Biomechanical - Cannibalised

írta Philosopher | 2008.01.22.

Megjelenés: 2008.02.11

Kiadó: Earache Records

Weblap: www.biomechanical.co.uk

Stílus: prog-thrash-power-komplex

Származás: Anglia

 

Zenészek
John K. - ének, billentyűs hangszerek Gus Drax - gitár Chris Van Hayden - gitár Adrian Lambert - basszus Jonno Lodge - dob
Dalcímek
01. Fallen In Fear 02. The Unseen 03. Cannibalised 04. Breathing Silence 05. Predatory 06. Slow The Poison 07. Consumed 08. Reborn In Damnation 09. Through Hatred Arise 10. Violent Descent
Értékelés

Már egy jó ideje agyalok rajta, hogy ezt a zenekart minél többet "nyomjam", mert úgy vélem, hogy túl kevesen ismerik, viszont akik ebbe a táborba tartoznak, olyat vesztenek, amit meg sem tudok fogalmazni...igazából meg sem tudom érteni, fel sem tudom fogni. Vissza-visszatér hozzám kritikáim során a progresszí­v metal fogalma. Miért is progresszí­v egy metal album? Régen szinte mindenki úgy gondolta, hogy "progresszí­v metal? Jah, az a Dream Theater lesz!". De úristen milyen messze van már a DT attól!!! Merthogy közben olyan zenekarok adnak ki PROGRESSZÍV albumokat, mint mondjuk a Beyond Twilight, vagy a Biomechanical. Merthogy mind a köznyelvben, mind a metalban a progresszí­v jelző, az valamiféle előremutatásra, előrehaladásra, úttörő megközelí­tésre utal. És hogy a londoni Biomechanical népzenei formáció ilyen, ahhoz kétség sem férhet. Ez az egyik legnehezebb kritika, amit valaha is í­rtam, mert olyan érzéseket kéne megfogalmaznom, amiket talán nem is lehet - de továbbmegyek, biztos vagyok benne, hogy ugyan ilyen leí­rhatatlan érzéseket kelt majd ez a lemez Benned is, kedves olvasó, de mégis máshogy fogalmaznád meg. De csak játszunk el a képzelettel: mondjuk képzeld el, hogy a Nevermore-t, a Pantera-t, a Judas Priestet egy jó tömény hógolyóvá összegyúrnánk és eldobnád mondjuk 2020-ba, ahol felolvasztanák őket és hagynák, hogy alakí­tsanak közösen egy zenekart. Nnnna, az lenne a Biomechanical. ;-))) Annyira tömény, komplex, változatos, borzasztó, iszonyat, ultrabrutál ez az album, hogy olyan már szinte nincs is. Csak hallgasd meg a nyitó nótát! Valami modern orchestra nekilát vonót cibálni, aztán jön egy csóka, aki sikí­t, üvölt, mint az állat, alatta meg ólomnehéz gitárok aprí­tanak valami ritmustalan masszát. Aztán csak-csak jön a refrén, és valami olyan magaslatokba röpí­t, hogy aposztrofálására csak ezt tudnám ideí­rni: "ha a Jóisten metalos lenne, akkor tutira ilyen refréneket gyártana." Hallgatom már ezt az albumot lassan egy hete, de nem tudom feldolgozni. Annyira egyedi és igényes, annyira tömény és komplex, hogy szinte már befogadhatatlan. Tipikusan egy hallgatókat megosztó lemez - remélem lesz is sok fórumhozzászólás. Az egyetlen dolog, ami talán megkönnyí­tené a helyzetet (és ez az egyetlen negatí­vum), ha mondjuk az albumot valami steril megszólalással hallhatnák. Ilyen kicsit "kásásan" néha tényleg nagyon nehéz kihámozni a lényeget - tipikusan fülhallgatós album.

Pontszám: 9.5