatos képességű Gregg Giuffria sem tagja a bandának, ami bennem bizony hiányérzetet kelt. Ő legendás alakja a rock történelemnek, nemcsak kitűnő hangszeres tudása, hanem remek dalszerző képessége is az átlag fölé emelte. Nincs már meg a ritmus szekció sem az eredeti formációból, de azt le kell szögezni, hogy utódaik remek igazolásnak bizonyultak. A dobos BJ Zampa már az előző lemezen is bizonyította, hogy tökéletesen képes pótolni Ken Mary-t, sőt, dalszerzőként is részt vett az előző és a mostani korong munkálataiban. A basszus gitárt egy új arc, Chris McCarvill kezeli, hiba nélkül, végtelenül precízen. A gitáros poszton az ezt megelőző albumhoz képest nem történt változás, azaz továbbra is Jimi Bell kezeli a hathúrost remekül, helyenként nem kis fokú virtuozitással. A lemezen közreműködik az Ötödik Lordként emlegetett Jeff Kent,- aki a 2006-os korongon még basszusgitározott,- és az európai Aor rock kiemelkedő alakja, a multifunkcionális svéd mágus Tommy Denander is, aki a billentyűs részek mellett a dalszerzésbe is besegített. Persze itt van velünk a torok, a stílus egyik meghatározó hangja James Christian is. Az évek múlásával hangja, rekedtebb, szikárabb lett, de énekelni nem felejtett el. Olyan csodás énekdallamokat produkál amik minden zenehallgatót megérintenek, és gyorsan rögzülnek az melódiára éhes elmében. Ebben (is) volt és van a lordok sikerének záloga. Dalaik között akadtak igen kemény, vérbeli hard rock nóták, mint például a Shoot vagy a Looking For Stranger és fogós, szívfacsaró balladák mint a legendás sláger a Love Dont Lie vagy a Blind Faith feldolgozás, Cant Find My Way Home. Ez a fajta változatosság, sok színűség adta savát, borsát a House Of Lords zenéjének. Ezek a stílus jegyek természetesen az új lemezen is bőven fellelhetők. Itt is megvannak a szívet melengető, könnyen megjegyezhető és énekelhető dallamok, az ízes gitártémák és szép szólók, a remek vokálok, és remekül megkomponált dalok. Vagyis minden, amitől egy lemez igazán "lordos" lesz. Nem aprózta el a banda a dalszerzést, hiszen tizenkettő plusz két nóta került a lemezre. Azért a plusz kettő, mert az introt én szeretem külön dalnak nevezni, és felkerült bónuszként egy akusztikus szerzemény is. Az ilyen "sok nótás" lemezeknek néha megvan az a veszélye, hogy a hallgató kissé töménynek, ne adj Isten unalmasnak találja. Gyorsan megnyugtatok mindenkit, ez a veszély itt nem áll fent, mivel egyetlen egy unalmas, üres pillanata nincs az albumnak. Ódákat lehetne zengeni a dalokról külön-külön is, én inkább most csak kiragadnék párat. Itt van például a címadó, ami már-már AOR rockba hajlik. Nagyon eltalálták ezt a dalt, a riff felidézi a régi nóták világát, akárcsak a csodálatos refrén. Az I Need To Fly-t, nemes egyszerűséggel a dallam orgia jelzővel illetnék. Tényleg lélekemelő ahogyan James énekel. Ilyen hangulatos refrént nem sűrűn hall az ember. Egy másik telitalálat az I Don't Wanna Wait All Night. Hard rockos riffelése és jól eltalált tempója mozgásra ingerli a végtagokat, a refrén pedig éneklésre készteti az ember fiát. Remek koncert nóta! Egyik nagy kedvencem a kemény basszus résszel induló, izgalmas gitár témával folytatódó elképesztően "feelinges" nóta a One Foot In The Dark. És persze nem létezhet House Of Lords album balladák nélkül sem, példa erre a mese szép I Believe és az Another Day From Heaven. Az utóbbi nóta akusztikus verziója került bónuszként a korongra, mely hamarosan nagy kedvencem lett. A lemez hangzása nagyon rendben van, valahogy így kell megszólalni 2008-ban. Egy másik nagy jó pontja a korongnak, a csodaszép borító, melynek roppant igényes és álomszép kivitelezésű grafikája nagyon tetszik.
Legutóbbi hozzászólások