Edguy- Rocket Ride

írta garael | 2005.12.03.

Megjelenés: 2006

Kiadó: Nuclear Blast

Weblap: www.edguy.nu

Stílus: heavy metal

Származás: Németország

 

Zenészek
Tobias Sammet - ének Jens Ludwig - gitár Dirk Sauer - gitár Tobias Exxel - basszus Felix Bohnke - dobok
Dalcímek
01. Sacrifice 8:01 02. Rocket Ride 4:47 03. Wasted Time 5:48 04. Matrix 4:09 05. Return To The Tribe 6:06 06. The Asylum 7:38 07. Save Me 3:47 08. Catch Of The Century 4:03 09. Out Of Vogue 4:36 10. Superheroes 3:19 11. Trinidad 3:28 12. Fucking With Fire 4:22
Értékelés

Az Edguy hallatán mindig a Csillagok háborúja űreposz jut eszembe, ahol az ifjú Luke Skywalker az öreg Ben Kenobitól kapott útmutatások alapján a Jedik új generációjának zászlóvivőjévé vált, a régi értékeket megtartva, ám a nyommasztó birodalmi légkörhöz megfelelően alkalmazkodva. Nos, Tobias Sammet és csapata soha nem is tagadta a helloween-től kapott impulzusok zárt térben, adott időegység alatti számát, a technika és a stí­lus a kezdetektől a mestert idézte, olyannyira ötletes módon, hogy Sammet project-terméke, az Avantasia I-II. ha nem is köröket, de résztávokat vert rá a Keeper 3-ra: nem véletlenül nevezték a metál operát a Keeper-i örökség méltó utódjának. Talán ez az oka annak is, hogy mind az Avantasian, mind a Rocket Ride-ot felvezető LP-n maga a mester szolgáltatott némi segí­tséget az ifjú padavanoknak: Kiske hangja méginkább deja vu-t idézett a hallgatókban, jóllehet ebből a kapcsolatból csak a zene tudott gyümölcsözni, a fiúk és a csodapacsirta viszonya sajnos nem tudott a szakmai jellegből barátiba alakulni. A felvezető LP dalai sokat í­gértek: ott volt ugye a Queen-es vokálokkal felturbózott, Meat Loaf világát idéző Kiske-s Opera, és az igen jól sikerült átirat a maga folkos, reneszánszos megközelí­tésével. Ezek alapján sokat vártam az új albumtól, ám úgy jártam végül is, mint Mátyás király az okos lánnyal: kaptam is, meg nem is, láttam is meg nem is, örültem is, meg nem is.(ez az ambivalencia persze csak a mondabéli Mátyás király esetében oldódhatott fel egy hetedhét országra szóló lakodalomba, a mai valós hallgatóság nem biztos, hogy tolerálja ezt). Az Lp lemezborí­tója mindenesetre a Helloween-i tréfálkozó image-t idézte, a karikatúristákkal megrajzolt kép azonban nem egyedi, annak idején a Skid Row már ellőtte az ötletágyúból a puskaport, ám oda se neki. Mindenesetre ez a tréfás fricska jelzi, hogy a fiúk nem veszik véresen komolyan a metált, nem akarnak térdig az ellenség végtagtengerében járni, sőt még az is lehet, hogy szeretik az egyéb műfaj képviselőit is. A stí­lusban is érzek ennek megfelelően egy leheletnyi elmozdulást a speed metáltól a hard rock felé, a dalok könnyedebb hangvétele inkább a feelinget helyezi előtérbe, mint a tempót, vagy a súlyosságot. Izgatottan vártam hát az első dalt, mely a maga 8 és fél percével igazi dallamorgiát í­gért ( hiába, nálam a zenei ejakuláció feltétele a megfelelő mennyiségű és minőségű dallam, az egyéb stí­lusban megnyilvánuló hörgés engem mindig a pornofilmekben csúcsra járatott tenyészbikák izzadságszagú vokális hangkifejeltére emlékeztet, és mint ilyen, inkább taszí­t, mintsem lázba hoz).Nos, maga a dal egy miniopera, visszatérő refrénnel, változó hangulati áramlatokkal, szinte musical-es betétekkel. Ennek ellenére mégsem voltam teljesen elégedett: jóllehet a dal komplex - már amennyire ebben a műfajban ez lehetséges-, a felépí­tés, a hosszan kivezetett alapriff engem mégis erősen emlékeztetett a Stratovarius és a Dionysos nevű bandák hasonló eposzaira. A második, lemez cí­madó dal egy standard speed futam, jómagam nem igazán szeretem a kalapálós dallamdarát, bár az igaz, a cí­mhez mégsem illett volna egy doom slágert leakasztani. A szerzeményben a kis belassulás elég jó, biztos megállt a raketta az üzemanyagkút mellett spirituszt felvenni, mindenesetre ez az ötlet elviszi a hátán a dalt. A wasted time alapriffje és refrénje ismételten némi "hallottammár denemtudomhol" feelinggel jár, úgy vélem, valamelyik korábbi Edguy albumon hallottam ehhez hasonlót, ez persze már jelez egy szintet, ha az ember saját életművéből képes kellemes részeket is lopni, mert amúgy jó kis dal ez, tipikus Edguy himnusz. A Matrix egy rockosabb darab,- és némi köze van is Neo indusztriális világához-, jó kis bőgőalapozással, és dörmögő alapriffel.Igen erőssek a fiúk egyébként ebben a világban is, úgy is mondhatnánk, hogy megkapták a trudás elsajátí­tásához szükséges szoftvert:érdekes a rockos refrén és a kemény alapozás kettőse, a sampler effktekkel a háttérben. No, de a sci-fi világból gyerünk vissza a törzshöz: ismét egy speed futam, jó lenne, ha ezt a tempót tudnám prezentálni az éves fizikai felméréseinken. Énekeltetős- nejem által csak salalának hí­vott- fülbemászó refrénnel megí­rt darab, ám semmivel sem több, mindenesetre remek koncertnóta válhat belőle. A The Asylum lí­rai bevezetője után egy Sabbathos refrén veszi kezdetét, egy óriási Sammet sikollyal (van torka a srácnak!), ami bevezeti a lassan örlő, epikus főtémát, és a hosszabb instrumentális betétet.Sajnos a nóta nem a Sabathi örökség szellemében í­ródott, pedig jól elfért volna egy kis komor hangulat a nótában, vagy ha már a Csillagok háborúját emlí­tettük, akkor igazán kedvem lett volna Jar-Jar helyett a jó öreg Darth Vadert megidézni. A Save Me ismét szerelmes ví­zekre evez, egy tucat rocknótának vagyunk fültanui, semmi különleges, tábortűzek mellett esetleg javallott (bár a kockázatok és mellékhatások ezidáig még ismeretlenek).De nehogy túl hosszúvá válljon a kritika kicsit muszáj begyorsí­tanom.

Pontszám: 7